Dinnyedombok gömbölyülnek a piac partján. Hirtelen két dolog is eszembe jut: nem egy játékgyári kamion felnyílt potrohából pattogtak világgá az egyenzöld labdák, esetleg nem a francia forradalom (l. libertate, egalite, fraternite, brutalite) nyaktilójának belső vérzésű gyümölcsei, növényáldozatai duzzognak a porban? A hasonlóság fájdalmasan közeli, ezért (ha nem is történelmi, de nyelvi tapintatból) csak a káposztának, a hagymának, a salátának van feje, ám a legfejszerűbb dinnye nem kap emberi képrokonságot.
A piacon mindenesetre fölösleges a dinnyék méltóságáért szót emelni, itt józan üzlet folyik, nem kultúrfilozófiai andalgás, és mire jutna az a boltos, aki nem áruként, hanem az egyetemes kultúra és egyetemes természet titokzatos, de szerves vívmányaként csodálná saját portékáját, és igyekeznék bölcseletileg felérni azt, amiért mások brutális egyszerűséggel kifizetnek 263 forintot, és máris az övék.
Nem lehet valaki ontológus és kofa, különben megbolondul; az értelem várhat, a haszon soha. De hagyjuk ezt, mert ugyan beleélhetem magam a kereskedő lírailag kibogozhatatlan mindennapjaiba, mégis mint vásárló vagyok hiteles. A dinnyehalom túloldaláról kell többet tudnom. Itt van például a kopogtatás. A formára ígéretes dinnyét a kéz felső harmadával megpaskoljuk, ugyebár, s tenyerünkkel és fülünkkel igyekszünk felfogni azokat a finom rengéseket és rezonanciákat, amelyek a gyümölcs élvezeti hatásáról árulkodnak. Állítólag a szár közelében ajánlatos kopogtatni, és néhány ellenőrző ponttal még pontosabbá tenni a diagnózist. Az olyasfajta kitételek, hogy jobb vagy bal tenyérrel kongassunk, hogy a dinnye felfekvési színegyütthatója hányszoros szorzóként szerepel a cukorszintben, s hogy a női dinnyések anyahullámaitól másfél százalékkal édesebb gyümölcsök teremnek – ezek tudománytalan feltételezések.
Egyenesen nevetséges az a tévhit, hogy nem szabad elfogadni a felajánlott lékelést, mert a kifúrt dinnyét (hacsak nem fröccsen belőle ecet vagy epe) illik elégedettséget mímelve megvásárolni, és a dinnye mint önérzetében megsértett növényi individuum ízetlen és barátságtalan lesz.
A dinnyevásárlók többsége tudat alatt hisz abban, hogy a hazáig tartó úton, a piac és a konyha között tovább érik a gyümölcs, feltöltődik, zamatosul, ezért nem szabad ezt a folyamatot kockáztatni, s idő előtt egy türelmetlen mintavétellel szélnek ereszteni a dinnye „lelkét”.
Látni való, hogy míg az eladói oldal fájdalmasan nélkülözi a poézist, kilóra számol, addig a vevők tudománnyá, mitológiává, szent beavatottsággá csiszolták a megfelelő egyed kiválasztásának szertartását. Álldogálnak a néma halom előtt, okos, esett fejjel röntgenezik az árut, egyelőre tétován lógázzák a neccet, majd megérintenek pár dudort, pici paskolásokkal barátkoznak. Egyszer csak mélyen beledőlve az áradó zöldbe kiragadnak egy példányt, olyan jelentőségteljesen, mint amikor egy zongoraversenyen először ver végig hangszerén a művész. Felemelik, latolgatják, becézik. Fizetnek és szatyrukba süllyesztik. Úgy érzik magukat, mint akinek dinnyéje született. Otthon esetleg fanyalog a család: na, ez sem egy nagy durranás, mindent rád lehet sózni, és megkopogtattad egyáltalán?
Hogyne, mindenki kopogtat, boldog, boldogtalan, hadd lássák a mulya amatőrök, hogy ők tutira mennek, csak meg ne kérdezze valami hibbant, hogy mit várnak ettől a kongatástól. A gyávák az árust kérik, hogy válasszon nekik egy édeset. Erre az árus, aki pontosan tisztában van a portékájával, vagyis ismeri az ízét, a vevő kedvéért rá-rácsap a dinnyére, aztán a másodikat, harmadikat jó szívvel lemázsálja. Vigyorog és csörgeti a kötényét, egy dinnye miatt még nem lesz harag. Dinnyém született, veszi át a poros kezű bábától a kövér jövevényt az „atya”: ha tökös-vattás, rózsaszín-savanyú, akkor is az enyém.
Az összes dinnye hazatalál. Megyünk az üzletileg szervezett és eszerint működőképes piacra, és kiválasztunk egy nekünk tetsző, elvileg és elvekkel alaposan kikopogtatott dinnyét, ami aztán pont olyan lesz, mint amilyen eddig is volt, a fajtájától és az éghajlattól fel- vagy lekerekítve.
Gurulnak a dinnyék, mindenki megeheti a magáét. Esetleg… Talán… nem volna mégis jobb a lékelés, a húsba vágó próbatétel, az árusra valló mintafalat, a beismerés, hogy a szelíd kopogtatás előkelő tudománya csak keveseket szolgál, hogy halványlila fogalmunk sincs, hogy mit kellene hallanunk a dinnyéből, csak egyszerűen édes gyümölcsöt akarunk a pénzünkért.
M1-es autópálya: Lázár János elárulta, mikor kezdődik a hatsávosítás
