MESTERNÉGYES

MÁNDY–GALSAI–KOCSIS–
RAGÁLYI
Most ők. Hiszen… Talán… Lehet, hogy… (Az egész olyan.)

NA IGEN!
Eltűntek? Elsüllyedtek?
Vagy inkább én tűntem el?
(Követhetők? hetetlenek?)

AZOK AZ ÉVEK…
Azok a bizonyos ötvenesek. (Kocsisnak még két hónap volt hátra… de hát nem várta meg.) Meddig él egy ember?
Hát ez gyönyörű! Ez már mindennek a teteje! Még ő néz le bennünket! Onnan föntről… Joggal. (Az amputált bokájáig sem érünk fel.) Magasiskola!

AZ ISZAPSZÜRKE RETTEGÉS ÉVEI
Keressem meg? Indítsak vadászatot? Reménytelen.

FEHÉR, TÜSKESZAKÁLLAS FÉRFI AZ AJTÓRÉSBEN
És valami ősi sértődöttség. Egyáltalán, csak arra vár, hogy megsértsék? Ez most nem a levelezés ideje. (PUSKÁS vagy KOCSIS?) Ki volt a nagyobb? Nem rajongtak egymásért, de ezt a pályán egyikük játékán sem lehetett észrevenni… Arra a 90 percre mindkettő ki tudta kapcsolni érzelmeit…

ISMERŐS ARC
Lehet, hogy sohase találkoztunk, de akkor is ismerős. Valahogy mégis… Csakhogy… Ezt már nem. És még hogy… (Nevetséges.)

(ENYHE KIFEJEZÉS)
Hát ez a fontos? Ez most a legfontosabb? „Mikor élet-halál harc van!” (Csak a zsákmányért?) (Túl direkt… az igény…telenség?) Nincs kérdés. Nincs válasz. (Nagy generáció? Kell egy csapat? Álmodó ifjúság?)

DE HÁT MI EZ A RETTEGÉS?
(Mitől? Kiktől?) Mintha… Akárhogy is… Mégpedig… Vagy éppen. Kinek, kiknek kellene… tartozik az ember… elszámolni?! (Ki, kik, akik ezt egyáltalán számon kérhetik?!) Kiért, miért, világok, közöljétek!

KI IS VAN ITT,
KI VAN JELEN?
és ki figyel, s kit is figyel(t)?! (PILINSZKY.) Bűn az, minek nyomát is sikerül eltüntetnünk.

VAN MÉG SZIGET?
(a szárazföldön?)

NEM VITÁS. VÁR. FIGYEL…
Ki tudja, talán… Talán a fényképét láthattam valahol. Az arcmását? A valódit? (Az igazat is mondd ki!)

CSAK EGY MOZI. FOTOGRÁFIA…
(Ragályi vette fel.) Előzőleg Minarik, a földről. A gyepről. A labdát. Golyót. (Ahogyan az volt fényképezve…!) Valóságos kis glóbusz… pedig akkor nem volt éppen körülötte világverseny.

DE MÉG BENNE VOLT
VILÁGUNKBAN
A FÖLD-GÖMBÉRZÉKE
Aztán majdnem elvette GARASTÓL, CHAPLIN. (A diktátor.) Szabályosan. Leszerelte? (Mivel?) Leszerelt?(hetett???) A többit tudjuk… (nem csak a bőrlasztin… a sajátunkon.) Talpuk alatt fütyül a szél… De előtte még TÓTH János mozija.

MAGYAR–OSZTRÁK
(Persze hogy futball.) KOSSUTH és DEÁK (nem a Bamba) néz a lelátóról. Hosszú vágta. Mándy a kapu előtt. Mintha 40 éve erre készült volna… (1984-ben írja BALASSA.) 40 méterről pottyan elé a labda, hajszálpontosan… Fél ívbe tökéletesen besűríti magyarságlátomását. Kossuth percenként fölpattan, Deák az óráját nézi. (A sajátját.) Itt az idő…? vagy majd csak eljön annak is az ideje…? Valami 19. századi eredetű, nemes és félőrült nemzethalál-rögeszmét sikerül felidéznie, visszájáról hitelesítenie és kifordítania azzal, hogy a meccsen a magyarok rúgnak gólt. A Temetők-novella Vörösmarty Előszóját megkísértve és magyarságkísértetként felidézve, egy VIII. kerületi, mándys ’56-vízió. Mándy ma (1980– 83-ban!) Átkelésé-ben még és már olyan mondatokat mer leírni, amilyeneket senki, s amelyek a magyarság alapmondatait idézik. („Sötét szárnyát kiterjeszti az elnyomás.”)

ZIDANE KISPADON,
KOCSIS: MESTERNÉGYES
– 1960-ban, a Wolwerhampton Wanderers elleni EK-döntőn, az egykori 6:3 színhelyén, Londonban. Több hónapos kórházi ápolás után már eleve sérülten, bicegve fut ki, szünetben elájul az öltözőben. De ínszakadással, törött vállal, egy injekció után mégis kimegy a második félidőre (mert fél, hogy ha nem megy vissza, többé nem is mehet). ZIDANE-ban időnként KOCSIST látom meg… (PELÉ-ben, BECKENBAUER-ben, VARGA ZOLI-ban.) Egyébként még két remekbe sikerült Kocsis-gól kerül a második félidőben is az angol kapuba (pedig alig lát a fájdalomtól).

APÁM NEM AKARTA
ELHINNI RÓLA, HOGY ÍRÓ
Hogy egyáltalán ő írja a Mándy-novellákat. Egy öregedő tornatanár. (Bokaficamos teniszbajnok, állástalan pincér.) Ha Horthy idejében mond fel a szobafestőnek, ma egy boldog ország vagyunk – tűnődött apám, majd kifejtette a magyarok örök késedelméről vallott, tántoríthatatlan nézeteit. „De még mennyire!” – bólogatott Iván (GALSAI emlékezete szerint). Oh, ő mindennel egyetértett.

AZ ÉDESPAPÁNAK MI
A FOGLALKOZÁSA?
– kérdezte apám. „Méghogy foglalkozás! – legyintett Mándy fátyolos fejhangú, álmos, lemondással. – Arról talán ne is beszéljünk…”

MAGA LATIN ISKOLÁBA JÁRT?
– kérdezte váratlanul, de nem ok nélkül az apám. „Igen – mondta Iván. – Illetve… Csak négy és fél gimnáziumot végeztem…” „Összesen? – ijedt meg anyám. – És miért hagyta abba?” „Nem is tudom – felelte Iván. – Valahogy nem volt hozzá kedvem…”

TESSÉK: EGY NÉGY ÉS FÉL OSZTÁLYT VÉGZETT
BUKOTT EMBER!
A Múzeum körúti bölcsészkar folyosóján találkoztunk először. De Mándy csak „beszagolt” az egyetemre.
(Talán a lépcsőház kőkorlátja tetszett meg neki…)