Kisebb rendellenesség volt nemrég a csehországi temelíni atomerőműben, a rádió is bemondta, sőt mindjárt hozzátette, a hibát elhárították, nincsen semmi baj, mindenki folytassa, amit elkezdett, a kerti zöldségeket sem kell duplán megmosni a radioaktivitás miatt, csak a földet csapjuk le róluk, máris lehet fogyasztani valamennyit.
Gondolatébresztő volt a hír, benne szunnyadt a sötétség.
Ha az ember bármilyen atomerőműről hall, azonnal Csernobilra gondol (a szimbólummá vált erőműben is volt meghibásodás nem is olyan régen), aztán meg a hazugságra. Nem az ugrik be elsőként az agyakba, hogy atomkatasztrófa történt tizenvalahány évvel ezelőtt az ukrán városban, hogy ezrek haltak, nyomorodtak meg a tragédia nyomán. Nem! Magyar emberben a kommunista hazudozás szimbólumává lett a nyolcvanhat április végi robbanás. Ahogyan Berecz, Marjai és a többi polbiz-elvtárs versenyt füllentett egymással a paravánok mögött, hogy nem kell lefújni a május elsejei budapesti felvonulást, mert nem történt semmi rendkívüli, a párt és a kormány a helyén van, radioaktivitás nincs, vonuljon csak fel a munkásosztály bátran, minél nagyobb számban.
És itt volt a munkásosztály Bereczék kérésére a Hősök terén, meg a rádió is óránként, kétóránként harsogta teli szájjal: semmi baj, emberek, vaklárma, nyugati aknamunka volt az egész.
Mondom, a hazudozás szimbóluma lett a magyar embernek Csernobil, mert a történelmi bűnök kétszeresen ütnek vissza. Lehetetlen kimászni a kátyúból, elvtársak. Biztos vagyok abban, hogy a mostani rendellenesség tényleg csak parányi volt. Leégett egy kábel, kiment két biztosíték, vagy csak beszorult egy vodkásüveg a szellőzőgomb alá… Csernobil óta megcsappant a bizalom: az atomlobbinak sem könnyű.
Három nap alatt öt vendége is lesz a Harcosok órájának
