Jobbik Magyarországot!

Tamás! Te elemzést kérsz. Kérded: miként veszíthetett a jobboldal látszólag nyerő helyzetben? Melyek és kik a vereség okai? Elmondod, te milyen hibákat látsz. Ezek képek inkább, de nagyon tanulságosak. Azt mondod, hogy a „felszínen végbement kormányváltások ellenére 12 éve folyamatosan ugyanaz a marxista gyökerű baloldali elit van a hatalmon”. Igazad van. Ők a mi barátaink, a szakértőink, azok, akiknek kizárólagos tudásuk van az ország irányításáról. Ügynökök, kommunisták és szovjet érdekkijárók voltak? Na és? Céljuk, hogy úgy lássuk és úgy ítéljük meg a Kádár-rendszert, hogy a baloldali politikai elitnek ez ne okozzon erkölcsi-politikai problémát. Talán ezen a gondolaton lehetne elindulni.
Kérdéseid másik sora, melyek a jobboldali politikát és politikai elitet érintik, sokkalta bonyolultabbak és kellemetlenebbek. Ugyanis a jobboldali értelmiség is érintve vagyon. Nem is vállalkoznék ennek megoldására, inkább mesélnék egy kicsit azokról, akiket megszólítasz cikkedben, a fiatalokról és konkrétan a Jobbikról. Honnan jöttünk és hová megyünk? Talán tanulságos lesz fiatalemberektől hallani valamit, amiről eddig senkinek sem mertünk beszélni.
Amikor 1999 megalakultunk, két alapelvet állítottunk magunk elé. Az egyik az volt, hogy nálunk a jobboldali összefogás a cél. A másik pedig, hogy megtartjuk pártfüggetlenségünket. Nálunk 2000-ben megvalósult a polgári körök ars poeticája. Nincs különbség nemzeti radikális, nemzeti közép, népnemzeti, keresztény vagy konzervatív világképű emberek között. Akkor úgy mondtuk, hogy a szervezetünkben megfér a fideszes, a MIÉP-es, az MDF-es, a kereszténydemokrata és a kisgazda pártszimpatizáns is. Ma már ezt mondani értelmetlen volna. (Mintha nem létezne a jobboldalon egyetlen működő párt sem.) A lényeg, hogy nálunk három év alatt ez nem okozott problémát. Büszkék is voltunk rá. És ne felejtsük el, hogy ezer leendő értelmiségi, egyetemet vagy főiskolát végző vagy végzett emberről van szó. Mutass egy közösséget, amely ennyi értelmiségit, ennyi gondolkodó szellemet fog össze ilyen szoros egységben! Mert sajnos széthúzóak vagyunk.
A másik alapvetésünk a pártfüggetlenségünk volt. Sokan nem is hitték el. Hol a MIÉP-pel, hol a Fidesszel hoztak minket hírbe. Lebecsültek minket. Higgyétek el nekem, mi mindent magunktól találtunk ki és valósítottunk meg. Minket nem a pénz vagy a pozíció érdekelt, hanem az, hogy láthassuk gondolataink gyakorlati megvalósulását. Aztán jött a 2002-es parlamenti választás. Áprilisban olyat tettünk, amiről eddig nem nagyon beszéltünk. Két hétre feladtuk függetlenségünket. Sajnos, voltak vitáink emiatt. S jött a vereség. Úgy éreztük, elárultak minket. Azok, akik vereséget szenvedtek, ugyanazt teszik, mint ezelőtt. Ülnek a parlamentben, minden hónapban felveszik a képviselői fizetést és az ezzel járó juttatásokat. És csöndben vannak. Engedik, hogy féltett értékeinket lerombolják. Az MDF hallgat, a MIÉP nem tudja, hova kapjon, a Fidesz passzív állásba helyezkedett, mint a K. O.-tól szédülő bokszoló. Egy biztos: mi vagyunk az igazi vesztesek, nem ők.
