Tisztelt Szerkesztőség!

Tetszettek volna...
A miniszterelnök bármit csinál, rosszul teszi: az alkotmányos válságot felidéző botrányból csak vesztesként kerülhet ki
Gondolom, sokan emlékezünk még Antall József jól ismert mondására: tetszettek volna forradalmat csinálni. Ezt akkor mondta, amikor többen elégedetlenkedtek, most történt-e valódi rendszerváltozás avagy sem. E szállóige egyes politikai köröknek máig maga a megtestesült cinizmus. Ha azonban őszinték akarunk lenni, nemcsak felszínesek, elismerhetjük Antall miniszterelnök korábbi éleslátását. A kommunista nómenklatúra csakugyan békésen adta át az utókornak (az MDF-koalíciónak) rendszerét és a vele járó romhalmazt. Cserébe azért, hogy, noha tehette volna, félretette tradícióját s nem lövetett, vihette magával mindenét. Amellett hogy még a kasszát is kiüríthette, egyszersmind megfizethetetlen árat szabott távozása feltételéül: hogy választások lehessenek, minden sötét dolga homályban maradhatott, ami meg nem, azt időben megsemmisíttette.
Nem tévedek nagyot, ha úgy fogalmazok: most is ezzel az örökséggel szembesülünk, amikor Medgyessy miniszterelnök, a botrányhős ügyét olvassuk a Magyar Nemzetben. Mi történt? Kihullott egy újabb csontváz a pártállami panoptikum ablakán. Annyi, amennyi egy ilyen figurával előbb-utóbb, de történni szokott. Aki csúnya dolgokban volt benne, és ennek egy része (részecskéje) a héten kiderült. Még a mechanizmus is a régi. Ismerős. Ami le volt írva kedden, azt aznap letagadta. Igaz, szerdán elismerte, mert az egyik minisztere „feloldozta”. De egyúttal letagadta azt, ami szerdán volt leírva. És így tovább. Aztán perekről kezdett beszélni és arról, ami Balkánföldön ilyenkor a szokásos. Meg három kormányzati hét eredményeiről: ilyenek ugyan nem ismertek, de nem ő miatta vagy a kormánya miatt, hanem mert ennyi idő alatt ilyenek eleve nem születhettek.
Azt mondta ez az ember: ő igaz hazafiként szolgálta hazája érdekeit. Szigorúan titkos kémelhárító tisztként, de a világért sem ügynökként. Minden, amit tett, az ezzel járt együtt. A többi államtitok. Kész. Úgy adta elő, hogy először megvédte az országot (ki ellen?), utána meg – nagy nehézségek árán – elintézte az IMF-csatlakozást. Ez utóbbit Moszkva és a KGB ellenében, tette hozzá. Majd büszkén végigmérte az üléstermet. Hátha valaki úgy gondolta, ahogy ő. De a mameluk frakció mellett senki nem gondolta úgy. Ahhoz, úgy vélem, másik ellenzék és másik Országgyűlés kellett volna. Olyan, amelyben a mameluk 51 százalékos többség mellett 49 Thürmer-kisebbség ülne. Meg egy másik Magyarország is: akkor ma nem lenne semmilyen gond, ezt elismerem. Velünk sem. Alighanem az Andrássy út 60. egyik elfalazott pincéjében lennénk, valószínűleg igen rossz egészségi állapotban. De hát Reagan elnöknek hála, aki térdre kényszerítette a hidegháborúba belerokkant, fogatlan orosz medvét, másként alakult.
Most pedig számoljunk! Egy. Olyat ez a botrányhős nem állíthat soha, hogy ő az ország érdekeit védte. Mert olyanok nem voltak. Mert szovjet gyarmati sorban tengődtünk. Egyedül Moszkva érdekei számítottak, és ezzel ki is merült a keret. Volt továbbá egy helytartótanács (ennek pártfőtitkára előtt egy Magyar Nemzet-képen a botrányhős kétrét görnyedve szalutál), és volt sok kicsi és nagy nemzetközi ellenség. A gonosz, kólavedelő, kizsákmányoló, mocskos imperialisták. Akik a világbékét fenyegették a nap huszonnégy órájában. Érdekes, de úgy hívták őket, hogy NATO, hogy Amerika, hogy Nyugat. Minket meg vasfüggönynek, Varsói Szerződésnek, konvertibilis rubelnek, a hírhedt keleti blokknak.
