Királyi vadaskert a Csepel-szigeten

Oláh Miklós, a későbbi esztergomi érsek Hungária című munkájában, 1536-ban így ír a Csepel-szigetről: „A sziget a vadászkastéllyal a királynéé. Mérhetetlen tömegű fácán, fogoly, fenyőrigó, túzok s minden neme a szárnyasoknak s vadaknak megtalálható itten, dámszarvasok, vaddisznók, nyulaknak beláthatatlan sokasága…”
Nevét a sziget állítólag Árpád fejedelem kun főlovászmesteréről kapta. Területe, védettsége és mérete okán lovászatra, vadászatra egyaránt alkalmas lehetett. A fejedelem, ahogy Anonymus írta: „Jó embereivel, cselédeivel április havától októberig itt tartózkodott.” Hogy később valóban a királynék vadaskertje húzódott itt, annak számtalan írásos nyoma maradt. Habsburg Mária királynéról, II. Lajos királyunk hűséges feleségéről – akit vadászszenvedélye okán Habsburg Diánaként is emlegettek a kortársak. Feljegyezték róla, hogy amikor férje elindult a gyászos emlékezetű mohácsi csatatér felé, ő „Csepel-szigetére, egy távoli vadászkastélyba vonult.” Ami a vadászszenvedélyét illeti, arról így emlékezik meg a krónikás: „Sem szarvas agancsától, sem vadkan agyarától, sem medve karmától nem rettegett. A királyné maga vezette a hajtást s nem egyszer tűnt ki rettenthetetlen bátorságával. A kegyelemdöfést mindig ő adta meg. Ilyenkor, a vadászkürtök rivalgása közepette, szinte megszépült…”
Ám a csepeli vadászéletnek jóval korábbi emlékei is ismeretesek. Közel három és fél évszázaddal „Habsburg Diána” előtt, maga a rőtszakállú császár, Barbarossa (rőtszakállú) Frigyes (1122–1190) űzte itt a vadat, III. Béla királyunk vendégeként. Lübecki Arnold püspök, a császár kísérője számol be az eseményről. Elmondja: a keresztes hadjáratot vezető uralkodó hadával átvonult Magyarországon, ahol III. Béla királyunk és felesége, Margit – Fülöp Ágost francia király húga – szívélyesen megvendégelte Esztergomban. Ezután többnapos vadászat következett. „A király a császárt és fiait (Henriket és Frigyest) egészen az Etzilburgnak, vagyis Attila városának nevezett Óbudáig vezette és négy napon keresztül mind a Pilis-erdőn, mind pedig a király vadászószigetén, Csepelen vadak űzésével töltötték az időt…”
Régi beszédes helynevek, például „Foydkerek” (fajdos erdő), Leshegy, Lórév, Fácános, a Szigetbecse fölötti Királyréte és Tyúkos, utalnak a hajdani vadászparadicsomra. A régészek több vadászkastély maradványát is ismerik a szigetről. Maga Savoyai Jenő herceg, aki a XVIII. század elején az itteni uradalom tulajdonosa volt, emlékezik meg ezek egyikéről: „A régi patak mellett állt valaha Mátyás király feleségének villája.” Ráckeve helyén állt egykor Kevevára, ami szintén vadászkastély lehetett. Hozzá hasonlót sejtenek a régészek a sziget északi végén, a Szabadkikötő területén, a hajdan Királymajornak mondott részen is. Ez utóbbi területen, mint a XIX. században följegyezték, még nagyszabású romépületek álltak. Nem kétséges, hogy az egyik királyi kastély maradványai. Feltártak itt egy középkori magyar temetőt is, melyből a csontmaradványok mellett – kormeghatározóul – II. Endre királyunk pénzérméi kerültek elő.
A sziget manapság jórészt kopár, mezőgazdasági művelésbe fogott területét hatalmas erdőségek borították a régi évszázadokban. Erdőóvó mesterek – korabeli nevükön: ardók – szép számmal éltek itt akkoriban. Őz és Kozma „ardó” nevét megőrizték a régi krónikák. De a királyi vadászterülethez az „ebhordozók” ugyanúgy hozzátartoztak, mint például a lovászok meg a solymászok. Nagy Lajos királyunk kedvenc solymásza, Lőrinc fia Mihály szolgálataiért birtokot kapott a szigeten az uralkodótól.