Kisgazda valóság és botcsinálta elemzők

Jávor Béla szeret írni – talán a kelleténél valamivel többet is. Ez nem szerencsés egy ügyvédtől, mert a jelen gyakorlat is azt mutatja, hogy jobb, ha az ügyvéd csak beszél, nem ír. Mint tudjuk, a szó elrepül… Jávor úr ráadásul nem kevesebbre vállalkozott, mint annak elemzésére, hogy miért veszítettünk – mármint a 2002. évi országgyűlési képviselő-választáson (Magyar Nemzet, Magazin, augusztus 17. és 24.). Nekem úgy tűnik, hogy az ügyvéd úr megtalálta az egyetlen bűnbakot a kisgazdákban, ezen belül is a Kisgazda Polgári Egyesületben.
Nem kívánok részleteiben foglalkozni a dolgozat írójának a kisgazdákról megfogalmazott véleményével, mert a vélemény legyen a szerző sajátja. Arra pedig végképp nem érdemes szót vesztegetni, amit személyemről (természetesen minden ismeretanyag nélkül) sikerült összehordania. A gyalázkodásokra, szidalmakra – jöjjenek azok bárhonnan, bárkitől – eddig sem válaszoltam, és így lesz ez a jövőben is. Nem maradhat azonban szó nélkül az, hogy a szerző a közelmúlt eseményei kapcsán gátlástalanul csúsztat vagy éppen tényként közöl valótlanságokat.
Mindenekelőtt azt kell világossá tenni, hogy a Független Kisgazdapárt az 1994 és 1998 között eltelt időszak alatt olyan szervezettségre tett szert, amely megalapozta a párt 1998. évi országgyűlési képviselő-választáson elért sikerét. Ezt a felkészülési időszakot a párt elnöke, Torgyán József azokkal a kisgazda vezetőkkel dolgozta végig, akiket a dolgozat szerzője – hozzá méltó mértéktartással – ülepnyalókként (oh, be fennkölt emelkedettség!), hűbéresekként emleget, amúgy együtt és közösen. Személy szerint soha nem vitattam Torgyán József érdemeit abban, hogy az 1998-as sikeres választási szereplés után harmadik legnagyobb parlamenti erőként biztosítani tudtuk a polgári kormány megalakulását és működését. E siker nélkül Jávor úr és mások ma nem beszélhetnének arról, hogy miért veszítettük el a 2002. évi országgyűlési képviselő-választásokat, hiszen nélkülünk, kisgazdák nélkül csak arról szólhatna, hogy miért veszítettünk ismét a választáson.
Az 1998. évi országgyűlési képviselő-választást követően ugyanannak a csapatmunkának eredményeként, amely a választási sikert meghozta a kisgazdák számára, a koalíciós tárgyalások is eredményre vezettek. Mint a kisgazda tárgyalóbizottság egyik tagja, bizonyíthatom, hogy pártunknak nem voltak túlzott igényei, s ez annak fényében válik igazán nyilvánvalóvá, ha az SZDSZ jelenlegi pozíciójával hasonlítjuk össze az akkori helyzetet. Az erőviszonyoknak mindenben megfelelő koalíciós megállapodás jött létre a Fidesz és a Független Kisgazdapárt között, így teljesen valótlan és semmivel alá nem támasztható a szerzőnek az a (tényszerűnek szánt) megállapítása, amely szerint „mindenki tudta már a scéna elején is: Torgyánnak mennie kell, mert sem Torgyán, sem vazallusai nem alkalmasak arra, hogy részt vehessenek egy polgári demokratikus kormányzat munkájában”. Nem kevesebbet állít tehát a dolgozat írója, mint hogy a Fidesz eleve azzal a prekoncepcióval kötötte meg a koalíciós szerződést, hogy a kormányzati munkát később a kisgazdapárt kiszorításával folytassa. (Sajnálatos, hogy ez a vélemény nem valamelyik liberális lapban jelent meg, hanem éppen a Magyar Nemzetben.)

Jávor úr azonban eszmefuttatásában ennél is tovább megy, amikor azt állítja, hogy „még abba a csőbe is bevitte, amely a kétéves költségvetés megszavazását jelentette, majd Torgyánt hidegre tette, politikailag likvidálta.” (Ehhez hasonló megállapításokat mindeddig csak Torgyán József Kis Újság-beli nagymonológjaiban olvashattunk.)
