Mióta Medgyessy Péter miniszterelnökről kiderült, hogy a kommunista elhárítás tisztjeként hősiesen védte a magyar érdekeket a KGB ellen, az annak idején valóban a Nyugatnak dolgozó és máig jogfosztott, árulónak bélyegzett magyar hírszerzők kénytelenek tudomásul venni: mindig is a rossz oldalon álltak.
„Én már semmmi mást nem akarok, csak azt, hogy legalább ugyanabban a megítélésben részesülhessünk, mint az egykor szovjet érdekeket kiszolgáló kommunisták” – mondja keserűen Rimner Gábor, aki kilenc és fél évig élvezte Kádár János börtöneinek vendégszeretetét, mivel annak idején az amerikai katonai hírszerzésnek, a Defence Intelligence Agencynek (DIA) szolgáltatott információkat a megszálló szovjet csapatokról, és leleplezte, hogy hazánkba nukleáris robbanófejekkel felszerelhető interkontinentális rakétákat telepít az orosz hadvezetés.
A ma angoltanárként dolgozó 48 esztendős Rimner Gábor még 18 éves korában került kapcsolatba az amerikai hírszerzéssel. Szülei szudáni kiküldetése alatt döntötte el, Amerikában szeretne ösztöndíjat kapni, hogy ott tanulhasson. A szudáni amerikai kulturális attasé azonban hamar meggyőzte a forrófejű fiút, hogy Magyarországra hazatérve többet tehet a gyűlölt megszállók ellen. Nem volt persze nehéz, hiszen olyan családban nőtt fel, ahol – mint azt egy korábbi nyilatkozatában is állította – a „kommunisták iránti ellenszenv természetes volt”.
Az angolul és arabul is kitűnően beszélő fiatalember hazatérését követően tolmácsként helyezkedett el, majd később mint külkereskedőnek is ígéretesen indult a karrierje. „Nyolcvan százalékban nem rajtam múlott, hogy hová kerültem dolgozni, a minisztériumok találtak meg a fordítási feladatokra” – állítja, beszámolva arról, hogy 1973 és 1981 között mintegy tucatnyi jelentést adott tovább a DIA-nak olyan információk alapján, amelyeket a különféle politikai tárgyalások alatt szerzett meg.
1981-ben aztán akcióba lépett a magyar elhárítás: Rimner lebukott, és a katonai bíróság hosszú börtönbüntetésre ítélte. Hogy mennyire nem függetlenül működött az oroszoktól a magyar elhárítás, annak érzékeltetésére Rimner megemlíti: kihallgatása során esetenként jelen volt egy orosz tiszt is. „A magyar elhárítók a fejemhez vágták: tudja maga, micsoda mázlista?! Az oroszok kérték, hogy adjuk ki, ők majd ítélkeznek, de mi azt mondtuk, magyar állampolgárról lévén szó, itt kell ítélkezni felette. Mert tudja, mi lett volna náluk? Tarkólövés.”
Büntetéséből, amely így „szerencsésen” tarkólövés helyett csak 12 év lett, kilencet le is ült, majd 1990-ben részleges kegyelmet kapott, és így szabadult. A közügyektől való eltiltása a tavalyi évvel ugyan lejárt, ám priuszát – holott erre már a Btk. hatályos rendelkezései szerint is sort kellett volna keríteni – a mai napig nem törölték.
„Mai fejjel már nem csinálnám végig azt, amit akkor, huszonévesen lelkesedésből és idealizmusból végigcsináltam” – fogalmaz Rimner Gábor, és megjegyzi: nem is maradt volna Magyarországon 1990 után, ha tudja, hogy 12 évvel a szabadulása után még mindig a hatóságokkal kell viaskodnia.
Tekintélyes paksamétát tesz az asztalra, lapozom a hivataloknak küldött levelek másolatait és a hivataloktól érkezett válaszokat. Kérvény, elutasítás, perlekedés, válasz, újbóli kérelem, újbóli elutasítás. „Rimner Gábor elítélt”, áll még a legutóbbi leveleken is.
Tény, hogy az előző, polgári kormányzat alatt Rimner Gábor és társai ügyében éppúgy nem történt semmilyen előrelépés, mint az azelőtti két kabinet regnálása idején. Kiszivárgott értesülések szerint nem kis részben azért, mert a titkosszolgálatok köreiben – ahol még ma is árulónak tartják a „NATO-kémeket” – heves ellenérzésekkel fogadnának egy ilyen rehabilitációt.