Kettő. Szó sincs tehát egy szuverén állam szuverén lépéseiről. A botrányhős úgy védte országa érdekét, hogy szolgálataiért cserébe Hegyeshalmon túl stupid kommunist monkey-nak nevezhettek el kedves mindannyiunkat (rám is mondták), akkor, amikor háromévenként odadobták elénk a kék színű útlevelet.
Három. Ma a botrányhős legfőbb támaszai a NATO, az amerikai kormány és a nyugati demokratikus intézmények. Éppen akikkel szemben annyira „védte hazánk érdekeit”. De Brezsnyev KGB-je ellen úgy harcolhatott, mint Karthágó Róma ellen: a punok városának helyét sóval szórták be. A rómaiak. Aztán az észak-afrikai nemzetség évszázadokra gyarmat lett. Mint mi, negyven évre. Én pedig nem emlékszem, hogy mi annyit ellenkeztünk volna Moszkvával. Csak egy ilyen dátum ötlik eszembe: 1956 októbere. Eredménye ismert.
Szóval nem a nyugati intézmények változtak meg. Arrafelé régebben is voltak szabad választások és politikai pártok is. És sok minden más, ami nálunk nem régóta van. Amikor a botrányhős a pártállam felsőbb köreiben szigorúan titkos módon ügyködött, pusztán az ilyen szavakért rákerülhettünk a III/III-as ívekre. Melyeket ő kapott meg reggelente, mikor már miniszterelnök-helyettes volt. Törvényellenesen, alkotmányellenesen, persze. De sem törvény, sem alkotmány nem volt. Így legalább teljes volt a hiánylista.
Az egésszel csak annyit akarok mondani: vannak helyzetek, amikből nem lehet sikeresen kikerülni. A politikában is. A botrányhős jobban tenné, ha nem védekezne tovább. Perekkel pláne nem fenyegetne. Ez egy bukott ügy. Az egész 56-os téma az MSZP számára egy bukott ügy. Az egész három per akárhányas dossziék ügye egy eleve bukott ügy. Akik és akiknek csinálták, egyaránt morális és politikai tetemek, mindegy, ki, mikor, mit ír vagy mond róluk egyáltalán. Erről nem a mostani ellenzék tehet. Egyedül a botrányhős és csapata. Akárhányan és akármennyi hatalommal bírnak is. Azért tehetnek ők róla, mert képtelenek voltak időben visszavonulni, emelt fővel távozni. Inkább itt maradtak, prolongálva a szekrényből kieső csontvázakat. Tetszettek volna…, kezdtem fentebb. Hát nem tetszettünk. Itt az eredménye. Az SZDSZ pedig – újra kiderült – a magyar demokrácia szégyene. Hogy a nevét adja az egészhez. Továbbra is. Nem is érnek többet öt és fél százaléknál.
A Magyar Nemzet csupán nehéz kötelességét végzi (mások helyett is) egy olyan korban, ahol a jelek szerint a Medgyessy-féle züllött pártállami figurák még mindig nem eszméltek rá, hányas évszámot írunk. Vincze S. Tamás, Budapest
***
Itt van ez a Medgyessy (D–209-es), akit miniszterelnökké tettünk és kiderül, hogy sáros. Hogy III/III-as volt-e vagy sem, azt most már bizonyítani, legalábbis leírva, nem valószínű, hogy lehetséges, erről meg vagyok győződve, mert ha ma reggel még volt is erről irat, ma délre már garantáltan meg lettek semmisítve. De hogy III/II-7-es volt, azt a MN címoldalán látható fénymásolat egyértelműen bizonyítja. Aki pedig III/II-es volt (mindegy, melyik osztályon), az a III/III-as dokumentumokat is napi penzumként tanulmányozta és fel is használta. Ezt így írják elő a konspiráció szabályai. Na már most, hogy tette-e azt, amit ezeknek az ügynököknek tenni kellett (tette, próbálta volna nem tenni), a múlt titka. De egy ilyen ember nem lehet egy ország miniszterelnöke! Már csak azért sem, mert piszkos úton szerzett információit és hatalmát a nép, a lakosság és azok képviselői ellen használhatja, plusz még hazudik is. Most hallom, hogy a Magyar Nemzetet államtitok megsértésével vádolják. Szépen vagyunk, sajtószabadság! Érdekes, hogy annak idején a Watergate-ügy kipattanásakor Nixon repült (pedig ő az USA elnöke volt) és az ügyet kitálaló lapot sem merték vádolni vagy meghurcolni. Nagy Barnabás, Kunmadaras
