Végre megkaptam Bécsből, a Minoriták terén lévő állami levéltárból (Staatsarchivból) a rég óhajtott bizonyítékot. Kezemben vannak az 1849. május 14-i és június 3-i bécsi minisztertanácsi jegyzőkönyvek (Ministerrath Protocollok) másolatai. A májusi tartalmazza Bach igazságügy-miniszter indítványát a magyar rebellisek külföldre való deportálására, egy „távoli” országba, ahonnan nagyon nehéz lenne viszszajönni, majd Schwarzenberg miniszterelnök ezt pontosító javaslatát: Észak-Ázsiába, Szibériába, Kamcsatkába vigyék el őket az oroszok! A javaslatokat pár nap múlva, május 19-én aláírta – megjegyzés nélkül – Ferenc József a miniszterelnök szignálása mellé. Majd Varsóba utazott az ifjú császár, letérdelt a cár előtt, és kézcsókkal szentesítve könyörgött I. Miklósnak az erős katonai segítségért. Az ígéretet megkapva visszament Bécsbe, és a június 3-i minisztertanácsi jegyzőkönyv őfelsége, Ferenc József kérését is rögzíti a deportálással kapcsolatban: állapodjanak meg a megfelelő területben!
Majd július 1-jei kiáltványában Győrben Haynau mondja ki – az egy hónap alatt most már nyilván titkos tárgyalásokkal rögzített szibériai deportálással kapcsolatban – a végső szót a haditörvényszékek számára. A büntetés módjai között „deportatio”, hazán kívüli helyekre szállítás szerepel. Itt már Szibériát és Kamcsatkát természetesen nem említik, hiszen kiáltványról van szó, és a nemzetközi hadijoggal is összeütköző, kétségbeesett elhatározásuk tényét teljes egészében nem publikálhatták.
Másnap, július 2-án megjelent a haditörvényszékek számára a rendelet is. Ennek a 24. paragrafusa felsorolja a büntetés módozatait: „a) halálbüntetés (golyó és kötél általi), b) fogságba szállítás (deportatio)”.
Haynau kiáltványa és rendelete megjelent egy könyvben 1849-ben, Budán kiadva, németül (Sammlung… etc.) és magyarul is. A hosszú, 19 szóból álló címet rövidítve közlöm: „Gyűjteménye a … legfelsőbb manifestumok és szózatoknak … hirdetményeknek”. Az I. füzet 96., illetve 98. oldalán található Haynau kiáltványa és rendszabálya.
Lássuk sorban ez igen fontos és soha eddig még érdemben nem tárgyalt dokumentumok pontos, szó szerinti szövegét, mivel eddig még egy történész sem fordította le magyarra a két minisztertanácsi jegyzőkönyvet, és nem szerezte be fotómásolatát (az eredeti német szöveg már napvilágot látott magyar kiadásban 1965-ben Andics Erzsébet történész A nagybirtokos arisztokrácia ellenforradalmi szerepe 1848–49-ben című könyvében, szöveghű magyar fordítás azonban ezekről a dokumentumokról ez idáig nem készült).
Nézzük tehát az én fordításomban az osztrák miniszterek 1849. május 14-i és június 3-i tanácskozásának jegyzőkönyvét az eredeti dokumentumok alapján. Részlet az 1849. május 14-i osztrák minisztertanács jegyzőkönyvéből:
7. pont: „Egy további, éppoly fontos, mint nehéz tanácskozási téma volt a fogoly lázadóvezérekkel, valamint a felkelés többi kisebb-nagyobb résztvevőivel való bánásmód. Bach miniszter kifejtette nézetét erről a témáról, és úgy vélte, hogy a bűnösök ellen a következő büntetésmódokat kellene alkalmazni: halál, külföldre deportálás, vagyonelkobzás, pénzbüntetés. A börtönbüntetés alkalmazásával szemben úgy gondolja – a bűnösök nagy száma és a nehézségek miatt –, hogy ezzel nagyon kell vigyázni, és át kell tárgyalni. Egy távoli, Európán kívüli országba való deportálás – ahonnan nagyon nehéz lenne visszajönni – lenne az egyetlen hathatós és tartós eszköz, hogy meg lehessen szabadítani az osztrák államot az ilyen veszélyes emberek többségétől, akik meghiúsíthatnák a kormány minden, a rend helyreállítása és megtartása iránti fáradozását. Ez teljesen indokolt lehetne a haditörvények és az önvédelmi szükségállapot kimondása által, amennyiben akadna egy magyar legitim kormány az ottani rebellis kormánnyal szemben.
