Vegyes vágott

Temesi Ferenc
2002. 06. 21. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szilvássy D–209-es et.
Valami Almássy vagy Dióssy vagy mit tudom én, ki, aki miniszterelnököt játszik éppen, elmondta a parlamentben, hogy ő nem volt tégla. Nem hát. Ő maga volt a habarcs. Az összekötő. Becsapta a választóit, sőt koalíciós partnerét is. Most az ország hitelét kockáztatja, miután a sajátját már eljátszotta. Kijelentette, hogy ő nem foglalkozik a visszavonulás gondolatával. Akkor foglalkozzunk vele mi, és mondassuk le. Miénk itt a tér.

András bácsi 75 éves
Amikor először találkoztam vele, bizony a torkomban dobogott a szívem. Pedig ő hívott magához, ha jól emlékszem, a Földművelésügyi Minisztérium egyik budai üdülőházába. A csángó szumánom (szűröm) volt rajtam. András bácsi a kapuban állt, és azt mondta:
Na, Feri, felétek is sokat esett az eső!
Az már igaz. Most is esik, mondtam az égre mutatva.
Ki az esőt kerüli, sokszor vízbe tapod, mondta ő, és beterelt a házba, ahol a felesége és egy éppen ott őszölő fiatal pár lakott. Utóbbiakról mindjárt láttam, hogy egy napon még miniszterek lesznek, mert üvöltött róluk, hogy belügyi alkalmazottak. Mivel mindketten tudtuk, hogy a lakás be van mikrofonozva, nem tettünk lakatot a szánkra. Borozgattunk is kicsinyég, amit András bácsi felesége fejcsóválva nyugtázott.
Egyszer dedikációért álltunk sorba (némely minisztériumi dolgozók a sor elejére pofátlankodtak), s amikor A.-nak ajánlotta egyik könyvét, megjegyeztem, hogy a pocakosokra (mint én is) nehéz világ jár. Főleg nyáron.
Be kell menni egy mellékutcába, s mikor senki sem lát, kieresztem a pocakom, mondta András bácsi, a még ép szemével hunyorítva. (Vagy már csak én emlékszem így?)
Az biztos, hogy már a marosvásárhelyi magyarellenes pogrom után volt, amikor odautaztunk egy estre. Cimborám, aki az estet vezette, mint a „legnagyobb magyar írót” konferált be.
A legnagyobb író most éppen Pesten van, mondtam, és úgy hívják, hogy Sütő András. Én maximum a legmagasabbak egyike vagyok.
A közönség máris az enyém volt, mielőtt egy sort olvastam volna.

Mondatok a fociról
Magyarországon milliók játsszák a focit, csak azért, hogy legalább addig ne kelljen nézniök a magyar profikat. A magyar futballcsapat átmeneti korszakát éli: a rosszból a katasztrofális felé tart.
Egy koreai csatárról mondták: olyan alacsony, hogy múltkor leesett a létráról, amikor földiepret szedett.
Egy japcsiról: ha hideg van, akkor is melegítheti a lábát, ha csak mélyeket lélegzik.
Egy olaszról: sokoldalú játékos – minden poszton használhatatlan.
A focistáknak okosabbnak kéne lenniök az amerikai futball játékosainál, mert a fejüket is használhatják.
Ennek ellentmond a következő kérdésbe rejtett válasz. Miért szeretik a focisták az okos nőket? Mert az ellentétek vonzzák egymást. (Olcsó, de igaz.)
Mi a legnélkülözhetetlenebb dolog egy futball-vb-n?
A rohamrendőrség.
Mi a legnagyobb kupi Magyarországon?
A focipályák, mert hetente még mindig több ezer embert csesznek át.
A Nemzetközi Meleg és Leszbikus Labdarúgó Szövetségnek (IGLFA) még mindig csak kevés tagja van. Legsikeresebb tagjuk, Justin Fashanu, akiért egymillió fontot fizetett ki egy angol klub, harminchét éves korában öngyilkos lett.
Egy hajdani megszállt vallomása a mostanra-kiderült-hogy-rokonok-vagyunk csapathoz: Hajrá, törökök!

Kokó meg a kultúra
A múltkor azt mondta egy tévéhülye egy profi ökölvívómeccs bírójáról:
Csak a neve Frank Capuccino. Különben amerikai.
Szegény Kokó vetélkedőműsort vezet az egyik szennycsatornában. A kérdések szintje közepes érettségi, a játékosok szintje általános iskola hetedik osztály. Kokó iszonyatos zakóban, borzalmas ingben, fahangon (mintha hangszimulátor beszélne helyette), a papírjából csak pillanatokra fölnézve vezényli a műsort.
Egyszer azt mondja:
Publius Ovidius Naso. Örülök, hogy ki tudtam ejteni.
Egy másik műsorban egy kérdést tett fel:
Mi a neve Indiában a kasztokon kívüli embernek?
Egy válaszadó:
Érinthetetlen.
Mire Kokó:
Helytelen válasz. Pária.
Egyet tud jól mondani:
Kezeket a gombra!

Barátom, V. (1.)
Este Makó belvárosában hajtunk a megengedett sebességgel, amikor egy tudatlan kóbor kutya tétovázik előttünk az úton. Mindketten kutyabolondok vagyunk. V. lassít, majd megáll, és rádudál a kutyára. A kutya visszaugrik a járdára. Mögöttünk a rendőrök dudálnak ránk. Amikor elhaladnak mellettünk, a fiatal zsaru kiszól a kocsiból:
Itt alszó’ e’, te!…

Barátom, V. (2.)
Legalább ötszáz gyászoló előtt tart búcsúztató beszédet barátom, amikor megszólal a zsebében a bunkofonja. A szignálja ráadásul a nászindulót játssza. A temetőben. V. reszkető kézzel kapcsolja ki az új masinát, és folytatja a beszédet. Egyszer csak megszólal az egyik lánya a zsebéből:
Apa! Ott vagy, apa? Miért nem veszed fel?

A fegyverjavítóban
A fogorvosomnak mondom:
Innen a fegyverjavítóba megyek!
Rám kacsint:
Csak nem?
Nem. A lábamon van valami gomba.
A bőrgyógyásznál (amit boldogult úrfikoromban még „fegyverjavítónak” hívtam Boncz Géza után) mindenki gyanakodva figyeli a másikat. Idő van rá: egy órát várok. Próbálok sétálgatni, de a „Csontsűrűség-vizsgáló”-nál visszafordulok.
Odabenn azt mondom a szelíd, szép arcú orvosnőnek:
Sokat utaztam. (Most egy kicsit elfáradtam, jut eszembe Krúdy.) Aztán múlt héten felfedeztem. Azóta Canestennel kenem. Hiába.
Közben leveszem a cipőm, a zoknim. Az orvosnő a lábamra pillant.
Csúnya, mondja.
Én is az vagyok, mondom.
Már a recepteket írja, amikor rám néz:
Cukor?
Elő akarom venni a „Halls”-t a zsebemből. Aztán mégis azt mondom:
A véremben?
Igen.
Volt már egy kérdőjel ebben az ügyben. Két éve.
Írjak egy beutalót?
Ne, mondom. Úgyse megyek el. Aki az orvosok kezére adja magát, annak úgyis vége.
Ugye, ezt nem a bőrgyógyászokra értette?
Nem, ők kivételek.
De azért nem mondom azt elmenőben, hogy:
Viszontlátásra.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.