Vita Németországban a zsidó érzékenységről

Noha a Német Zsidók Központi Tanácsa szerint az ország lakosságának tizenöt-húsz százaléka antiszemita hajlamú, a zsidóellenes érzelmek mindeddig nem kerültek felszínre. Mindez két okra vezethető vissza: a holokauszt tragikus emléke és a hazai demokratikus pártok határozottsága eddig gátat emelt a zsidóság elleni hangulatkeltésnek. Hasonló tartózkodás jellemzi Berlin Izraellel kapcsolatos nézeteit is. A palesztinok elleni akciók legfeljebb a színfalak mögött váltanak ki kritikát, nyilvánosan továbbra is tabunak minősül ez a téma.
Ezt a határt lépte át a szabad demokraták alelnöke, Jürgen Möllemann, amikor elítélően nyilatkozott Saron miniszterelnök politikájáról, a német zsidók érdekképviseletének vezetői részéről elhangzott kijelentésekre vezette vissza az antiszemitizmus fellobbanását, és befogadta az FDP soraiba a Zöldektől elpártolt tartományi képviselőt, a Szíriából származó Jamal Karslit, aki „náci módszerekkel” vádolta Izraelt.
Ezzel a köztársaság története új fejezetéhez érkezett, a tabu téma megsértése mindeddig elképzelhetetlen hangú vitát váltott ki, és befészkelte magát a választási kampányba. A központi tanács alelnöke, Michel Friedmann egyenesen antiszemitának nevezte Möllemannt, és attól tette függővé a józan párbeszédhez való visszatérést, hogy a liberális politikus nyilvánosan bocsánatot kér. Az ötletei, nyíltsága, fékezhetetlensége, víziói és merészsége révén politikai „fenegyereknek” számító alelnök ezt mereven elutasította. A köztársaság felépítésében elvitathatatlan érdemeket szerzett FDP azon váddal találta szemben magát, hogy populista jelszavakkal igyekszik szavaztokhoz jutni a választók szélsőséges jobbszárnyán.
A liberálisok elnöke és kancellárjelöltje, Guido Westerwelle – hazatérve közel-keleti útjáról – öszszehívta az elnökséget, amely a párt nevében sajnálatát fejezte ki a Möllemann-kijelentések miatt. A közszolgálati ARD egyik műsorában Friedmann nem fogadta el az FDP kinyújtott jobbját, a frontokat nem sikerült felszámolni.
Időközben a két nagy néppárt – az SPD és a CDU–CSU – is úgy érezte, hogy állást kell foglalnia. Mindkét fel abból indul ki, hogy a hatalomért folyó versenyfutás végén, szeptember 22-e után a liberálisok alkotják majd azt a politikai erőt, amelynek segítségével koaliciós kormány jöhet létre. Az FDP ezúttal előzetes elkötelezettségtől mentesen várja a voksolást, nyitva tartva a kapukat minden lehetőség előtt. A szociáldemokraták nevében maga a kancellár foglalt állást, és kijelentette: „A liberálisok szívesen kormányoznának, de jelenlegi hozzáállásukkal erre alkalmatlanok. A populista jelszavak igen veszélyes előítéleteket és áramlatokat váltanak ki.” A kereszténydemokraták attól tartanak, hogy a számukra oly fontos „politikai középosztályt” megzavarják Möllemann kijelentései, sőt arra mutatnak rá, hogy az ő táborukra is átcsaphatnak a hullámok, hiszen a képviselők többsége kritikus véleményt vall Izrael politikájával szemben.