A tintahal menekülése

Mikor veszélyt érez, festéket lövell maga köré, úgy próbál eltűnni a támadó szeme elől a tenger vizében a lábasfejűek közé sorolható élőlények nem egy faja, például a tintahal. A Magyar Hírlap szombati számában „megbízható forrásokból származó információkra” hivatkozva megjelent egy lista, amely azoknak a volt és jelenlegi kormánytagoknak a névsorát tartalmazza, akik állítólag fennakadtak a Mécs-féle testület hálóján. A hazánk számára egyre súlyosabb nemzetközi következményekkel járó D–209-es botrány belföldi hatástalanítása érdekében létrejött, ma már ellenzéki tagok nélkül működő félbizottság ezzel beteljesítette politikai küldetését: sikerült besároznia a másik oldalt. Nem vitatható, hogy a közszereplők állambiztonsági múltjának nyilvánosságra kerülése közérdek (bár azt nem tudom, hogy egy elhunyt – tehát a vád ellen védekezni képtelen – politikus esetleges érintettségének közlését miféle közérdek indokolja). De egy jogállamban a közérdekre hivatkozva sem lehet megkerülni a törvényeket, megsérteni az alkotmányt. A Mécs-bizottság maradéka – a köztársasági elnök és az adatvédelmi biztos laikus számára is nyilvánvalóan megalapozott aggályait figyelmen kívül hagyva – letért a jogállamiság, a törvényesség útjáról. Ezért helyes, hogy felemelte szavát az államszervezet demokratikus működése felett őrködő Mádl Ferenc, még akkor is, ha ezzel nemtelen támadásoknak tette ki magát.
Az 1990-ben kirobbant Duna-gate-botrány óta először beszélhetünk megalapozottan az államszervezet demokratikus működésének megroppanásáról. A Magyar Hírlaphoz ugyanis nyilvánvalóan közvetlenül a Mécs-féle testület tagjaitól vagy a számukra adatokat közlő állami szervektől jutott el a lista. Alapos a gyanú, hogy a titkosszolgálatok politikai megrendelésre dolgoznak, s a tőlük szerzett információkat pártpolitikai célokra használja a kormányzat. Így sajátos megvilágításba kerülnek a demokrácia tizenharmadik évében egy kormányváltás után korántsem magától értetődő személycserék a titkosszolgálatok élén. (Ami pedig egy videofelvétel tanúsága szerint július 4-én az Erzsébet hídnál történt, szintén nehezen hozható összhangba az államszervezet demokratikus működésével.)
Az átvilágítás körül a kormánysajtó buzgó közreműködésével kavart viharok, a Medgyessy-bizottság munkáját megbénító tolleri obstrukció ellenére, ha lassan is, de tisztul a kép. Bebizonyosodott, amit eddig is sejtettünk: az első szabad választás előtt iratmegsemmisítés folyt a Belügyminisztériumban, s ártatlanok gyanúba keverése érdekében manipulálták az aktákat. Kiderült, hogy Medgyessy Péter verziója szt-tiszti tevékenységéről hamis, hiszen még a bizottság rendelkezésére bocsátott, gondosan kipreparált iratköteg is tételesen cáfolja számos állítását. A jelenlegi miniszterelnök az IMF-csatlakozás élharcosának tüntette fel magát, amelynek nyomán az ellenzék már kezdeményezheti is az újabb vizsgálatot Medgyessynek az ország eladósításában játszott szerepe feltérképezéséről.
Mécsék elterelő hadművelete rövidesen véget ér, a nyílt alkotmánysértés remélhetőleg nem marad következmények nélkül, s a mások mellett a volt köztársasági elnököt sem elkerülő múltvizsgálat törvényes keretek között folytatódik. A jobboldal nem vállalhat közösséget azokkal a politikusokkal, akikről egyértelműen bebizonyosodik érintettségük. Ezt követően térhet vissza az ellenzék az alapproblémához, a D–209-eshez.
A puhatestűek törzsébe tartozó tintahal stratégiája egyébként nem mindig sikeres. Gyakran a fejlettebb, csontos gerinccel is rendelkező élőlények táplálékaként végzi.