A miniszterelnök (K. E.: Schwarzenberg), lényegében egyetértve ezzel az indítvánnyal, megjegyezte, hogy véleménye szerint a büntetendő és veszélyes személyek deportálása Amerikába még nem nyújtana biztosítékot ezek valamikori visszatérése ellen, és megnyugvást csakis az Észak-Ázsiába (Szibériába, Kamcsatkába) való száműzetésük mellett lehetne találni.
Bach és Krauss báró (K. E.: pénzügyminiszter) miniszterek ezenkívül meg kívánták jegyezni, hogy több vonatkozásban is igen aggályos az osztrák alattvaló bűnözőket orosz büntetőtelepekre engedni, deportálni – még ha az orosz kormány erre hajlandó is lenne –, ezért tanácsosabbnak látszana ez: ha már erre kellene rászorulni, előbb Oroszországtól Észak-Ázsiában egy kerület átadását kellene engedélyeztetni, ami által a mi deportáltjaink osztrák földön és osztrák csapatok őrizete mellett tartózkodnának.
Báró Krauss azonban kijelentette, hogy az ő véleménye szerint nem lehet elkerülni néhány enyhe büntetési esetben – ahol nem lehet vagyoni büntetést alkalmazni – a börtönbüntetés kiszabását, amely jobban megfelel az osztrák kormány enyhébb szellemének, mint a deportálás.
Bécs, 1849. május 16-án. Schwarzenberg (s. k.). A jegyzőkönyv tartalmát tudomásul vettem. Franz Joseph (s. k.), Schönbrunn, 1849. május 19.”
Betoldás a június 3-i tárgyalás jegyzőkönyvének 1. pontjába: „Az instrukcióban említett deportálási büntetéssel kapcsolatban Őfelsége kegyeskedett rámutatni annak a szükségességére, hogy meg kell keresni az erre alkalmas területet.”
Még a politikához nem értő embernek is feltűnik két dolog: Bach és Schwarzenberg összehangoltan, egymást kiegészítve – tehát előre megbeszélve – adták elő a szibériai, váratlan megoldás indítványát. Másrészt Krauss báró, a pénzügyminiszter annyira meglepődött, hogy az oroszokénál enyhébb osztrák szellemre hivatkozva a deportálással kapcsolatban hirtelen egy gyerekes, elképzelhetetlen és megvalósíthatatlan ötlettel állt elő: kérjenek az oroszoktól Észak-Ázsiában egy területet (ingyen), mely az övék lenne, és osztrák fegyőrök vigyáznának a mínusz 40 fokos hidegben a magyar rebellisekre. A meglepetés tehát egy abszurd, irreális ötletet szült! A többi jelen lévő miniszter: Cordon (hadügy), Thinnfeld (bányaügy) és báró Kulmer meg sem szólaltak.
Bach és Schwarzenberg összejátszásának oka és előtörténete van. A tavaszi hadjárat márciusi nagy magyar sikerei halálos rémületbe kergették az udvart. Már március 24-i budai jelentésében rémülettel ír Ferenc Józsefnek Olmützbe Windischgraetz tábornok Bem sorozatos erdélyi győzelmeiről, és arról, hogy nagyarányú katonai segítséget kell kérni a cártól, körülbelül 60 ezer katonát. (Végül is 200 ezret kaptak.) Ferenc József március 28-án magához rendeli emiatt Windischgraetzet levélben, de másnap, 29-én a minisztertanács már el is határozza, hogy katonai segítséget kér a cártól! Egy innsbrucki magyar disszertáció hivatkozik erre a március 29-i minisztertanácsi ülésre, és levéltári számát is megadja: MRZ 937/1849. De amikor most ezt is kértem Bécsből a másik két jegyzőkönyv mellé, Fazekas István, ottani delegátusunk a Staatsarchivban, ezt írta róla: „Az azt tartalmazó dobozt valaki külön jelzés nélkül kiemelte az őrzési helyéről, és eddig nem sikerült a nyomára akadni.” Pedig ez igen fontos dokumentum annak a bizonyítására, hogy semmi köze nem volt a debreceni, április 14-i trónfosztásnak a cári seregek behívásához, hisz 16 nappal előtte az osztrák kormány már elhatározta ezt, mégpedig a hadszíntéri veszteségek miatt! (Mai napig mondja sok történész, hogy Kossuth debreceni trónfosztási indítványa okozta az intervenciót!)
