Pedig nagy tervek helyszíne a Király utca. Még 2000-ben egyezett meg a terézvárosi és az erzsébetvárosi önkormányzat, hogy a fővárossal összefogva nagy munkálatokba kezdenek, s a korszerűsítés eredményeként a két kerületet összekötő belvárosi utca végre visszaszerezheti státusát. Az átépítésre kijelölt részen ugyan meghagynák az egyirányú forgalmat, ám a kereszteződéseknél kiemelt útpályával lelassítanák. Ahol lehet, fásítanának, de még a flóra szempontjából legreménytelenebb helyeken is konténeres növényekkel javítanák a zöldövezeti arányt. A járdára szürke és barna díszburkolat kerülne, az apró tereken pedig ivókutakat állítanának föl. Egy azonban nem változna: mindenképpen megőriznék a Bajcsy-Zsilinszky út és a Nagymező utca közötti szakasz kereskedelmi hagyományait.
Ebbéli szándékukban a várostervezők bizonyosan nem a Kis Diófa sarkán ácsorgó, s minden második járókelőt hamis márkajelzésű műszaki kacatokkal traktáló arab fiatalemberekre gondoltak. Inkább az apró műszaki, bizományi boltoknak – amelyek természetszerűleg vonzzák a közterületi portyázókat –, s a mindenféle vegyeskereskedéseknek szól a gesztus. Hiszen itt már az 1800-as évek derekán is bazári volt a hangulat, mert a zsúfolt üzletek, a forgalmas raktárak, lerakatok keletiessé varázsolták az utcát. S másfél évszázada igazán pezsgővé vált errefelé az élet: akkoriban nyíltak az olyan híres éjszakai mulatók, mint a varietéműsoraival közkedveltté vált Kék Macska – a Blaue Katz –, vagy a Somossy Orfeum helyét átvevő, s a bécsi operettstílust meghonosító Király Színház.
Nos, ebbe a patinás múltba és biztató jövőbe robbant bele majd húsz önkényes lakásfoglaló család. A sajátos honfoglalás – annak ellenére, hogy száznál is többen hajtották végre – egyébként csöndben zajlott, a sajtó és a jogvédők is csak a kilakoltatásról szóló végzés nyomán figyeltek fel a Király utca 25. új lakóira. Elsőként a Roma Polgárjogi Alapítvány (RPA) aktivistái léptek akcióba. A VII. kerületi önkormányzat ugyanis, észlelve az önkényes beköltözéseket, felajánlotta a feltört lakások bérbevételi lehetőségét, majd elrendelte a kilakoltatást, amelynek végrehajtását első alkalommal az alapítvány akadályozta meg.
2000. szeptember 19-én azonban már jogerős bírói végzéssel jelentkezett a helyhatóság. Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke ekkor kijelentette, hogy az ügy túlmutat a helyi problémákon, mivel az elhúzódó gazdasági válság miatt családok tízezrei kerültek végveszélybe, s leszakadásukat senki sem akadályozza meg. A roma politikus kifejtette azt is, hogy az önkényes lakásfoglalók kilakoltatása értelmetlen, embertelen, ráadásul a legköltségesebb intézkedés. Két nappal később megszólalt a kerület polgármestere is. Szabó Zoltán elmondta: a tizennyolc család átmeneti szállásra kerül, ahol az érintettek kilencven napig tartózkodhatnak.
A Király utcaiak novemberben kerültek ismét a címlapokra. A bíróság ekkor már az önkormányzat által ideiglenesen fölajánlott Garay utcai lakás elhagyására szólította fel az egyik családot. Volt nagy parádé, a teljes magyar média jelenlétében rendőrök, az RPA munkatársai, jogvédők és politikusok lökdösték egymást, majd utóbbiak, ujjukkal győzelmi jelet formázva, büszke mosollyal szálltak be a kirendelt járőrautókba. Másnap a rendőrség tizenhat személyt részesített figyelmeztetésben, mert passzívan akadályozta a végrehajtót.
