Megint a régi nóta

Az elmúlt hónapokban, amikor Európa nemzetei sorjában felismerték a veszélyt, hogy a zöldek, a szocialisták és balliberálisok igyekeznek az öreg kontinens hatalmi posztjait újjászervezni, azonképpen reagáltak, hogy megerősítették a jobboldali polgári pártok sorait, hogy ezzel gátat emeljenek a (szélső)baloldal előretörésének. Ebben a folyamatban, amelynek legújabb állomása a francia jobboldal előretörése, veresége ellenére is jelentős szerepet játszott az Orbán Viktor vezetése alatt álló magyar polgári kormány. Emlékezetes, hogy amikor három évtizedes szocialista párti uralom után, demokratikus választások eredményeként, Ausztriában a néppárti–szabadságpárti kormány vette át az államügyek intézését, az akkor még Európát többségében kormányzó szocialista pártok – nem mellékesen visszaélve az Európai Unió nevével – nemzetközi bojkottot hirdettek a Wolfgang Schüssel vezette osztrák koalíció ellen. Bécsben akkoriban nagy tömegtüntetéseket szerveztek, s a (szélső)baloldal Franciaországtól egészen a budapesti elvtársakig nácinak, fasisztának igyekezett feltüntetni az új osztrák kormányt. Ebben a nehéz helyzetben a magyar kormány volt csaknem az egyetlen, amely kiállt a Bécsre zúduló rágalmakkal szemben, és ezzel komoly erkölcsi segítséget nyújtott az osztrák jobboldali erőknek. Ez az egyébként történelmi jelentőségű lépés indította meg azt a lavinát, amely aztán elsodorta Olaszországtól a skandináv államokig a korábbi elveiket eláruló Szocialista Internacionálé keretében működő pártok hatalmi hegemóniáját.
A hazai kormánypárti és a vele sajátos ideológiai szimbiózisban élő külföldi sajtó és tömegtájékoztatás azóta sem felejtette el ezt a morális és politikai segítséget, és igyekezett (igyekszik) is mindent elkövetni, hogy Orbán Viktort és leköszönt kormányát (a polgári összefogást) támadja, illetve állandóan – már-már fóbiaszerűen – szélsőjobboldali tendenciákkal vádolja. Mondhanánk, már megint a régi nóta, keleti passzátszéllel. Az ilyen médiumok között Ausztriában vezető helyet foglalnak el a Der Standard és A Profil című újságok, amelyekben csaknem állandó jelleggel publikál a lassan budapesti lakosnak számító Gregor Mayer is.
Az olykor témaszegénynek mutatkozó Mayer úr, aki kiváló kapcsolatokkal rendelkezik hazánkban, vélhetően pontosan tudja, hogy hol volt Magyarországon a terrorista Carlos búvóhelye, és soha egyetlen sorban nem emlékezett meg például a kommunizmus áldozatairól sem – de mindig együttérzését mutatta ki a korábbi diktatúra vezető személyiségei mellett. Most, amikor ismételten illemet és etikát felrúgva ócsárolja a magyar ellenzéket és annak vezetőit, az olvasóban önkéntelenül is felmerül a gondolat, hogy tollát az MSZP és az SZDSZ székházainak rossz hírű propagandaosztályairól irányítják. Pedig mint osztrák újságírónak, lehetne miről írnia a hazájában történő eseményekről.
Hetek óta tárgyalják például Bécsben azt a gazdasági krimit, amelyben még 1990 után is lényeges szerepet játszott a kádári nómenklatúra. Amikor továbbra is szemet hunytak Rudolfine Steindling aszszonynak, az Osztrák Kommunista Párt (KPÖ) vörös Fini néven ismert gazdasági főnökének gazdasági ügyei fölött. Az osztrák kommunisták pártjáról korábban is köztudomású volt, hogy Európa legkisebb, de anyagilag leggazdagabb pártja volt. Mivel a nemzetközi összefüggések miatt magyar vonatkozása is van az ügynek, Mayer úr tollára kívánkozna a téma, hiszen bizonyára hallott azokról az üzletemberekről és bankárokról, akik a kelet-közép-európai exkommunista pénzátmentési akcióban segédkezet nyújtottak.
