Az eszme és a lecke

Sajátos törvényszerűségek alapján működött a szovjet közegben a Kádár-rendszer. Az 1956-os forradalom leverése után állandó riadókészültségben kellett lennie: bármikor fennállt a veszély, hogy zavargások alakulnak ki. A forradalom arra is rámutatott, hogy a Rákosi-rendszer totális módszerei nem alkalmazhatók. Kádár Jánosnak a hatalom csúcsán való megmaradásra csak akkor volt esélye, ha a lakosságot féken tartja, és emellett a Moszkva felől érkező igényeknek is meg tud felelni. 1957-ben egy hosszú kísérlet indult el ennek a kettősségnek a jegyében. A cél a tömegek gondolkodásának megváltoztatása volt, egyben rendszerkonformmá tétele. Az eredményt ismerjük: az atomfegyverek árnyékában kenyérért sorban álló, a sorsát a bizánci ember birkatürelmével elviselő homo szovjeticus mellett a hatvanas években világra jött a homo kadaricus, a kádári kispolgár, akinek öntudatát az elviselhetőnek látszó életviszonyok és a hatalom által megnyitott – később második gazdaságnak nevezett – kiskapurendszer használatának mámorító öröme adta. Lehetett ügyeskedni, maszekolni, volt alkalom a sajátos kis életterek kibővítésére. A kommunisták mindent megengedtek, csak egyet nem: az ellenzéki magatartást, mert ennek minden formája veszélyeztette a kádári hatalmi struktúra monolit tömbjét.
Mi volt ennek a korszaknak a legjellemzőbb szimbóluma? A Zsiguli, a hétvégi telek, a fridzsider, Hofi Géza, a táncdalfesztivál? Vagy éppen Medgyessy Péter, aki a legjobb úton halad afelé, hogy megvalósítsa a kádári kispolgár legújabb prototípusát, a homo medgyessycust, a XXI. század legfrissebb embereszményét?
A késői Kádár-rendszer hivatalnokáról van szó, aki engedelmes és elvhű csavar volt a gépezetben, akár pénzügyi, akár politikai vagy éppen titkosszolgálati feladattal bízták meg. A rendszer zsákutca – ezt állítása szerint mindig is tudta –, mégis mindent megtett, hogy meghosszabbítsa létét. A tökéletességig fejlesztette a kompromisszumkészséget: mosolygott és meghajolt, miközben alattomosan és önző módon építette a saját egzisztenciáját, ha kell, másokat is eltiporva. Simulékony, mint a kígyó, ezért nehéz megsebezni. Tudta, hogy a lakosság TÖBBSÉGE a saját életformáját kész minden más érték fölé helyezni. Közvetlenül nem érintkezett az emberekkel, de pontosan érezte a gondolkodásmódjukat, és képes volt arra, hogy szabályozza ezeket. Egyértelmű, hogy a Gorenje hűtőszekrény és a nemzeti forradalom közül melyiket fogják választani. Azzal is tisztában volt, hogy a személyi jövedelemadót csak úgy lehet elfogadtatni, ha kiskapukat hagy. Ebben az országban mindig is hőstettként kezelték az adócsalást, a jogszabályok megkerülését. Ám legyen, mondta Medgyessy, hadd legyen hős, aki ügyes és rátermett, hiszen a kádári világ is erre épült. Utáljuk csak az államot, az adóhivatalt, igaz, hogy szükség van rájuk, de hát némi rafinériával mindent ki lehet játszani…
Ez az abszolút materializmus világa. Az anyagiak, a fizu, ez a lényeg. A műveltség, a szép és artikulált beszéd csak másodlagos. Aki olimpiát akar, nincs ki a négy kereke? Felcserepedik? Ugyan már! Vannak ennél fontosabb dolgok is. És ilyen még több millió ember. Kádár János és Medgyessy Péter munkájának gyümölcsei. Azok, akik 1990-ben nem tudták felfogni, hogy miért nem maradhat Németh Miklós miniszterelnök vagy Horn Gyula külügyminiszter, és akik a taxisblokád idején, amikor kiderült, mennyire erős a homo kadaricus ösztöne, azt mondogatták, hogy most megszívattuk őket, és úgyis a nép győz, Antall Jóska! 1994-ben a kádári kisember dühe és csalódottsága elsöpörte az MDF-et, és visszahozta a hatalomba Horn Gyulát. Neki nem sikerült az újrateremtés, a Bokros-csomag elvágta az idevezető bizonytalan lépéseket. Aztán jött Orbán Viktor, aki a rendszerváltás óta először sikerrel formálta át a közgondolkodást. Segíts magadon, dolgozz, tanulj, légy magyar, tiszteld a hagyományokat, teremts családot és házat magadnak. Ezek voltak a jelszavai a kormányának, amelyik a legjobb úton indult el afelé, hogy a dualizmus bukásával félbeszakadt polgárosodást újraépítse. Nagyon közel került hozzá: a Terror Házának megnyitóján összesereglett irdatlan tömeg jelezte, hogy a nyers materiális értékek mellett újra akar az ország hinni valamiben, és kész ki is állni a választott értékekért.
