Letűnt évezredek emlékei Budaörsön

Alig nyolc hektáron tárult fel a több ezer évet átölelő kincses múlt Budaörsön, egy leendő raktárbázis helyén. A kibontott, eddig érintetlen rézkori, kelta, római sírokban néma üzenetek: házaspár közös hant alatt, kézen fogva a halálban is, lovas kocsi lovastul, mellette a gazda kutyája, másutt edények, karperecek, a római villagazdaság tulajdonosának házfalai, oltárkövei. Az ő neve olvasható az immár beszélő köveken: Marcus Antonius Victorinus e földön élt a Krisztus utáni III. században.

Zsohár Melinda
2002. 08. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hegyek karéjozta, patakparti területen több nép teremtett otthont magának a jelenlegi Budaörs határában, egymás alatt-fölött őrzik a föld rétegei a hírmondónak maradt emlékeket. Ottományi Katalin régész leginkább azért tartja különlegesnek a leleteket, mert azok szokatlanul széles idősávot ölelnek át. Települések és temetkezési helyek nyomaira bukkantak a földgépek harapásai nyomán az árulkodóan többszínű földfelszín alatt. Neolit, rézkor, kora vaskor, a kelták időszaka, korai és késő római kor, valamint az Árpád-korból származó leletek feldolgozása folyik a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága hatáskörében, a régésznő szakmai vezetése alatt.
A hetvenes-nyolcvanas években készítették el Magyarország régészeti topográfiáját, amelyet térképre vetítettek a szakemberek, hogy a pénzhez jutó utódok fel is tárhassák az ígéretes területeket. A felszíni leletek és a kiszántott kövek, téglák, kerámiatöredékek nyomán köztudomású, hogy érdemes itt ásatásba fogni. Az osztrák befektető érkezése révén nyílt mód az ásatásokra, mivel a magyar törvények értelmében kötelező a beépítésre szánt terület régészeti kutatása és feltárása, annak költségei pedig a beruházót terhelik.
Ottományi Katalin római és népvándorlás kori szakértő, kedvence a késő római kor, s abból is a napvilágra kerülő kerámiák örvendeztetik meg különösen. Az épségben megmenekedett, horpasztott falú, ezüstszürke színű, korai római edény a legkevésbé sem szakértő előtt is gyönyörűségesnek tetszik, örökre maradandó értéket hordoz formájában, külsejében.
Az egyik, Kr. u. IV. századból származó, kőpakolásos sírt téglával és cseréppel bélelték ki, de a benne összekevert csontok bizonyítják, már a késő római korban kifosztották a rablók. Ma az újkori szerencselovagok miatt izgul a régésznő; egyesek azt hiszik, aranyat, drágakövet rejt a föld, pedig ilyen szempontból nincs miért feldúlni a területet. Pénzzé tehető kincseket hiába keresnének.
Múzeumba kerül a sírbélelő cserép, amely túlélt 1600 évet, s valamennyi beszédes leletet elszállítanak. Megható kép tárult az óvatosan ásó, ecsetelő, pepecselő kutatók elé két sírnál is, az egyikben minden bizonnyal házaspár aludta máig öröknek hitt álmát. A férfi jobb vállán zöldre vált hagymafejes fibula, a ruhát összefogó díszt csak férfiak viselték a rómaiaknál. Ugyanígy zöldre oxidálódott mindkettejük kezében a túlvilágra velük adott bronzpénz, lábuknál kerámiaedényben ételről, italról gondoskodtak szeretteik. A meglepően ép fogsor nem feltétlenül azt jelenti, hogy fiatal volt az egymás felé tekintő (!) pár, valószínűleg egészségesen táplálkoztak. A korábbi századokból származó páros sírban egymás kezét fogja halálában is férfi és nő.