Bár az Igazságügyi Minisztériumban ekkor már elismerték, hogy Rimnerék kérelme nem alaptalan, arra hivatkoztak, hogy jogilag megoldhatatlan a helyzetük rendezése, mivel a jelenlegi törvények értelmében a kémkedés olyan büntetőjogi kategória, amely 1989 előtt is ugyanazt takarta, mint most, azaz a kémkedés államellenes bűncselekmény, a magyar állam pedig jogi értelemben 1989 előtt is létezett. A kilencvenes évek elején hozott három semmisségi törvényben ezért csak olyan cselekményeket vettek „katalógusba”, amelyeknél a korábbi rendszer politikai céljai bizonyíthatóan befolyásolták az igazságszolgáltatást. Hogy a kádári Magyarországon leleplezett kémeseteket miért tekintik még ma is úgy, mint amelyek megítéléséhez nem lehetett köze a politikának, erre nincs kielégítő hivatalos magyarázat. A semmisségi törvények tehát kitérnek például az „izgatás” fogalmára, de nem a „kémkedés” kategóriájára – amelyet eredetileg a törvénytervezet ugyan tartalmazott, ám valamely sugallatra ez azonmód ki is került a parlament elé került szövegből. Az oroszok ellen a nyugati szolgálatoknak dolgozó magyar hírszerzők (illetve közülük azok, akik nem anyagi ellenszolgáltatás fejében, hanem meggyőződésből végezték a munkájukat) teljes rehabilitálása érdekében tehát a törvény megváltoztatására lett volna szükség, ám mint ezt a minisztérium illetékese az utóbbi években többször is kifejtette: „erre jelenleg nincs törvényhozói szándék”.
Ugyanakkor jogászok is rámutattak ennek az érvelésnek a tarthatatlanságára. Eszerint nem lehet egy kalap alá venni az akkori és a mostani érveket, hiszen megváltozott a védett jogi tárgy: a Magyar Népköztársaság diktatórikus berendezkedésű és idegen megszállás alatt álló ország volt, míg a Magyar Köztársaság jogállam, többpártrendszerre épülő demokrácia. Ez pedig igen lényeges különbség.
Rimner Gábor legutóbb 2002. május 15-én kapott kézhez olyan erkölcsi bizonyítványt, amelyben szerepel a kémkedés miatti ítélet, holott az, hogy 1990-ben a köztársasági elnök 1/8-dal csökkentette büntetését, a közügyektől való eltiltás mellékbüntetésének és a büntetett előélet nyilvántartásának időtartamát is automatikusan megváltoztatta.
Mindhiába.
Jóllehet a katonai bíróság már egy tavalyi ítéletében kimondta: Rimner Gábor többé nem tekinthető büntetett előéletűnek, a katonai ügyészség megfellebbezte a döntést (2001-ben!), és végül a Legfelsőbb Bíróságnak kellett kimondania, hogy a bíró mégis helyesen döntött, amikor az egykor kémkedésért elítélt férfi priuszát – 11 évvel szabadulása után – törölte. De úgy tűnik, ez sem segített, hiszen a legújabb erkölcsi bizonyítvány tanúsága szerint Rimner Gábor továbbra is büntetett előéletű.
Az a tény, hogy a férfi 12 éve nem kap „tiszta” bizonyítványt, nem csak ennek morális vonzatai miatt keseríti meg életét. Nem tud vállalkozni, hiszen priusz nélküli erkölcsi bizonyítvány hiányában nem lehet saját cége, vállalkozása. Megfelelő állásba sem tud elhelyezkedni, hiszen erkölcsi bizonyítvány hiányában komoly vállalatnál szóba sem állnak vele. Tudása, tehetsége szerint nem kellene immár nyolcadik éve angoltanításból élnie, ám úgy tűnik, az igazi szabadságra még pár napot várnia kell: a sors fintora, hogy az ügyében eljáró bíró épp azon a napon tájékoztatta: postázták számára a Legfelsőbb Bíróság jogerős végzését arról, hogy már nem büntetett előéletű, amikor a Magyar Nemzet leleplező cikkben tárta fel Medgyessy Péter miniszterelnök kémelhárító múltját.
Most szerény budai lakásában tervezgetik a jövőt fiatal feleségével, akit két éve vett nőül; milyen is lesz, ha végre nem kell viselnie azt a bélyeget, amelyet az előző rendszerben sütöttek rá?
– A magyar titkosszolgálatok munkatársai közül tudvalevőleg nagyon sokan egyben a KGB tisztjei is voltak. Ha én még büntetett előéletűnek számítok, akkor ők miért nem azok? – teszi fel a kérdést Rimner Gábor, majd rögtön meg is válaszolja: mert akkor nagyon sokaknak kéne most bevonulniuk tíz évre a Kozma utcába!