***
Medgyessy fontos dolgot árult el: nem a Kreml urainak utasítására, hanem állítólag a KGB háta mögött, titokban, saját kezűleg taszigálta bele hazánkat az adósságcsapdába. És úgy beszél erről, mint segítségről, a haza érdekeinek szolgálatáról, még a KGB ellenében is. Talán nem is fogja föl, mit cselekedett, amikor a szovjet megszállók mellé még a nyugati kölcsönzőket is rászabadította a nép nyakára. A kommunista országok közül elsőként Magyarország lett a Valutaalap és a Világbank uzsorásainak zsákmánya. Jó lenne végre mindazt megtudni Medgyessytől, hogy pontosan kik és mikor, mekkora kölcsönökkel és milyen feltételekkel, miféle titkos szerződésekkel adósítottak el bennünket. Magyarország nagyon jól megvolt a Valutaalap és a Világbank áldásai nélkül, míg a népköztársaság Elnöki Tanácsa 1982. május 6.-án a Valutaalaphoz, majd ugyanaz év július 7-én a Világbankhoz nem csatlakozott. Ez az aktus az elfogadási okiratoknak az Egyesült Államok kormányánál való egyidejű letétbe helyezésével lett perfektuálva. A magyar országgyűlés a csatlakozást sem akkor, sem később nem szentesítette, az akkori kormány utóbb sem informálta az ország közvéleményét a csatlakozás körülményeiről és okairól. Varanka Borbála, E-mail
***
Medgyessy Péter Magyarország végzetes eladósodásában tevékenyen közreműködött. Szakmai felkészültségét nem az ország mozgásterének növelésére, hanem szűkítésére használta fel. Medgyessy Péter a Magyar Népköztársaságban töltött be fontos politikai pozíciókat. Abban az illegitim, idegen megszállókat kiszolgáló pártban, amely diktatórikus módon egyeduralkodóként, a gyülekezési, vélemény- és szólásszabadságot eltiporva zsarnokoskodott az ország lakossága felett. Ez nem nézőpont kérdése, ezt törvény mondja ki, például az önkényuralmi jelképekről szóló törvény. Ez a párt az elnyomás eszközeként besúgói hálózatot működtetett, fenyegetéssel, kínzással kényszerítve a gyengéket, hogy jelentéseikkel másokat tegyenek tönkre.
Medgyessy Péter mindezzel tisztában volt. Tudnia kellett, hiszen hivatalánál fogva megkapta a besúgók jelentéseit. Különbséget tudott tenni jó és rossz között, hiszen saját állítása szerint egyetlen besúgói jelentést sem olvasott el. Ez tudatos döntést igényelt tőle. Ebben a kérdésben (ha igaz) tudatosan az erkölcsi jót választotta. De kihasználva az önkényuralom nyújtotta kapcsolatokat és lehetőségeket a párt magas rangú vezetője maradt, s az ország egyik leggazdagabb emberévé vált. Ebben a kérdésben tudatosan az erkölcsi rosszat választotta. Nem volt tehát megtévesztett ember.
Medgyessy Péter mindezért soha nem kért bocsánatot és soha nem vonult vissza a politikától. Pedig ezért nem lehetne ma Magyarország miniszterelnöke.
Az MSZP ma minden erkölcsi felelősséget megtagad, ami az MSZMP-hez fűzi, noha egykor abból vált ki, amikor már az MSZMP-tagság kevesebb előnnyel járt, mint amennyi hátránnyal. Sikeresen kisajátította azonban az elődpárt minden vagyonát és teljes kapcsolatrendszerét. De soha nem kért bocsánatot, és az elődpárt vezetőit és fő haszonélvezőit, a besúgóhálózat működtetőit nem zárta ki tagjai közül. Sőt felelős pozíciókba helyezte őket és két ciklusban volt MSZMP KB-tagokat jelölt miniszterelnöknek. Ezért az MSZP hiába állítja magáról, hogy modern szociáldemokrata párt. A régi MSZMP-vezetők kompromittálják az új tagokat is, hiszen minden MSZP-tag tisztában kell legyen a vezetők múltjával. Ezért nem lenne szabad ma az MSZP-nek kormányoznia.