Ebben a helyzetben vállaltuk azt fel, hogy nyílt politizálásba kezdünk. Visszatérve a régi egészséges kerékvágásba, pártoktól függetlenül. Azért reagálunk minden égető társadalmi kérdésre, mert mi még mindig értékek szerint gondolkodunk. Az értékelvű gondolkodás pedig felelősséggel és kötelességgel jár. Mi, huszonévesek magunkra vettük ezt. És ha most motor kell a jobboldalnak, akkor vállaljuk.
Zsolt! Engedd meg, hogy kiegészítsem írásod néhány gondolattal. Magyarországon két szűk politikai tábor létezik. Az egyszerűség kedvéért az egyiket nevezhetjük jobb-, a másikat baloldalnak. Emellett létezik egy harmadik, sokkal népesebb politikai csoport, amelyre talán a tömeg szó a legtalálóbb. Te NÉP-nek nevezed. De a nép az ennél több. A népben élnek azok a százezrek, akik hajlandóak egzisztenciájukat is kockára tenni azért az álomért, amiben az eltelt időben hittünk. Akik hajlandók az utcára menni, vállalva a gumibotot, a verést és a munkanélküliséget. Az ő boldogságuk nem a pénz, a karrier, a hatalom, hanem a magyarságuk és a hitük. Sok tüntetésen vettem részt az eltelt hónapokban, sokszor a színpadon állva. Tudod, mit láttam? Az egyszerű külsejű emberek, a NÉP gyermekei és atyjai könnyeztek. Nem szégyelltek ezrek előtt sírni, ha magyarságukat, ha lelküket szólítottuk meg. Mert hittek abban az álomban, amelyből áprilisban ébresztették fel őket. Hittek abban, hogy jó magyarnak és hívőnek lenni.
A tömeg egy kicsit máshogy viselkedik. Nem biztos, hogy rosszaságból tesz rosszat, akár önmagának is. Egyszerűen nem olyan okos, nem olyan érzékeny. Sajnos, a tömeg befolyásolható, megy a jónak hitt dolgok után. A Hold nagyobbnak tűnik, mint a Nap. Ha nem világosítod fel az igazságról, ezt nem fogja tudni. A kisebb jó, ha közelebb van, szintén nagyobb jónak tűnik, mint a távolabbi. A holnapi nyugdíj-kiegészítés közel van. Jó, de nem a legnagyobb jó. Mégis nagyobbnak látszik. Aki birtokában van a nagyobb, valódi jó tudásának, annak felelőssége, hogy minden embertársát felvilágosítsa erről. Ha a társad ráadásul testvéred, mert egy nemzet szülöttei vagytok, akkor a felelősség még inkább a tiéd. Zsolt! Ne értsd félre. Te vállaltad ezt a felelősséget. De kérlek, szólj minden csillagásznak, hogy mondjuk el a tömegnek, hogy a Nap nagyobb, mint a Hold!
Befejezésül pedig a polgári körökről. Az a több százezer ember, aki ebben részt vesz, mind egy-egy értékeit féltő, megijedt polgár. Egy olyan polgár, aki akar és tud is tenni valamit azért, hogy a magyar nemzeten ne élősködjenek és főleg ne uralkodjanak ezek az erkölcsileg lenullázott, hontalan egykori kommunisták. Ezek ellen csak egy ilyen erővel, egy ilyen összefogással van értelme felvenni a harcot. Megvan a jobboldal természetes karizmatikus vezére, Orbán Viktor, és összefognak mögötte a polgárok. A képlet világos, de nem működik. Polgárok százezrei várnak a felszólításra. Startra készen állnak a polgári körök. Várják a tisztességes, lendületes fáklyavivőket, hogy mutassák az utat. Erre ma Orbán Viktor egyedül kevés, a jobboldali pártok pedig – valljuk meg őszintén – alkalmatlanok. Valaki szóljon már végre. Hát mi, a Jobbik, megtesszük: Jobbik Magyarországot!

A szerző politológus, a Jobbik elnöke