– Önnek mit jelent augusztus 20.?
– Számomra azt mutatja, hogy a magyarság Kárpát-medencei történetének fényes és valóban ünneplésre méltó kezdete van. Szent István királyt egy olyan embernek tartom, aki Jézus Krisztushoz és az ő szavához kötődött, s az ennek megfelelő értékrend szerint élt. Világosan látta, hogy mit kell tenni a nemzetünknek ahhoz, hogy egy évezreden keresztül megmaradjunk Európa szívében. A kereszténységet azonban nem csupán politikai praktikából választotta, hanem belső meggyőződésből. Tisztában volt azzal, hogy Jézus tanítása olyan orientációs pont, amelyre egy nemzetet lehet alapítani. Szent István tehát globálisan gondolkodott, de lokálisan cselekedett. Ha az életéről beszélünk, nem szabad elhallgatni, hogy Gizella királynővel és a megmaradt fiával, Imre herceggel példás családi életet élt. Életének számomra egy nagyon kedves epizódja az, amikor a krónikák tanúsága szerint egyszer az ajtórésen keresztül megleste, hogy a fia éjszaka imádkozik. Ebben a jelenetben annyi minden benne van. Világosan látható a családi élet intimitása, István értékrendje és a gyermekére figyelő apai szeretete. Boldog vagyok, hogy Szent Istvánon keresztül egy olyan nemzetnek a tagja vagyok, amelynek az első királya valóban szent családot hozott létre. Azt gondolom, ha a nemzetünk élni akar, akkor ennek a családnak a példáját kell követnie.
– Egyre kevesebben követik ezt a példát. A válások száma nő, a gyermekáldás viszont csökken.
– Ha meg akarjuk tudni, hogy milyen lesz egy nemzet jövője, akkor nem a bankintézeteket vagy a parlamentet kell megismerni, hanem a családok otthonába kell bekopogtatni. Őszintén hiszek a házasságon alapuló család intézményében. Az élettársi viszony vagy az azonos neműek együttélése nem nyújthat alternatívát. Remélem, hogy a magyar társadalom egyszer újra visszatalál oda, ahonnan valamikor elindultunk, vagyis a házasságon alapuló családi kötelékekhez.
– Mennyire van jelen a társadalomban Szent István szellemisége?
– Ha az emberek kitartanak Jézus Krisztus értékrendje mellett, akkor Szent István szellemisége is tovább él. És csak addig él tovább, amíg kitartunk Jézus Krisztus és az ő értékrendje mellett. Ez a kettő tehát szorosan összefügg egymással. Az egyháznak pedig folyamatosan kell őrködnie afelett, hogy az évezredes értékei még akkor se híguljanak fel, ha a társadalomban sokan szeretnének másként élni.
– Az ezredforduló magyarsága Szent István, vagy inkább Koppány népe?
– Nehéz erre a kérdésre válaszolni. Egyszerre két, egymással homlokegyenest ellentétes folyamat zajlik. Egyfelől érzékelem, hogy a valamikor kereszténnyé nevelt nemzetünk egyre inkább távolodik a kereszténységétől. Ugyanakkor – hála istennek – szüntelenül látom azt is, hogy még nagyon sok emberben élnek a keresztény értékek. Még az is, aki ma Koppány utódjának tartja magát, valamikor ezeken az értékeken nőtt fel. Nézze: a történelem kereke nem fordítható vissza. A kereszténység jelen van ebben a nemzetben, és a szívekben található sok-sok kis apró csilláma még akkor is tovább hat, amikor már a világ, vagyis a korszellem rég ezzel ellentétes érzelmeket gerjeszt.
– A technikai fejlődés lendületéhez képest az emberek lelki gondozásában nagy lemaradás tapasztalható. Szalay István új egyházügyi államtitkár szerint a katolikus egyház egésze még akkor is „bizonyos tehetetlenségekkel követi az eseményeket”, ha számos lelkiségi mozgalma komoly eredményeket mutathat fel. Egyetért vele?
– Gyerekkoromból emlékszem arra, hogy amikor a vásárosok csirkét vittek a piacra, elkötötték a jószág lábát. Aztán amikor elvágták a madzagot, a csirke nem ugrott egyből talpra, mert elzsibbadt a lába. Nem szabad elfelejteni, hogy egy diktatúra következményeit hordozzuk. Papságunk öregedő, sok szempont alapján még kontraszelektáltnak is nevezhető. A laikusokat hosszú évtizedeken keresztül nem képezhettük kellő módon, az intézményeinket pedig szinte kivétel nélkül elvették, s az elmúlt évtized alatt csak nagy nehézségek árán tudtunk közülük néhányat újraéleszteni. Egyik pillanatról a másikra nem lehet bepótolni negyven év kihagyását. Mostanában sokat idézem Sámuel könyvét, ahol elhangzik: „Abban az időben az Úr ritkán hallatta szavát, a látomások sem voltak gyakoriak, de az Úr mécsese nem aludt ki a szentélyében.” Nem olyan régen Horvátországban jártam, ahol egy piciny faluban egy idős néni úgy fogalmazott: „a mi boldogságunk, hogy az örökmécses még a háború alatt sem aludt ki a templomban.” Én annak örülök, hogy a negyvenévnyi diktatúra alatt az Úr mécsese Magyarországon sem aludt ki az „Ő szentélyében”. Az a sok összevisszaság, demagógia, ami körülvesz bennünket, lassan talán elkopik egyszer, és az emberek – reményeim szerint egyre többen – keresik majd újra a szilárd pontokat. A mostani antiklerikális légkör azt igyekszik elhitetni, hogy az egyház semmit nem tesz a társadalomért, ugyanakkor a pénzét vagy a hatalmát hangosan követeli. Ez nem igaz. Valójában itt egy csendes építkezés zajlik. Megpróbáljuk behozni a negyvenéves lemaradásunkat. Hadd említsek meg egy példát: ezen a nyáron sok, úgynevezett házastáborban vettem részt. A résztvevők létszáma az ország lakosságához képest elenyészőnek mondható, mégis évről évre egyre többen jönnek. Ezek az apró, élő sejtek a családellenes propaganda ellenére is valódi nemzetformáló erőt jelentenek. Ha valaki az egyház alatt csak a klérust, a diktatúra jóvoltából a hatvan év feletti átlagéletkorral rendelkező papságot érti, akkor valóban elmondhatja, hogy az egyház kullog a társadalom után. De ha észrevesszük azokat a családokat is, akik a papság hívására keresztényi életet élnek, akkor Szalay államtitkár úr nézetével homlokegyenest ellenkező véleményre jutunk. Bízom benne, hogy majd az államtitkár úr is mélyebben megismeri a kereszténységet és annak a különböző élő lelkiségi mozgalmait, az élő gyülekezeteit és a plébániáit.
– A választási kampány alatt megromlott az egyház és az MSZP közötti viszony. Most a baloldal került hatalomra. Mit vár a kormány egyházpolitikájától?
– Az MSZP az ateizmust hirdető MSZMP utódpártja. Remélem, hogy lassan valóban európaivá válik, s a szavakon túl a tetteiben is tisztelni fogja azt a gondolkodást, amely a jövőben is a kontinens kultúrájának alapját fogja jelenteni. Azt is remélem, hogy az MSZP az egész társadalom szolgálatába áll, és minden megkülönböztetés nélkül szolgálja a nemzet egészét és annak jövőjét.
antiszemitizmus
Belefáradtak az emberek a baloldali ideológiába