Az innsbrucki magyar Stefan Kovats disszertációja 442. oldalán leírja, hogy ezután két nappal, március 31-én Schwarzenberg a bécsi orosz követhez fordult titokban, egyedül, „ohne Wissen des Ministerrathes”, azaz a minisztertanács tudta nélkül, viszont Ferenc József és anyja, Zsófia főhercegnő megbízásából. (Ez már tipikus „kamarilla”-működés. A családi kamarilla.)
Kováts István, az emigráns magyar mérnök, aki idősebb korában hobbiból kezdett el 1848-cal foglalkozni, 1985-ben, 70 éves korában védte meg disszertációját az innsbrucki egyetemen. Munkája címe magyarul: Az 1849. évi orosz katonai intervenció Magyarországon. Az öt-hatszáz oldalas német nyelvű munkát a Hadtörténeti Könyvtárban is elhelyezték. Kováts Bécs levéltáraiban is dolgozott, és hatalmas könyvtárat gyűjtött össze a témában, melyet özvegye az innsbrucki könyvtárnak adományozott. De ő is Andics könyvére hivatkozva szó szerint közli az 1949. május 14-i tanácskozás 7. pontját.
Kováts tanulmányát 1991-ben, tehát hat év múlva teljesen lerövidítve magyarul közölte a Századok című történészszaklap 3–4. számában, de a minisztertanácsi jegyzőkönyv közlése nélkül. A lapban így írják le ezt a szibériai indítványt: „Az osztrák miniszterek … egy egyedülálló határozatot hoztak: a nem halálra ítélendő foglyokat Magyarországon kívüli helyre, egy távoli országba kell deportálni. Schwarzenberg egyidejűleg határozottan Szibériát vagy Kamcsatkát javasolta … Amikor Ferenc József Varsóból hazatért, valóban megbízta a minisztériumot, hogy a magyar deportálandók részére egy megfelelő helyet kutasson ki.”
És a Századok e publikációját egyetlenegy történész sem „kapta fel”.
Kováts István utánanézett az orosz követség és az osztrák miniszterelnök titkos tárgyalásainak is. Józsa Antal professzor oroszországi kutatásai során szintén megtalálta az orosz követ, Nesselrode és Schwarzenberg tárgyalásainak nyomát.
A háború sokba került. Nyilván az oroszok kérése volt, hogy a saját csatáikban ejtett magyar foglyokat elvihessék Szibériába, Kamcsatkába. Oda nagyon nehéz embert szerezni… A svéd–orosz háborúban, a XVIII. században több ezer svéd tiszt, akiket foglyul ejtettek, nem tért haza sohasem! Zsófiáék és a Habsburg család nyilván roppant módon örültek az ötletnek: a szörnyű, lázadó magyar férfiakat nem kell eltartani évtizedeken át a börtönökben, hanem a világ végén fognak megfagyni, és bányák, építkezések őrlik fel az erejüket. Ahogy titokban tárgyalt a miniszterelnök az orosz követtel, úgy halkult el június 3-a után a „megfelelő távoli hely” – oroszokkal való megbeszélés utáni – kijelölésének problémája. A minisztertanácsi jegyzőkönyvek ezentúl nem tanúskodnak róla, csak Haynau kiáltványa: deportatio hazán kívüli helyre.
Most sorra veszem – az irodalom alapján –, hogy kik tudtak erről az észak-ázsiai száműzetési tervről, és hogy mit publikáltak belőle.
Az 1926-os, Baden bei Wienben megkötött szerződés alapján nyilvánosak lettek a bécsi levéltárak, kutathatók bárki számára, és az iratok egy részét meg is kaptuk.