A történet ott kezdődik, hogy a szovjet szatellit államok egyik fontos feladata volt, nyugati testvérpártjaikon keresztül valutát szerezzenek imperialista hatalmi céljaik megvalósítása érdekében. Így volt ez 1951-ben is, amikor a keletnémet rezsim megbízásából Kelet-Berlinben „Novum Kereskedelmi Társaság” elnevezés alatt az Osztrák Kommunista Párt vállalatot alapított. Eleinte csak olcsó árukat adtak el, majd később a Boscht, a BBC-t, a Ciba–Geigy-t vagy éppen az Osztrák Acélműveket kényszerítették arra, hogy bevételükből jutalékban részesítsék a kelet-berlini elvtársakat. 1983-ban Rudolfine Steindling asszony lett a Novum egyetlen tulajdonosa, aki a keletnémet rezsim bukása után azonnal megkezdte a diktatúra vagyonának átmentését. A Novum számláján 500 millió márka feküdt, s ezt vörös Fini igyekezett gyors átutalásokkal eltüntetni. Ebben részt vállalt a szocialisták irányítása alatt lévő Bank Austria, amelyen keresztül 1,7 milliárd schillinget Svájcba továbbítottak, hogy onnan azután kerülőkkel az Egyesült Államokba és máshová utalják a pénzt. Vraniczky egykori szocialista kancellár, aki tegező viszonyban volt Steindling asszonnyal, tudott a titkos operációról, és a vállalkozásba alighanem bevonták a magyar elvtársakat is (lásd az MNB bécsi fiókbankjának, a CW Banknak máig felderítetlen ügyleteit).
A pártállami pénz eltüntetésében lényeges szerepet játszott a Novum mellett egy másik keletnémet cég, a Zentrag, amelyben Steindling asszony gazdasági igazgatóként tevékenykedett. A nyomok arra mutatnak, hogy a Novum és a Zentrag valamilyen formában összetartoztak, és így a vörös Fini által eltüntetett pénz a különböző bankokban nem az osztrák kommunisták tulajdona, hanem a Német Szövetségi Köztársaságot illeti. Hírek szerint Steindling asszonyt a KGB által irányított titkosszolgálathoz is erős szálak fűzték, legalábbis erre utal egy nagy német folyóiratban megjelent cikk, amely szerint 65 millió márkát az Osztrák Kommunista Párt gazdasági főnöke egy bécsi vállalkozónak, Martin S. Diesernek utalt át, aki a legfontosabb összekötője volt Alexander Schalk-Golodkowskinek, aki pedig a legmagasabb szinten volt megbízva a keletnémet diktatúra számára nyugati valutát beszerezni. Martin S. Dieser a keletnémet titkosszolgálat „Landgraf” fedőnév alatt működő ügynöke volt, egyik feladata lett volna Türingiában egy elektronikus állomást felállítani.
Érdekes téma lenne Mayer úrnak megírni azt is, hogy Steindling asszony, aki Moszkva ügynökeként tevékenykedett, miképpen hozta létre az „Osztrák Tanulmányi Központot” a jeruzsálemi egyetemen, amiért elnyerte Izrael állam magas kitüntetését, amelyet nem kisebb ember, mint Ehud Barak volt munkáspárti miniszterelnök nyújtott át Bécsben.
Jóllehet már hónapok óta tart a bírósági tárgyalás Steindling aszszony és az Osztrák Kommunista Párt perében, hogy tudniillik a keletnémet milliók a Német Szövetségi Köztársaságot vagy az osztrák kommunistákat illetik-e meg, a Volksstimme, a kommunisták központi lapja feltűnő nyugodtságról tett tanúbizonyságot, amikor a minap azt írta: „A KPÖ meg van győződve róla, hogy az illetékes hatóság fellebbezése ebben az ügyben eredménytelen marad.”

A szerző Bécsben élő újságíró