Én nem tudom...

Én nem tudom, hogy a hiéna, amely szereti a csúcsragadozók közelségét, mivel zsákmányuk maradványaiból él, különbséget tesz-e oroszlán és oroszlán között. Az viszont kétségtelen, hogy rossz híre ellenére nem gyáva állat, s nem csak az alvó oroszlánnal mer kikezdeni. Láttam olyan természetfilmet is, ahol a hiénák megkergették az állatok királyát, s annak ereje teljében sem volt kedve a marakodáshoz. Mindezzel együtt – bár a párhuzam kézenfekvőnek látszik – nincs szándékomban a baloldal közíróit hiénákhoz hasonlítani. Végtére is ők magára az oroszlánra vadásznak, s a félelem, amit négy éven át eljátszottak, semmiben nem különbözik mostani bátorságuktól, hiszen ennek is, annak is lényege a gyűlölet.
Tehát itt legott és mindenfajta mismásolás nélkül kijelentem, hogy Fábri Péter (író) nem hiéna, nem dögkeselyű és nem is sakál. (Miként a hírhedett Kende Péter sem az.) Tehát amikor a csöppet sem hiéna Fábri Péter a született ellenzéki Népszabadság hasábjain valami egészen hazug és ordenáré hangvételű cikkecskét ír Orbán Viktorról (Orbán meg a karizma), a legtermészetesebb emberi szokásnak tesz csupán eleget: szabadjára engedi gyűlöletét, agresszióvá lényegítve mindama frusztrációt, amit a nagyszabású minden esetben kivált a kisstílűből. Ez a Fábri már gyűlölködött az általános szoclib rettegés négyesztendős időszakában is, ugyanilyen képtelen hévvel, mint ahogy most teszi. Tehát el kell ismernünk egy jó tulajdonságát: következetes, mint az ökör. (Némely cinikusok így szokták mondani: csak az ökör következetes.)
Orbán Viktor (egy időre) elveszítette miniszterelnöki tisztségét, e végből Fábrinak és a Népszabadságnak örvendeznie kellene, némi kárörömmel (legfeljebb) tudomásul venni és taglalni a tényt, hogy ez a nagyszabású fiatal politikus – heroikus erőfeszítése ellenére – nem tudta megakadályozni a szürke had visszatérését, s folytatódhat az, ami a Népszabadságot és a Fábri-féléket élteti. Csendes és lovagias káröröm helyett azonban emitt a gyűlölet fröcsög, s a vágy uralkodik: beszennyezni, megsemmisíteni azt az embert, akinek kis híján sikerült véglegesen megtörnie a szürkék lélek feletti uralmát.
Fábri a következő (hazug) állításból indul ki: „Orbán ugyanis megbukott. A mögötte álló koalíció összes pártja és pártmorzsája együtt több százezer szavazattal kapott kevesebbet a magyar választópolgároktól, mint az Orbán által még most is vesztesnek tekintett ellenfelei.” Ez egyszerűen nem igaz.
A különbség a két forduló eredményeit számba véve minimális volt, s nem haladta meg az ötvenezret.
Fábri azt mondja, ő nem érti, hogy a baloldali sajtó (is) azt írja: „Orbán tömegeket képes mozgatni.” Ellenérve imigyen hangzik: „Bocsánat, hölgyeim és uraim, de szavazók milliói, akiket a megújult szocialisták és a szabad demokraták nyugalma, derűje és pozitív ígéretei vittek az urnához, az nem tömeg… Lehet, hogy mégiscsak ők a jó politikusok?” „Hogy az általuk megmozgatott tömegek nem okoznak közlekedési káoszt? Nagyszerű. Hogy nem skandálnak gyűlölködő jelszavakat? Remek. Hogy nem hagyják magukat provokálni az elpimaszodott pernahajderektől? Pompás.”
Nos, én hagyom. Felteszem e pernahajdernek a kérdést, hogyan lehet valaki ennyire pofátlan? Hogy van képe ilyeneket leírni: „Csak nem azt kéri számon az Orbán mutatványaitól megrettent közírók sora, hogy a józan középpárti politikusok nem óhajtanak Lenin, Mussolini, Hitler vagy Mao módjára tömegeket mozgatni.” S íme, az ocsmányság Csomolungmája: „Ültem a televízió előtt 1989-ben a Nagy Imre-temetés napján, hallgattam ezt az öntelt, nagyhangú fiatalembert, s azt mondtam a feleségemnek: »Ez borzalmas, ez egy KISZ-titkár…«”
Fábri! Egy dolgot szögezzünk le: KISZ-titkárok soha nem mondták, hogy a szovjet megszállók hagyják el Magyarországot.
Nos, hogy én mit mondtam a feleségemnek, amikor e sorokat olvastam, csak bizonyos vonakodással árulom el. Azt mondtam, bevallom szégyenkezve: „Én ilyen kis pimasz pöcsegeret, mint ez a Fábri Péter író, még nem láttam.”
Tovább nem sorolom, miket írt. Csak annyit még tőle: „Az Orbán hívására összegyűlt tömeg, mint egykor a zsidók Pilátus előtt, külön-külön mind Jézust kiáltott, de együtt Barabásnak hangzott.”
Tehát Lacit és Pétert akartak kiáltani ott, a Kossuth téren szegények, de Viktor jött ki a szájukon.
Hogy ehhez hasonló bornírtságot olvastam-e, én nem tudom…