időjárás 27°C Konstantin 2022. május 21.
logo

Daktilus vagy anapesztus?

Kő András
2002.06.20. 23:00

A fiú most érettségizik. Kertes budai házukban feltettem tehát neki a kérdést – merthogy kitartóan harsogott a hegyes csőrű, fürge éneklőmadár –, ki írta a következő verssorokat: „Zeng a picinyke / szénfejű cinke / víg dithyrambusa: daktilusok.” Két okból is zavarba hoztam: először hallotta a fenti sorokat és arról sem volt fogalma, mit kell tudni a cinegéről. Aztán kiderült, hogy nem ismeri a fákat, a növényeket, a virágokat. A fák, a bokrok, a füvek, a virágok színét, illatát. Az állatokat, a madarakat. Tősgyökeres pesti srác, agya, mint a borotva, két felsőfokú nyelvvizsgája van, de nem tudja, ki volt Áprily Lajos, aki talán a világirodalom legszebb verseit írta a madarakról. És fogalma sincs a cinegéről.
Sohasem hallott az ótörök eredetű som szavunkról (nem is látott somfabokrot), amely a finnugor fűzzel együtt – a virágnevek közül elsőként – 1001-ben már írásban rögzült. És az sem véletlen, hogy miért. Tudniillik egy somfabokor feltűnő volt a tájban, nagyszerű tájékozódási pontnak számított. Inde ad sum bukur rea… Tehát amikor felmérték a határt, akkor mondták, hogy …innen megyünk egészen a sombokorig. Ezért olvashatunk a somról sok helyütt. De a somfa igen kemény fa is volt, jó lehetett belőle sétabotot, verekedőeszközt, terelőszerszámot, miegyebet csinálni. Életében nem találkozott a fiú az őszapóval, a süvöltővel, a pirókával, a nyaktekercsével, a küllővel, a tengelicével, a gyurgyalaggal. És a cinegével, amely a saját kertjükben énekelt neki. Nem ismerte tolluk színét, formájukat, hangjukat, szokásaikat.
De két felsőfokú nyelvvizsgája van.
Nem szép tőlem, hogy tovább feszítettem a húrt: tudja-e, mi a különbség a daktilusok és az anapesztusok között. Nem tudta, ellenben azzal tisztában volt, hogy verslábak. Erre fel meséltem el neki – még mindig Áprily Lajos verséből kiindulva – a következő történetet.
Lőrincze Lajos nyelvészprofesszor és Áprily Lajos egyszer vitatkoztak ezekről a daktilusokról. Nagyon jó barátságban voltak, szerették is egymást, a költő éppen a tanár úr Szilágyi Erzsébet fasori otthonában vendégeskedett, amikor a házigazda nekibátorodott és megkérdezte: „Lajos bácsi, biztos, hogy daktilusokat mond a picinyke szénfejű cinke?” Áprily azt válaszolta: „Hát miért? Szerinted nem?” Lőrincze tanár úr ráfelelte, hogy: „Nem. Énszerintem anapesztusokat. Mert nem azt mondja, hogy tá-ti-ti, hanem azt fütyülgeti: ti-ti-tá. És Lajos bácsi is egy másik versében azt írja, hogy »az a kicsicsűr-madár«; ki-csi-csűr, ki-csi-csűr, tehát nem tá-ti-ti, hanem ti-ti-tá. Lőrincze professzor úr tovább érvelve felemlítette, hogy Szent György-napkor ők is azt hajtogatták mindig Szentgálon: mondja már a cinege, hogy „Tu-tyi-kő, tu-tyi-kő”, tehát most már posztóból való cipőt is fel lehet venni, mert jóra fordult az idő.
Bájos volt a költő; mosolygott és azt mondta: „Hát, tudod, attól függ, hol kezdi el, meg hol hagyja abba.”
A múltkor azon kaptam a fiút a budai kertben, hogy a cinege énekét figyelte.
Lehet, hogy nem teljesen reménytelen?