Toldi Miklós fegyverei a budai Várban

Ilosvai Selymes Péter, a XVI. századi vándorköltő főként arról vált híressé, hogy Arany János forrásul használta örökbecsű Toldijához az ő elbeszélő költeményét. Kitűnő, színes és eleven írás Ilosvaié, úgy pereg le strófáiban ámuló szemünk előtt „a jó Toldi Miklósnak” élete, mint egy filmen. És poétánk nem idealizálja a derék lovagot, aki nála hol hős, hol rabló vitéz, hol nemeslelkű dalia, hol meg iszákos hőzöngő vagy épp pórul járt nőcsábász. A lantos költő verse olyan szemléletes és olyan kerek egész, hogy irodalomtörténészek feltételezik: lehetett egy – vagy több? – ős-Toldi, mely mára elveszett, ám Ilosvai forrásul használhatta művéhez, az országszerte keringő Toldi-regék mellett. Azt se feledjük, a lantos poéta kétszáz esztendővel később élt, mint a nagy erejű dalia.
Van Ilosvai Selymes versének függelékében egy meghökkentő rész: „Nézd meg jó Budának a Bécsi kapuját, / Meglátod ott ennek súlyos buzogányát, / Mellette függeni személyéhez paizsát, / Parittyából hajgált húsz fontos köveit, / Diadalmas vitéz hegyes kópiáját, / És a kit csizmáján viselt sarkantyúját…” Ez a meglepő versrészlet, melyből Arany János nemcsak szavakat, de egy jóízű, régies hangzású sort is „átemelt” a maga művébe, arra utal, hogy a XVI. században Budán is élt még a Toldi-legenda. Élt bizony, mégpedig olyan elevenen, hogy Ilosvai Selymes Péter verse után újabb kétszáz esztendővel még mindig ott függött a nevezetes arzenál a Bécsi kapunál, ahogy arról „Jeles történetek” című, 1794-ből datált művében Dugonics András beszámolt.
Az író elmondja, hogy gyerekkorában, 1756-os budai látogatásukkor „Toldi Miklósnak azon fegyverei, mellyek régi időtől fogva a Budai várnak Bécsi kapujában fel-akasztva függöttek, ennek előtte nyolcz darabokból állottak, de már most – fűzi hozzá a század végére utalva Dugonics – vagy le-húllottak, és talán el-is-vesztek, vagy egy két icze borért az Örr-állóktól el-adattak, és így eltévelyedtek.”
A XVIII. századi író akkurátusan, nyolc pontban fel is sorolja, mi mindent látott „Toldi fegyvereként” a budai várban. Voltak ott kiállítva-kifüggesztve ezek szerint „húsz, vagy talán több kő-galacsinok, avagy talán annál-is nagyobb golyóbisok, mellyeket Toldi Miklós, az igen régi hagyományok szerént, a Dunának egygyik partjáról a másikra parittyából hagyított.” Volt továbbá egy „emberi Főnél nagyobb Golyóbis kőből, mellybe egy vas vagyon bele csinálva, a vas pedig eme buzogánnyal láncon függ. Azt mondgyák: hogy ezt övén hordozta.” Látható még „ama híres Szántó-vas, mellyet Zsámbékon lándsájával könnyen keresztül döfött.” Aztán ott függ „Paissa, avagy Kar-vasa, mellyet a nyilak, landsák, és kardok ellen bal karján hordozott”. Továbbá „egy LÁNDSÁJA, mellynek csak vasát fél-mázsának lenni mondották”. És „Vólt, de már nincs ott ama PÁNCZÉLJA, mely csupa vas karikákból füzettetett, és valami ing módra felvéttetett.” De meg lehetett tekinteni „lovának egy kietlen PATKÓJÁT is, melyből ki lehetett venni azon lónak temérdek nagyságát, és erősségjét, mellyen Toldi Miklós ül vala”. Végül, nyolcadikként „Vólt, de már nincs ott, Toldi Miklósnak széles, hosszú tarajos SARKANTYÚJA, mellyből csizmájának nagyságát meg-lehetett ítélni…”
Arany János tudós költő volt, jól ismerte Ilosvai műve mellett a korabeli ponyvairodalom megannyi Toldi-történetét, de a derék Dugonics feljegyzéseit is. Így aztán nemcsak poétikai erővel, de kellő történeti tudással is fel volt vértezve ahhoz, hogy megalkossa az eredetük szerint olasz Toldiak ifjú sarjából a magyar vitéz „prototípusát”.