Im memoriam Sajtóklub

Most, hogy Czikó Gábor, az ATV elnök-vezérigazgatója (civilben jellemóriás) felmondott a nemzeti újságírók által vezetett Sajtóklubnak, vakok számára is világossá vált: a Medgyessy-rezsim semmit sem tanult az elmúlt évtizedekből. Zajlik a politikai tisztogatás, jönnek vissza a régi káderek, egyszólamúvá kívánják tenni a nyilvánosságot. Talán még pallosjoga is lesz a miniszterelnöknek…
Nem ezzel a Czikó emberrel van nekem bajom, ő csak egy ügyeskedő báb, aki a választásokig egyszerre két vasat tartott a tűzben, bárhogy alakuljon is a dolog, fenn maradjon a felszínen. Sajnos, úgy alakult, ahogy alakult, így aztán a nemzeti oldal újságíróinak kellett menniük (csak idő kérdése volt, mikor) – a Jusztok, Bolgárok, Aczél Endrék és más Mészárosok maradhattak. Mondom, nem ezzel az ember van baj, hanem magával a fájdalmas történettel, a tendenciával. Hogy visszatér egy sötét korszak – talán már itt is van. Önmagát hozta Wisinger István, a Magyar Újságírók Szövetségének (MÚOSZ) elnöke is, régi bolsevik sajtómunkás, aki nemtelen egyszerűséggel politikai kalandorkodásnak nevezte a Sajtóklub tagjainak munkásságát. Másképpen szólva, ahelyett, hogy kiállt volna a meghurcolt kollégák mellett, tudomásul vette – talán örvendezett is neki –, hogy Lovasékat kirúgták a televíziótól.
Czikó vezér most állítólag egy új Sajtóklubot kíván összeeszkábálni a régi helyett. El tudom képzelni, milyet… Merthogy magára valamit adó nemzeti oldalon álló újságíró abban nem vesz majd részt, az olyan biztos, hogy bárki nyugodtan beveheti rá a csapott evőkanál arzént.
Ettől persze még lesz „Sajtóklub”, de ez már másképpen fogalmazza a mondatokat, ernyedt gerinccel, bokacsattogósan, sunyi tekintettel. És akkor az akció sikerült. Újra megvan a „tömegtájékoztatást”.
Mint régen.