Aztán fél évig csönd volt. Már-már feledtük a Király utca 25.-öt, amikor újabb – mindmáig az utolsó – kilakoltatás kavart némi közéleti vihart. Az eseményekbe a polgárjogi alapítvány mellett újfent közéleti személyiségek avatkoztak be, s próbálták megakadályozni az öttagú família eltávolítását. A parádé immár nem érte el a 2001. novemberi szintet, Gusztos Péter szabad demokrata parlamenti képviselő mindenesetre sérelmezte, hogy a végrehajtást végző egyenruhás – a szolgálati szabályzattal ellentétben – nem figyelmeztette arra, hogy kényszerítő eszközt fog vele szemben alkalmazni, és a Roma Polgárjogi Alapítvány is nemtetszésének adott hangot.
A két részből álló lakótömb egykoron zajos hátsó traktusa mindenesetre kiürült. Habár vannak még próbálkozók, mert köszönhetően a sajtó kiemelt figyelmének az ingyenes albérletre vágyók mind a mai napig felkeresik a Király utcát. Aztán csalódottan távoznak. Mert az önkormányzat tanult az esetből, s a további jogi zűrzavart megelőzendő vasrácsos kapuval, és négy zárral védi az udvart. Ha valaki netalán túl is jutna a védelmi rendszeren, a befalazott ablakok, ajtók láttán bizonyosan elállna önkényes otthonteremtő szándékától.
Persze a rácsok, az igénytelenül elrekesztett helyiségek, az üres, lerobbant lakások igencsak belerondítanak az összképbe: még odakint, az utcafronton felújított homlokzatot talál a látogató, a benti kép, ahogyan egymás mellett sorakoznak a mindenféle betörésvédelemmel ellátott szoba-konyhák, leginkább egy kisvárosi fegyházat idéz. A nyomasztó hangulatban szinte lehetetlen felfedezni az útikönyvek által ajánlott kora klasszicista, állókonzolos szemöldökpárkányú ablakokat, a csehsüveggel boltozott kapualjat és a kőkonzolos függőfolyosó szépségét, de fejlett képzelőerő szükségeltetik ahhoz is, hogy a poros placc egyetlen fája köré odalássuk a századforduló mai napig emlegetett gyönyörű rózsakertjét.
– Volt ez rosszabb is – meséli Szilágyi Erzsébet, aki 1984-ben még egy sarkától sarkáig lekövezett udvarba költözhetett be. Az idős asszony szerint az igazi gondok azonban akkor kezdődtek, amikor az egyik lakó éjszakánként rendszeresen berúgta az akkor még kulcsra zárt főkaput. Így maradt végül a Király utca 25. tárva-nyitva, s így váltak az üres bérlakások a lakásfoglalók martalékává.
– Legalább tizenöt család érkezett. Szájról szájra terjedt a nagy lehetőség híre, nem telt bele egy hét, s már megtelt a ház. El lehet képzelni, hogy mit jelentett, amikor több mint száz ember telepedett meg itt egyik pillanatról a másikra. A kapualjat ellepte a szemét, mert továbbra is csak három kukát kapott a lakóközösség. Aztán a zaj. Az szinte elviselhetetlen volt. A legzsúfoltabb időszakban olyan volt a helyzet, mintha egy pályaudvaron élnénk. Pedig ez egy jó kis közösség. Amióta magunkra maradtunk, ismét csönd van és békesség.
– Csak a belső felújítást is elkezdenék végre! – mondja Szilágyi Erzsébet, és még elmeséli, hogy a műemléki táblára felfigyelő külföldi turisták bizony szomorúan fordulnak ki az udvarból, ha véletlenül nemcsak a külcsínre, hanem a belbecsre is kíváncsiak.
A megoldás egyelőre várat magára. Az épület épp műemlék jellege miatt védett, vagyis a komolyabb átalakításhoz, esetleges bontáshoz az illetékes hivatalok nem járulnának hozzá. A hírek szerint a Király utca 25.-ből szórakozóhely lesz. S ha ez csöndet nem is, de nyugalmat hozhat az itt lakóknak.
RB Leipzig
Gulácsi és Orbán közül csak az egyikükkel közölt rossz hírt a Lipcse edzője