– A magyar kommunista államigazgatásban szervesen jelen lévő KGB-t nem kellett Medgyessy úrnak elhárítania, mert nem volt olyan kérdés, téma, amit a magyar elvtársak lihegve, talpat nyalva, saját elvtársaikat kicselezve ne hoztak volna a KGB jelen lévő képviselőinek tudomására. Ha Medgyessy úr annak idején bármit tesz a KGB ellen, azonnal kirúgták volna „másodállásából” – reagált Belovai István a Magyar Nemzetnek Tóth András polgári titkosszolgálatokat felügyelő államtitkár kijelentésére, miszerint Medgyessy Péter miniszterelnök a kommunista Magyarországon elhárítótisztként épp a KGB ellen védte volna a magyar érdekeket.
Belovai István egykor Londonban szolgált katonai attaséhelyettesként. A hírhedt Conrad-csoport tevékenységéről 1984-ben adott át információkat a CIA-nak. Conrad Lee őrmester szigorúan titkos katonai dokumentumokat játszott a szovjetek kezére, többek között hadműveleti terveket és a németországi NATO-atomaknazár pontos műszaki leírását. Belovai adatai alapján az amerikaiak sikeresen felszámolták az árulókat. 1985-ben viszont Aldrich Ames, a CIA KGB által beszervezett igazgatóhelyettese – más, az orosz és más kelet-európai szolgálatokba „mélyen” beépült ügynökökkel együtt – a Skorpió fedőnéven jegyzett Belovait is lebuktatta Budapesten: információi alapján az alezredest elfogta a magyar elhárítás. Magyarországon életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték, vagyonát elkobozták, a mai napig semminemű kárpótlást nem kapott, jelenleg az USA-ban él amerikai állampolgárként.
– Döbbenetes ellentmondásnak tartom, hogy olyan ember lehet ma Magyarország miniszterelnöke, aki pár évvel korábban tűzzel-vassal védte a kommunista rendszert, ezzel akadályozta mostani szövetségeseink sikeres nemzetközi tevékenységét a szovjet birodalom ellen – fogalmaz Belovai István, akinek szavaiból egyébként kiderül, hogy az egykori szigorúan titkos (szt) tisztek a „szakmán” belül sem örvendtek feltétlen megbecsülésnek: – A Pénzügyminisztériumban – vagy akármelyik másik minisztériumban és hatóságnál – voltak olyan megnyert személyek, akiket úgy ismerünk: szigorúan titkos tisztek. A valósághoz hozzátartozik, hogy ezek nem hivatásos tisztek voltak, hanem valamilyen okból eredően beszervezett személyek. Vagy zsarolás, vagy valamilyen előny – felvétel egyetemre stb. –, vagy önként vállalt kötelezettség folytán. Tevékenységükért pénzt kaptak. Az szt-tisztnek több volt az illetménye, mint például az én akkori hivatásos tiszti illetményem, és a „hiavatalos” állásáért is illetményben részesült. A III/II-es főcsoportfőnökség állományába tartozó megnyert személyek nemcsak az alapfeladat végrehajtásában próbálkoztak sikereket elérni, hanem gyakorta megesett, hogy át-átcsaptak más területekre is, így osztályharcos buzgalommal jelentéseket készítettek azokról, akik a kommunista rendszert valamilyen módon veszélyeztethették. Azt is ismerjük, hogy ilyenkor miként lehetetlenítettek el embereket, akik nem értették, hogy mi is történt velük.
Rimner Gábor és Belovai István ügyét megoldhatná talán, ha perújrafelvételt kérnének, ám ezzel kapcsolatban mindketten szkeptikusan nyilatkoznak: állítják, gyakran ma is ugyanazok ülnek a katonai ügyészségeken és bíróságokon, akik egykor ügyükben eljártak.
– Az egész államigazgatás, főleg a katonai ügyészség és bíróság tele van a régi rendszer embereivel. Itt nem történt meg a rendszerváltás – vélekedik Belovai István. Hogyan várhatnák tehát a magyar bíróságoktól, hogy számukra kedvező ítélet születhessen (bár ehhez valószínűleg a törvény már említett módosítására is szükség lehet, hiszen a bíróság csak a meglévő jogszabályokat tudja alkalmazni)?
Rimner Gábor keserűen jegyzi meg:
– Csak annyit kérek, hogy ha ilyen jó gyerekek vagyunk, és elfelejtettük azt, amit ők 40 éven át ezzel az országgal műveltek, akkor ugyan felejtsék már el azt, amit mi tettünk ellenük.
(Publicisztika a 29. oldalon)
origo.hu
Csak a legokosabbak érnek el 7 pontot ebben a vegyes műveltségi kvízben