A Magyar Köztársaság törvényei nem elég következetesek ebben a kérdésben, ezért megengedik egykori önkényuralmi vezetők politikai szerepvállalását. De közerkölcsbe ütközőnek tartom, hogy olyan emberek lépjenek ma fel demokratikus és morális etalonként, akik közvetlenül vagy közvetve besúgókat használtak fel mások tönkretételére, hatalmuk kiteljesítésére. Benyó V. Bertalan, Budapest

Az ismeretlen Mátyás-napló – avagy válasz Lovas Istvánnak
Alantas és hazug könyvnek nevezte Mathias rex című, 2000-ben megjelent munkámat Lovas István a Magyar Nemzet hasábjain 2002. június 12-én. Minősítése ellen én mint szerző természetesen nem emelhetek kifogást, az legföljebb rosszul eshet, ám az ellen már igen, amikor Lovas úr ugyanitt ezt írja: (ilyen könyv) a rendszerváltás után nemigen született a történelemírás területén. A szaksajtó és a populáris sajtó eközben teljesen néma maradt. A csupán dr. Kende Viktorjához hasonlítható szenny nem kevesebbet állít, hogy egy ismeretlen Mátyás-naplót fedezett fel Brooklynban (!), angol nyelven, amely Mátyást igazi kurvapecérnek állítja be.
Nos, itt mindenképpen ki kell javítanom Lovas Istvánt. A szaksajtó ugyanis nem maradt néma, könyvemről jelentek meg hetilapokban, folyóiratokban kritikák, sőt ezzel kapcsolatban két évvel ezelőtt interjút adtam a Magyar Nemzetnek is Játék Mátyás király maszkjában címmel. Lovas úr sajnálatos módon figyelmen kívül hagyja, hogy a Mathias rex regény, a Brooklynban megtalált napló természetesen nem létezik, az egész egy írói szerepjáték. Tulajdonképp örülhetek is, hogy Lovas Istvánt sikerült lépre csalnom, annak ellenére, hogy a fiktív talált kézirat többször használt eszköz a magyar és a világirodalomban.
Történelemírásról tehát szó nincs. A megtalált kézirat meséjével való eljátszadozásnak, valamint az ezzel kapcsolatos írói szerepnek egyaránt eszköze, hogy az olvasót igyekszünk mindvégig lépre csalni, bár ahogy ezt két éve a Magyar Nemzetnek is elmondtam bizonyos jeleket elhelyeztem a szövegben, figyelmeztetésül: mindez csupán játék. Gondolok itt Albert Camus 20. századi francia egzisztencialista író és filozófus regényben való szereplésére, illetve az 1479. októberi kenyérmezei ütközet emlegetésére, holott a Mátyás-napló dátumozása ennél korábbi. Az, hogy a kiadó a regény megjelentetésére honnét szerez pénzt, nem az író dolga. De mivel cikkében Lovas úr is megemlítette, ezzel kapcsolatban azt szeretném megjegyezni, hogy tudomásom szerint a kötet szennycímoldalán mecénásként megnevezett Soros-alapítvány a kiadói célt, nevezetesen kortárs szépirodalmi munkák megjelentetését támogatta, nem egyes irodalmi műveket. A Nemzeti Kulturális Alapprogram mecenatúrájáról nincs tudomásom. Benedek Szabolcs

Benedek Szabolcs mosakodásához legyen szabad a borító szövegét fakszimilében közreadni. (Mivel a módosított ár nem látszik jól: a kötetet 1200 forint helyett 300 forintért árusítják.) Ha ezt elolvassa egy szülő, nyilván késztetve érzi magát, hogy a jutányosan kínált könyvet csemetéjének épülésére megvegye. Hogy ilyeneket találjon benne „Mátyástól”:
Rémes, hogy ittas állapotban milyen rettenetesen bűzlik az ember széklete. Rohad a belekben a szesz, azért. Az előbb megpróbáltam szellenteni, de amint éreztem, hogy a beleim megmozdulnak, inkább összeszorítottam a seggem két partját, erősen tartottam attól, hogy beszalad.
Vagy:
Garai Anna kikapta lovaglónadrágomból az ágaskodó farkamat, s villámgyors mozdulatokkal a kezével engedett szabat utat vágyaim folyásának. Elég volt egy-két rántás, azzal zutty; én pedig egylövetű fajta vagyok, ha egyszer elsülök, azon az estén már nem tudok újabb merevedést produkálni.
Vagy:
Elém tartották a hányóedényt, de csak egy jó zaftosat beleköptem…
Az ennél is undort keltőbb helyek idézésétől az olvasók kímélésére eltekintek. Kivéve a legnagyobb undort keltőtől, mely így hangzik (4. old.): „A kötet megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap és a Soros Alapítvány támogatta”.
Lovas István