Ki kell jelentenem tehát: otromba hazugság azt állítani, hogy a Fidesz a saját érdekei ellenében a Független Kisgazdapárt, a kisgazda frakció felszámolására törekedett volna. Ellenkezőleg. A Fidesz – saját jól felfogott érdekében – velünk együtt azon munkálkodott, hogy a kisgazdapárt egysége és a frakciók együttműködése több választási cikluson keresztül is megmaradjon. Új helyzetet az teremtett, amikor Torgyán és az őt követő kisgazda képviselők szembefordultak a polgári koalícióval és leplezetlenül a polgári kormány megbuktatására törekedtek. Torgyán Józsefnek saját hibái miatt kellett a miniszterségből távoznia, a köztársaságielnök-választáson pedig szembe kellett néznie azzal a ténnyel, hogy a kisgazda frakción belül a képviselők többsége nem fogadja el őt a Magyar Köztársaságot reprezentáló első polgárként. Ezek a tények és nem valamiféle Fidesz-összeesküvés eredményezték azt, hogy Torgyán végleg szembefordult a polgári koalícióval. (Nyilván még sokan emlékeznek arra, hogy a kisgazda elnök mennyire egyértelmű kijelentéseket tett a baloldallal való együttműködés kapcsán.)
Jávor állításaival szemben mi, józan kisgazda politikusok az utolsó pillanatig arra törekedtünk, hogy a kisgazdapárt megtartsa egységét a 2002-es országgyűlési képviselő-választásokig, elsőrangú feladatunknak tartottuk, hogy a kisgazda frakció segítségével biztosítsuk a kormányképes többséget, és ezzel a polgári kormány létét. (Már az sem lenne kevés, ha csak ennyit tettünk volna…) Torgyánék részéről erre a pártból való tömeges kizárás, a parlamentben pedig a kormánnyal szembeni nyílt konfrontatív politika volt a válasz.
Azoknak a kisgazdáknak, akik felelősséget éreztek a polgári kormányzás folytatásáért, tenniük kellett valamit, hogy a kisgazda szavazók az esedékes választáson a polgári oldalt támogassák. Ezért (és nem másért) hoztuk létre a Kisgazda Polgári Egyesületet és kötöttünk a Fidesszel olyan választási megállapodást, amely – a szerző állításával szemben – a vártnál is jobb eredményt hozott.
Jávor minden korábbi állítását elhomályosítja azonban az a képtelenség, amely szerint „e kérdés kapcsán legalább 8-10 százalék jobboldali szavazat tűnt el”. Ezt az ügyvéd úr természetesen szintén tényként tálalja… Értem én, persze, hogy az ügyvéd urat a számok nem érdeklik – ennyi valótlanság után miért is hagyná befolyásoltatni magát a tényektől? A tények azonban a számok tükrében válnak igazán tényekké, s ezek a számok önmagukért beszélnek. A Kisgazda Polgári Egyesület a polgári oldalon 12 egyéni indulóból 10 választókörzetben juttatott be képviselőket az Országgyűlésbe. A parlamentbe jutott 10 képviselő kevés híján összesen 170 ezer szavazatot kapott, ami meggyőzően magas szám és teljes körű, fölényes támogatottságot igazol. Jelöltjeink ráadásul olyan választókörzetekben indultak, ahol csak két lehetőség jöhetett szóba: vagy kisgazda, vagy baloldali politikus képviseli majd a választópolgárokat. Az országgyűlési képviselő-választás óta nem telt el hosszú idő, a Fidesz egyéni képviselőjelöltjei tehát pontosan emlékeznek arra, hogy a kisgazda szavazók milyen mértékben járultak hozzá sikerükhöz.
Bennünket nem érdekel különösképpen az, hogy a botcsinálta elemző miféle érdekből, milyen előítélet alapján követte el a megjelent dolgozatot. Felháborítónak tartjuk azonban, hogy azt a magyar gazdatársadalmat gyalázza meg, amely ismét hitet tett a polgári oldal melletti elkötelezettségéről. A szerző sértő állításaiban odáig megy, hogy a kisgazda szavazóbázisról szólva még azt is leírja: „jelentős része átment az MSZP-hez, kisebb része a MIÉP-hez, és nem kis része otthon maradt.”
Az őszi önkormányzati választásokon a Kisgazda Polgári Egyesület ismét ott lesz a kisebb településeken ugyanúgy, mint a városokban vagy a megyei listákon – Jávor úr biztos lehet abban, hogy kiváló kisgazdákat indítunk a választók képviseletére. Biztosak vagyunk abban, hogy a kisgazda szavazók most is jelentős számban ott lesznek a polgári oldal támogatói között, mert tudják, hogy ez a szavazás megint rólunk, a gazdatársadalom jövőjéről is szól.
Többen kérdezték tőlem, hogy kinek vagy kiknek az érdekében, kik által inspiráltan jelenhetett meg ez az írás. Szeretném hinni, hogy csupán az ügyvéd urat kínzó és leküzdhetetlen íráskényszer volt a kiváltó ok. Azt viszont nagyon sajnálnám, ha kedves napilapomból az efféle irományok szorítanák ki azokat a szerzőket, akik miatt a Magyar Nemzet megvásárlására a kisgazdákat is buzdítjuk.
A szerző a Kisgazda Polgári Egyesület elnöke