Nők a körben

Este hat óra felé, egy budai villa kertjében gyülekeztek. A neves ügyvédnő hetek óta szervezi a körét, lassan összeállt a csapat: vállalkozókból, tanárokból, sportolókból, sok műszaki emberből, festőművészből, újságíróból, színészből, zenészből, építészből és háziasszonyból.
SMS, e-mail, telefon, megy az üzenet a barátoknak, ismerősöknek, megbízható kuncsaftoknak, jöjjünk össze, nekünk is kellene valamit csinálni. Az ügyvédnő fáradhatatlan a szervezésben, de ez nemcsak szakmai ártalom, hanem az a tapasztalat is, amit évek alatt megtanult: csak az együttes erő, szellemi töltet képes eredményekre. Amióta a TF-estéket megrendezik neves polgári gondolkodók előadásaival, ő mindig ott volt, de jelen volt a kezdeteknél, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület minden rendezvényén is.
Most ő ad otthont az alakuló polgári körnek is. A vörösfenyő alatt megterített asztal aprósüteményekkel, üdítőkkel, borokkal, hűtött pezsgőkkel. A kört alkotó fehér kempingszékek lassan megtelnek a meghívottakkal, többen már állnak. Mindenki hozott valamit, egy üveg bort, egy kis süteményt, egy doboz desszertet, egy csokor virágot, mintha egy átlagos piknikre érkeznének.
Lehettünk már harmincan, amikor a háziasszony kanállal finoman megkocogtatta a pezsőspoharat: figyelem! – mondta, kezdjük a bemutatkozással. Mint házigazda, ő kezdte először: szerinte az asszonyoknak ma ismét nagy szerepük lett, mert ők képesek igazán megszervezni, otthont adni a polgári köröknek, ők képesek leginkább rávenni a férfiakat, hogy melyik utat válasszák, a gyermeknevelésben rájuk hárult feladatot is ők tudják leginkább érvényesíteni. Majd jöttek sorban, a pomázi Magyar Vár építője a hagyomány újjáélesztését jelölte meg célul, egy népi hímzésekre szakosodott belvárosi ruhabolt tulajdonosnője arról beszélt, hogy befolyásos vevői vannak, és már nagyon sok vendégét a „jobb” oldalra vitte, a híres, de a Horn-korszakban félreállított nyugdíjas színész abban reménykedett, hogy még eljöhet az ő ideje is, mert tudna játszani, amikor a hátsó sorból a festőművész közbekiálltott: – Hagyjuk a bemutatkozást, ne magyarázzuk a múltat és a jelent, mint a Kádár-korszakban, hanem szervezzük meg magunkat, s akkor úgyis megismerjük egymást. Az egyik mérnök is ezt helyeselte, nem elég ma már a szájpropaganda, az információkat a balliberális média túlsúly miatt, másféleképpen is el kell juttatni az emberekhez.
Az ülésrend hiretelen felborult, egymással kezdtek beszélni az emberek, koccintottak, de amikor megszólalt Wittner Mária, jellegzetesen rekedt hangján, az ’56-os, akkor megint mindenki elcsendesedett. Mint mondta, a polgári körök számára megjelentethetnének heti rendszerességgel újságot, egy egyszerű lapot. A társaságból mindjárt jelentkezett egy nyomdász, ő vállalja az újság kinyomtatását. A kertben megpezsdült az élet. Beszélgettek, tervezgettek. A volt válogatott atléta egy verset olvasott fel, amit egy újdonsült párt választási bejelentéséről, április 16-ra írt Farkas Elemér, volt ’56-os elítélt. A vers némely edényekről szól, kupákról, köcsögökről, küblikről és serlegekről. Az utolsó négy sorát idézem: – Nem látni belül mi is van a kupán.
Ám, ha kilöttyen, ó, mi aggodalom –
Vajon milyen lé folyik az asztalon?
A kupa kilöttyent s ránk szállt a döbbenet:
Kupa? Nem! Ez inkább egy kübli lehetett…
Kitört a nevetés. Most már mindenki felszabadult, a kert megtelt vitatkozókkal. Ez volt az igazi ismerkedés. Valami elkezdődött.