1932-ben megjelent Károlyi Árpád könyve gróf Batthyány Lajos miniszterelnökünk „főbenjáró pör”-éről. Ő is kutatott a bécsi levéltárakban, és kezébe került az ominózus május 14-i minisztertanácsi jegyzőkönyv. Erről így ír könyve 546. oldalán: „Maga Bach javaslá már előzőleg, május havában, az osztrák kézbe kerülő sok magyar rebellis ellen alkalmazható fenyítékek tekintélyes skáláját, amelyben börtön, vagyonkobzás, pénzbüntetés, sőt, még a deportáció is mint a halálbüntetés pótlása szerepel, és a minisztertanács részéről elfogadtatására is talált volna, ha Schwarzenberg, Bach és Krauss meg tudtak volna egyezni, hogy a deportáció Szibériába vagy Kamcsatkába, orosz uralom alá vagy egyebüvé történjék.” Alul lábjegyzete: „Bővebben nem foglalkozhatom ezzel a bizarr kérdéssel, mely az 1849. május 14-i minisztertanácsban behatóan meg lőn vitatva.” Károlyi a június 3-i jegyzőkönyvet és a Haynau-kiáltványt valószínűleg nem olvasta. Az egészet bizarrnak és hihetetlennek tartotta, tehát nem foglalkozott vele többet. Egy 1936-os bécsi újságban a szibériai Petrovics-sírról egy volt szibériai orosz tiszt nyilatkozata után indult csak meg az első világháborús bajkáli orosz hadifoglyok nyilatkozatának áradata, akik ’49-es öreg magyarokkal vagy leszármazottaikkal találkoztak, és hallottak Petőfi sírjáról. A „bizarr ötlet” távoli tanúi különösen az oroszokkal való új hadiállapot után kezdtek megszólalni. Illyés Gyulát is annyira felajzotta a bécsi újság, hogy írt a szovjet irodalmi köröknek segítségért. Egyedül Markovics Rodion írta le már 1927-ben a Petőfi-sír legendáját, és szibériai találkozásukat a már nagyon öreg volt magyar foglyokkal. Károlyi ezt valószínűleg nem olvasta. (Címe: Szibériai garnizon.)
A Szovjetunió magyar emigránsai a 20-as, 30-as években is sokat kutatták a ’49-es deportáció kérdését: Varga Jenő, Kun Béla, Lévai Jenő, Karikás Frigyes. Eredményeikről kint is publikálhattak valamelyik újságban, ez azonban még nincs feldolgozva, mert például Lévai Jenő így ír 1948-ban a Magyar Tékánál kiadott, Raoul Wallenbergről szóló könyvében a 309. oldalon: „Egy évszázad után is vallja és hiszi a nép, hogy Petőfi Sándor nem esett el Segesvárott, hanem orosz fogságba került, és elhurcolták Szibériába. Mi magunk is kutattunk utána – amint arról annak idején mi is beszámoltunk –, 1915-ben Vengerszkaja faluban, ahol a temető tanúsága szerint valóban a szabadságharc magyar katonái éltek és haltak meg a cári fogságban.” Sajnos nem írja, hogy hol számoltak be erről annak idején.
Karikás Frigyesnek A járatos ember című élménybeszámolóját teljes egészében közöltem 1990-ben kiadott Petőfi Szibériában?! című könyvemben. Az Usszurij folyó menti falu temetőjében megtalálta az 1849-ben deportált székely Mesterházi András sírját, és találkozott leszármazottaival is. Elkérte tőlük nagyapjuk magyar nyelvű naplóját, melyben „veres, seggfejű porosz százados”-ról is ír, és egy „kurafi honvéd”-ról, valamint feleségéről, Jevdokijáról, aki „bár tiszta muszka, mégis erősen szeretem”. Józsa Antal professzor szerint Karikás iratai, köztük ez a napló is, Kun Béla irataival együtt mind a habarovszki múzeumba kerültek kivégzésük után. Ezt Kun Béla sógora, Hidas Antal mondta el neki és Illyés Gyulának annak idején.
2001 tavaszán végre megjelent Magyarországon is egy feltáró munka a Korona Kiadónál, Vadász Sándor és Józsa Antal: Az 1849-es cári intervenció Magyarországon címmel. Tulajdonképpen két történész egy-egy nagy tanulmánya egy kötetben. A szibériai problémával Józsa professzor foglalkozik. Ő a Századokban megjelent Kováts István-tanulmány kitételére figyelt fel, mivel ő maga évtizedekig kutatott a Szovjetunió levéltáraiban, Szibériában is. Könyvük 107. oldalán így idézi Kovátsot és a bécsi jegyzőkönyvet: „Schwarzenberg miniszterelnök javasolta, hogy a magyar rebelliseket … szállítsák Szibériába.” Ő maga csak a folyóiratot idézi, nem tudta, hogy a hadtörténeti könyvtárba is eljuttatott Kováts egy példányt. Én magam hosszas nyomozás, az Innsbruck közelében lakó özveggyel való telefonbes
autópálya
M1-es autópálya: Lázár János elárulta, mikor kezdődik a hatsávosítás
