Győzött az ötödik köztársaság

Sikerült visszazökkenteni a francia ötödik köztársaságot a régi kerékvágásba. Véget ért a társbérlet, amely során a bal- és jobboldal osztozott a hatalomban, jelentősen csökkentve a kormányzás hatékonyságát. A szavazók ugyanis vasárnap úgy döntöttek, hogy a Chirac elnök fémjelezte jobbközép erők vezessék az országot újabb öt évig.

Az események hatására talán elhallgatnak azok a hangok, amelyek az ötödik köztársaság működésképtelenségéről regélnek, visszaemlékezve Charles de Gaulle időszakára, amikor fel sem merülhetett a társbérlet intézménye, olyan nagyon bíztak az „örökös” elnökben. A jobbközép Tömörülés az Elnöki Többségért (UMP) abszolút többsége azonban kérdéseket vet fel a baloldalon és egész Franciaországban egyaránt. Kik tudják kiemelni a kátyúból a Szocialista Párt szekerét? Fel tudnak-e újra emelkedni a kommunisták, vagy eszméjük örökre eltűnik a történelem süllyesztőjében? S vajon milyen hatással lesz a modern Franciaország legfurcsább választási sorozata az országra? Égető kérdések, amelyeket meg kell válaszolni minél előbb, hogy tisztán láthasson a francia választó.
Neki ugyanis eddig nagyon fontos volt a szavazás. Minthogy ez a demokrácia leginkább kézzelfogható bizonyítéka, a helyiek mindig kötelességüknek érezték véleményt nyilvánítani. Idén mindkét törvényhozási választási fordulón hatvan százalék körüli volt a részvétel, mintegy jelezve, az embereket vagy már nem érdekli annyira a politika, vagy olyannyira biztosak a jobboldal győzelmében. A baloldal egyetlen esélye is csak az lehetett volna, hogy a második fordulóra megmozgatja azt az „alsó Franciaországot”, amely távol maradt az urnáktól. S mivel ez nem sikerült, a jobboldali párttömörülés könnyedén vette a mindent eldöntő – ugyanakkor sokak szerint tét nélküli – második fordulót.
Az eredmények ismeretében az is kiderült, hogy az a Jean-Pierre Raffarin lesz a kormányfő, aki ideiglenes miniszterelnökként május 6. óta vezeti a francia kabinetet. Bár több elemző úgy gondolta, Raffarin nem túlságosan színes egyénisége csak a „választási kormány” vezetésére alkalmas, amelynek célja az volt, hogy szimpatikus intézkedésekkel pártjához édesgesse a szavazókat. Raffarin jól végezte a munkáját, emiatt a többieknek (mint például az erőteljesen jobboldali retorikával élő Nicolas Sarkozynek) továbbra is „csak” a miniszterség jut osztályrészül. Vélhetőleg Chirac célja is ez volt: az események ismeretében – a szélsőjobboldali elnökjelölt megdöbbentően nagy népszerűsége vagy a nem szavazók nagyon magas száma – inkább a „nemzeti közép kormányát” hozza létre, mintsem fügét mutatva a baloldali érzelmű embereknek, kemény jobboldali retorikával melegítse fel a közhangulatot.