Színházi élet Újpesten a századelőn

A hivatalos színjátszás kezdete az 1863-as év Újpesten, ám már a műkedvelő színjátszók is fontos szerepet játszottak ezt megelőzően a város kulturális életében. Ők ismerték fel elsőként egy állandó színház megépítésének szükségességét, majd később ugyancsak ők kezdeményezték a színház kialakítására szánt alap létrehozását is.

Az első újpesti színházi hír a Nefelejts című lap egy 1863 áprilisi számában emlékezett meg Keszey József és tizenkét fős társulatának itteni szerepléséről. Kiemelte, hogy „Keszeyék magyar színielőadásokkal szórakoztatják a közönséget, melynek nagy része német ajkú ugyan, mégis szép számmal jelenik meg a magyar színi előadásokon, ezzel is tanusítani kívánván azon szép nyelv iránti rokonszenvöket, amelyet ugyan nem bírnak, de gyermekeikkel megtanultatni legelső gondjaik közé sorozzák”. Az előadás helyszíne a Fő úton álló Széchenyi kávéház nagyterme lett, amellyel Újpest színházi életének sikerekben és kudarcokban gazdag története vette kezdetét.
Önálló újpesti színházépület megépítésére már akkoriban megszülettek az első ábrándos tervek, amikor Újpest felkapott kirándulóhellyé vált. Miután egyre rendszeresebben és egyre komolyabb társulatok keresték fel a helyi közönséget, a megfelelő játékhely biztosítása egyre sürgetőbbé vált. Addig mindössze az indóház termében, Divits Mór vendéglőjében vagy másutt folytak az előadások, ahol olyan hírességek is felléptek, mint Szatmáriné asszony, „a Nemzeti Színház jeles művésznője, aki színésztársaival alig fért el a csepp színpadon”. Újpest lakosainak száma ekkoriban azonban még mindössze nyolc-tízezer fő volt, iskolája sem volt, a községháza is kezdett szűkké válni, és éppen ekkoriban kezdtek templomépítéshez is. A helyzet reménytelensége ellenére hamarosan társaság alakult, amelynek célja az volt, hogy az állandó színház építéséhez anyagi alapot gyűjtsön. A helyet Wolfner Lajos biztosította, aki fél áron átengedte egy Fő utcai telkét. Hamarosan meg is épült a híres Colosseum – amelyet valóságos „redoutnak” írtak le a kortársak –, hétszáz férőhelyes nagytermében százhúsz légszeszlámpa üzemelt, felszerelték állandó színpaddal, díszleteit pedig Lehmann népszínházi díszletfestő készítette. A színházat a húszas évek végén bontották le.
A színtársulatok szempontjából a főváros szomszédságának megvolt az a hátránya, hogy a közönség óhatatlanul megkövetelte a fővárosi színvonalat. „Újpest műkedvelő közönsége a fővárosba is szokott járni, mégpedig nagyon gyakran, s így többet kíván, mint a többi vidéki város. Ha zöld ágra akar vergődni (a társulat), akkor kerülje a régi elcsépelt darabokat, jó és változatos legyen a műsora, harmadrendű színészeket ne léptessen a színpadra, a súgó ne játssza a főszerepet, az előadás úgy menjen, mint a karikacsapás – fektette le az újpesti igényeket az Újpesti Ellenőr cikkírója 1888-ban. A magas igények miatt aztán állandósultak a viták, s a fővárosi társulatok gyakorta játszottak üres házak előtt. Egy igazi színház megépítésétől várták a végső megoldást, amihez 1905-re teremtődtek meg a feltételek. Lányi Ernő újpesti kereskedő az Árpád út és az István út – ma Bajcsy-Zsilinszky út – sarkán lévő telkén ekkor épített egy mozi és színház céljaira egyaránt alkalmas épületet, amely 1905 áprilisában nyílt meg Éden színház néven. Ezt alakíttatta át aztán Papír Sándor színigazgató saját költségén Böhm építész tervei szerint. Erkélyét oszlopsorral támasztotta alá, huszonnégy férőhelyes zenekari árkot alakított ki a színpad és a nézőtér között, és a színpadteret megnagyobbította az udvar irányába, ahol helyet kaptak az öltözők, a szertárak és irodák. A hőn áhított kultúrintézmény, az Újpesti Népszínház ünnepélyes megnyitására 1911. október 1-jén került sor. Papír Sándor, aki éveken keresztül népszerű fővárosi operettkomikus volt az újpesti színház megépítésével és a társulat megszervezésével régi álmát valósította meg. A reklám és közönségtájékoztatás minden eszközét felhasználta, Újpesti Színpad néven még hetilapot is indított az új színház népszerűsítésére, aminek szerkesztője a pályája legelején álló Harsányi Zsolt volt. Számos nagy terve azonban halála miatt nem valósulhatott meg. Halála után a színház körüli pénzügyi gondok ismét felerősödtek, látogatottságát neves fővárosi művészek vendégszereplésével próbálták fellendíteni. Fellépett itt Jászai Mari, Márkus Emília, Varsányi Irén és Latabár Árpád is, azonban a legnagyobb szenzációt Blaha Lujza vendégszereplése jelentette.
Az első világháború kitörése körüli időre lezárult az újpesti színházi életének első szakasza. A színház fénye megfakult, kihűlt a lelkesedés, a színpadát parányinak, technikai berendezését elavultnak, az épületet magát pedig „régi, rossz csűrnek” minősítette a kritikus közönség. Estéről estére kongott az ürességtől, és teljes reménytelenséget árasztott.