Izgalmas és ritka lelet az a három kocsisír, amely szerencsére megbolygatlan maradt. Az eltemetett két-, illetve háromkerekű fakocsik már elkorhadtak, csak a tengelyek, a vas és bronz alkatrészek, valamint a zabla maradt meg. A kora rómaiak szerint a halott kocsin megy a túlvilágra, a lándzsával leszúrt lovat, lovakat az elhunyt közelében, egy másik sírban adták vele a búcsúzók. A kelta körárkos sírok sajátos szokásról tanúskodnak. A halott sírgödre köré viszonylag széles sugarú körárkot ástak, hogy elválasszák őt az élők világától, de ennél pontosabb magyarázattal Ottományi Katalin sem tud szolgálni a mágikus szokásra.
A ló, a kutya, a kocsi, a bronz hajtű, a fésű, az aranyfestékes üveggyöngyöcskék töredékei, a karperec, az övcsat, a kerámiaedények, a füles bögrék alig egy napig tartó szakértői szempillantások csodálatában fürdenek a helyszínen, aztán Pongrácz Zsuzsa milliméterpapírra veti az eredeti képet, lefényképezik és lefilmezik a ritka látványt, majd gondosan felszednek minden darabot, s a múzeumba szállítják őket. Hogy melyiket hol állítják ki, a restaurátor, Mali Antal sem tudja előre. A beruházó kérte, hogy néhány látványos tárgyat közszemlére helyezhessen raktára és annak parkosított környezete valamely fő fertályán. A költségeket ez esetben önkéntesen állja.
Földbe mélyített, paticsfalas, kelta cölöpházak maradványai, vízelvezető árkok, hulladékgödrök mesélnek a honfoglalás előtti időkről, a szeméthalmok különösen gazdag leleteket rejtenek. Az állati eredetű hulladékok mutatják, mit ettek akkoriban a már letelepedett, állattenyésztő, földművelő népek. Marha-, ló-, sertés-, baromficsontok, nyomokban gabonamagvak, edénytöredékek, hombáredények, orsógombok s néhány termetes malomkő segítette a budaörsi időutazást. Három kutyacsontváz is előkerült a földdel eggyé vált hulladékok közül.
Nagy településeket hozott létre itt akármelyik fellelt kultúra, a kedvező fekvésű, patakhoz közeli, nagy folyótól sem túl távoli, bő termőföld idecsábította az újabb és újabb lakókat.
A rézkoriak az egész domboldalt benépesítették, egymás mellé épített házaik utcás szerkezetet alkottak. A késő római villagazdaság a terület déli részén húzódik, a tulajdonos, Marcus Antonius Victorinus hatalmas kőházban lakott, körötte gabona- és szőlőművelő háznépe tágas kőépületekben. Megtalálták a műhelyek, istállók, gazdasági épületek maradványait: a szárazon rakott kőfal szépsége 1700 év távolából is tiszteletre méltó. Victorinus oltárt emelt Herkulesnek, Terra Maternek, egyiken olvasható latin betűkkel az ő neve is, s az, hogy Aquincum duumvirje, vagyis egyike volt a legfőbb vezetőknek. Az Árpád-kor „friss” emlékei szerényebbek, egy ezüstpénzből fűzött nyaklánc s egy fülbevaló került elő a sírokból, még kutatnak a többi után.
Az óhaj régi, a vágy teljesíthetetlen. Jó lenne üveg alatt, eredeti helyén nézegetni a több ezer esztendős emlékeket a high-tech világ csillogó hidegségében is mindenfelé, ahol az „egyik” idő emlékei a „másik” fölé telepszenek. A modern és praktikus épületek, raktárak füvesített udvarán, a kapu melletti szögletekben, folyosók zárta zugokban elférne egy-egy feltárt sír, kőpárkányon ülő, kiásott edény, takaros kőfal a szenzoros kerítés mentén. Mindent nem tehetünk régészeti kiállítóhellyé, de néhány négyzetméter talán megmaradhatna hatezer évnyi múltból, ha már nem mállott szét az enyészetben. Két kamionstart között legalább bámészkodnánk kicsit.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.