A demokrácia visszavág: Lexa szabadlábon védekezhet

Sokakat meglepett a hír, hogy a Szlovák Köztársaság legfelsőbb bírósága határozatot fogadott el Ivan Lexa szabadlábra helyezéséről. Lexa, akit időközben már el is engedtek, a Meciar-kormány idején a titkosszolgálat vezetője volt, s a személyét számos bűncselekménnyel hozták kapcsolatba.

Alig egy hónapja valószínűleg a világ valamennyi sajtóterméke beszámolt arról, hogy a dél-afrikai rendőrségnek sikerült elfognia Ivan Lexát, a Szlovák Információs Szolgálat volt igazgatóját, akit két évig hiába keresett az Interpol. Lexát július 18-án szállították Pozsonyba, s 20-án már megszületett a bírósági határozat: vizsgálati fogságba kell helyezni. Bár legsúlyosabb bűntettéért – a volt köztársasági elnök fiának elrablásáért és külföldre csempészéséért – Meciar 1998-as amnesztiája miatt nem lehet bíróság elé állítani, kilenc további gyanús ügyét azonban tárgyalni kell. Mivel azonban 1999-ben, a vizsgálati fogság megszüntetése után rögtön külföldre távozott, ezúttal nem védekezhet szabadlábon.
Augusztus 17-én valószínűleg a világ valamennyi sajtóterméke beszámolt arról a szlovák legfelsőbb bírósági határozatról is, amely szerint a pozsonyi kerületi bíróság jogtalanul határozott Lexa vizsgálati fogságba helyezéséről, s azonnali hatállyal szabadon kell bocsátani a volt titkosszolgálati főnököt. Ez meg is történt. Lexa vasárnap már szabadon, családja körében ünnepelhette 41. születésnapját.
Elengedésekor két ujjával V betűt mutatott az újságíróknak, de nem állt szóba velük, csupán anynyit közölt, hogy rövidesen sajtótájékoztatót tart. Mikulás Dzurinda kormányfő szavai szerint a legfelsőbb bíróság döntése szégyenletes, és joggal váltotta ki a demokrácia mellett elkötelezett közvélemény felháborodását. Mint mondta, evidens, hogy Szlovákia az elmúlt négy évben jelentős előrehaladást ért el a bíróságok függetlenségének biztosításában. Ám nyomban elismerte, sajnálatos módon evidens az is: a bíróságok egy lépést sem tettek azért, hogy igazságot is szolgáltassanak. S való igaz, Jan Carnogursky – egykori ellenálló és emberjogi harcos – igazságügyminiszterként számtalan törvényt dolgozott ki és fogadtatott el a parlamentben a szlovák igazságszolgáltatással kapcsolatban, ami azt eredményezte, hogy az ország ezen a téren már teljesíti az európai uniós elvárásokat. Az is igaz, hogy gyakran vádolták meg minisztert: perszonális politikájával be akar avatkozni a bíróságok függetlenségébe, s a meciari ellenzék le is akarta váltani ezért. Utóbb azonban kiderült, megalapozatlanok voltak a támadások; a szlovák kormány ezen a területen maximálisan betartotta a demokrácia játékszabályait. Lám-lám, olyannyira, hogy most bumerángként vissza is üthetett az igyekezet: Lexa szabadlábon védekezhet, esetleg újra eltűnhet a szlovák bűnüldöző szervek szeme elől.
A világ sajtójának túlnyomó része nem szívesen foglalkozik térségünk országainak közelmúltjával, így vélhetően arról sem számolnak be, miként születhetett ilyen – Dzurinda kormányfő szavaival élve – szégyenletes döntés a legfelsőbb bíróság szenátusában. E testület tagjait a legfelsőbb bíróság elnöke választja ki. Stefan Harabin, aki a rendszerváltásig a Csehszlovák Kommunista Párt tagja volt, s akit az elnöki posztra még Vladimír Meciar szemelt ki, a Lexa-üggyel a Stefan Minárik vezetett szenátust bízta meg. Talán nem véletlenül… Minárik is a Csehszlovák Kommunista Párt tagja volt, s ekként „megbízható bírája” lehetett a letűnt rendszernek. Politikai pereket is rábíztak; eddig legalább három emberjogi harcost ítélt el „államellenes tevékenységért”. Ám talán az is közrejátszott, hogy Minárikot is a Meciar vezette mozgalom juttatta be a Szlovák Bírói Tanácsba. A háromtagú szenátus tagja még Harald Stiffel is, aki a Sme napilap szerint ugyancsak hűen szolgálta egykoron a kommunista hatalmat, az ötvenes évek végén részt vállalt az egyházellenes „hadjáratból”, s minimum egy papot ő ítélt el koncepciós per során.
A szlovák sajtó egy része – érdekes módon – a szlovák kormány vereségeként értékeli a Lexa-ügy legújabb fejleményét. Még érdekesebb talán az, hogy a kereszténydemokrata Jan Carnogursky igazságügyminiszter esetleges lemondását vagy leváltását is emlegetik az ügygyel kapcsolatban. Arra viszont nincs válasz, amit Dzurinda felvetett, hogy miként maradhatott fenn ez a múltidéző gyakorlat az igazságszolgáltatásban, amikor hivatalosan garantálták a bíróságok függetlenségének biztosítását.