Sajnos azonban már ekkor látni lehetett, hogy az érzelmek és eszmék mellett jelen vannak a nyers matéria kísértetei is. A budaörsi Electro World áruház előtt, az olcsó porszívók hívó szavára hatalmas tömeg jelent meg, mit megjelent, verekedett és harcolt a bejutásért. Az MSZP románellenes kampánya – amelyet egy folyékony románnyelv-tudással és kiterjedt romániai üzleti kapcsolatokkal rendelkező miniszterelnök-jelölt vezényelt a román államfő volt kampányfőnökének tanácsai alapján – felkorbácsolta az indulatokat, sajnálatos módon visszaigazolva, hogy a Lengyel László által oly sokszor emlegetett kádári életforma-nacionalizmus mennyire jelen van a köztudat(alatti)ban. Vagy emlékezzünk csak, mennyire nem érte el a kívánt szintet a vecsési számlagyáros botránya, mennyire nem háborította fel a lakosságot az az MSZP-s kampányszólam, hogy az adórendőrséget meg kell szüntetni. Aztán itt van a Hofi-hagyományokat felidéző Heti Hetes romboló szelleme, az ápolónők sanyarú sorsának permanens sulykolása, s a mindennek koronájaként a száznapos program látványos ígéretboomja. Mind-mind egy irányba mutattak: újrateremteni a lelkekben a kádári tudatot, a jóságos és adakozó állambácsi iránti vágyat, mindezt természetesen úgy, hogy az szavazatok millióiban testesüljön meg április 7-én.
Az MSZP okosan taktikázott: Medgyessy Péter maximálisan alkalmas volt ennek a megjelenítésére, ráadásul úgy, hogy közben az értelmiség és a nemzetközi pénzügyi körök miatt fontos liberális arculat is megmaradjon. A homo kadaricus újjászületett, immár nyugodtan nevezhetjük homo medgyessycusnak. Sikerült létrehozni azt a választói tömeget, mentalitást és magatartásmódot, amely nem csupán a győzelemhez volt elég, de ahhoz is, hogy azóta fokozatosan növelje előnyét az MSZP. És itt rejlik Medgyessy Péter titka. Ő csak ehhez a tömeghez beszél, az ő tudatukat bombázza. A célját elérte, mert hisznek neki: bármit bemesélhet a múltjáról, és érzelgős műmonológok sorával tehet hitet a rendszerváltás általa vallott – és egyre veszedelmesebb következtetésekig eljutó – értelmezése mellett. Amíg tömi a zsebeket az előző kormány munkájának gyümölcseivel, mellette fognak állni.
De csak addig. Mert az nagy kérdés, hogy amikor majd hozzá kell nyúlni a pénztárcákhoz, vajon mi lesz a reakció? Elviseli-e a homo medgyessycus, ha a szép magas nettó bére mellé hasonló kiterjedésű árak csatlakoznak? A válasz csak sejthető. Van ugyanis egy tényező, ami a Kádár-korban nem létezhetett, az MSZP-nek viszont együtt kell vele élni. Ez pedig a vetélytárs, a rivális – nevezhetjük így is – orbáni ember. Ez győzheti le a homo medgyessycust, amely azért nem olyan félelmetes, mint amilyennek mostanság látszik. Valamit azonban örökre meg kell tanulnia az orbáni embernek is, ha újra kormányozni akar: a kis fizetésű ápolónők és tanítók csak akkor hisznek igazán a magasztos értékekben, ha tudják, azért a boríték is vastagodni fog. Eszmékből ugyanis nem lehet kihúzni a következő fizetésnapig. Ez hát a lecke, és ennek megfelelően kell gondolkodni a jövőben.