Tollhegyen

Hetekig, hónapokig tagadta a Budapesti Rendőr-főkapitányság, hogy július negyedikén az ő emberei zárták le – részlegesen – az Erzsébet hidat. Minap viszont Garamvölgyi László rendőrszóvivő elismerte, mégiscsak a rend őrei állták el a híd két sávján a forgalmat.
Hazudós a magyar rendőrség, ne szépítsük a dolgot.
Miért nem lehetett, teszem azt másfél hónappal ezelőtt azt mondani (amennyiben így volt), hogy pénzszállítórablás ügyében csinált kapitális dugót a rendőrség a város szívében? Miért nem lehetett mindjárt elsőre az igazat mondani?
Amennyiben ez volt az igaz. (Nekem erről egyébként különvéleményem van, de ez nem újságtéma, majd elmondom Lamperth Mónika belügyminiszter asszonynak, ha legközelebb találkozunk.)
Miért mond egyszer ilyet, egyszer olyat a közszolgálati magyar rendőrség? Nemhogy örvendeznének, végre sok évtized után nem utálják őket annyira, mint az átkosban, amikor a rend helyett a rendszert védték – most újra a hatalom kiszolgálóivá lettek. Lezárják a főváros egyik legforgalmasabb hídját, aztán ezt letagadják, később elismerik…
Édes istenem, hol felejtetted az igazmondást? A tisztességet?
Ha találkozom legközelebb Salgó ügynök-főkapitánnyal, csak elmondom neki a valót: ismét utálni kezdtük a magyar rendőrséget – holott megelőzően volt pillanat, hogy szinte megfogtuk egymás kezét. Szerettük volna a rendet.
Nem mi zártuk le… mégiscsak mi zártuk le…, mondja a rendőr- szóvivő, és ettől a pillanattól kezdve ő sem hiteles, fenntartással kell fogadni a szavait. Vagy igazak, vagy nem.
Szeretném szeretni a rendőröket.