Tisztelettel és szeretettel fogadják, bárhova megy is. Mindenütt ismerik, mindenkivel megtalálja a hangot. Csöndes, szerény ember. Beszélgetésünkben többször visszatér ez a mondat: „Szerencsém volt, a legjobb szakemberek, építészek, régészek, művészettörténészek mellett dolgozhattam negyven évig.”
– Mi vezette a korábban nem is létező pályára?
– A szülővárosomban szerzett gyerekkori tapasztalatok. Apámat elvitték katonának, majd a háborúban fogságba esett. Az apahelyettes szerepét nagyapám vállalta, aki pedáns kertgondozó volt. Azért mondom ilyen faramuci módon, mert nem kertész volt, de a kertje olyan volt, hogy a környéken mindenki hozzá igazodott. Tőle és az édesanyámtól kaptam az első impulzusokat. Édesapám is ezt a hajlamot erősítette bennem, pedig ő az ötvenes években tisztviselőként és futballedzőként dolgozott. Az edzőpálya az ókígyósi kastélyban volt, amely nekem valóságos mesevilágnak tűnt. Apám gyakran elvitt magával, és én kedvemre járkálhattam a gyönyörű parkban. Később nyaranta a békéscsabai Bohus-kertészetben dolgoztam. Jelentős magánkertészet volt ez akkoriban üvegházakkal, pálmaházzal, csodálatos virágoskertekkel. Abban az időben, amikor az embereket az életben maradás foglalkoztatta, én gyerekként nemesített magvakat gyűjtöttem, növényeket locsolgattam. Bohus kertésztől hallottam először a kertépítésről. Az ő ösztönzésére jelentkeztem Budapesten a Ménesi úti főiskolára. Ormos Imre tanszékvezető és rektor, a szakma második világháború utáni megalapítója sok jó szándékkal terelgetett.
– Mezőgazdasági mérnöki diplomát kapott 1960-ban, de a diplomamunkáját műemlékvédelmi témáról írta.
– Ormos Imre kért meg, hogy foglalkozzam a siklósi várral, amelynek kertjét szinte áthatolhatatlan bozótos fedte. Szerencsénkre az Idegenforgalmi Hivatal Baranya megyei vezetőjének is szívügye volt ez a kastély, támogatta a munkánkat. Akkoriban határsáv volt az a vidék Tito, „a rossz ember” miatt. Nemigen lehetett arrafelé utazgatni. Segítségül „deklasszált elemeket” rendeltek ki mellém.
– Hol folytatta a munkát?
– Előbb a Fővárosi Kertészeti és Parképítő Vállalatnál, majd az 1959-ben megalakult műemlék-felügyelőségnél, ahol sok lelkes fiatal kezdte a pályát, és hűséges is maradt a szakmához. A műemléki felügyeletnél egy Goja József nevű pártember volt az igazgató, dicséretére vált azonban, hogy hagyta dolgozni az embereit. Ott volt Borsos Béla, Dercsényi Dezső, az örök „helyettes”, Gerő László, Horler Miklós, Entz Géza, nemzetközi szaktekintélyek, tudósok, tanárok és a kitűnő fiatal nemzedék. Ebből a műhelyből nőttek ki sorra az Ybl-díjas építőművészek. Előfordult, hogy a huszonöt fős építészeti osztályon hat-nyolc Ybl-díjas dolgozott hosszú ideig.
– Azt gondolhatnánk, hogy az 1956 utáni idők nem kedveztek a műemlékvédelemnek Magyarországon. Mégis fontos folyamatok indultak meg. Nincs itt ellentmondás?
– Kettősség jellemezte azt a korszakot. A vezetők tudták, hogy meg kell védeni, helyre kell állítani, rendbe kell tenni a régi szép épületeket, emlékeket a környezetükkel együtt. Ami az akkoriban meginduló idegenforgalomnak is javára vált. Kaptunk állami támogatást, ha nem is eleget, és főleg voltak jó szakembereink. Hallatszottak ugyan olyan hangok is, hogy „vissza akarjuk hozni a múltat”, hogy „a feudalizmust akarjuk megmutatni”. Tőlem is megkérdezték olykor, miért foglalkozom ilyen „úri passzióval”, de azért nem ez volt a jellemző. A hatvanas évek elején kezdődött a Balaton-felvidék kis romtemplomainak, népi házainak, a tihanyi apátsági templomnak a felújítása, a felsőörsi prépostság, a sümegi, a nagyvázsonyi, az egri, a sárospataki vár rendbetétele. A környéküket kellett rendbe hoznom – persze nem olyan szinten, mint ma, de akkoriban az is nagy eredmény volt, amit elértünk.
– Sokfelé hívták a diplomaszerzés után…
– Ormos Imre célzott rá, hogy maradjak benn a főiskolán. Más tanárok próbáltak rábeszélni, legyek biológus, gyümölcs- vagy zöldségtermesztő, mert az fontosabb lenne, mint a kertépítészet. Tanárom, Mőcsényi Mihály viszont arra ösztönzött, szerezzek kertépítészeti gyakorlatot. Ezért a Fővárosi Kertészeti Vállalat megbízásából végeztem néhány fontos munkát. Újmecsekalján – Uránvárosban – parkosítottam, az oroszlányi hőerőműnél patakszabályozást végeztem, hűtőtavat építettünk, részt vettem az újpesti stadion pályafelújításában és a lágymányosi vásárváros területrendezésében. Amikor 1963-ban elkezdődött a budai vár helyreállítása, a műemlék-felügyelőség engem bízott meg azzal, hogy kezdjem meg a várkert rendbehozatalát. Erre is Ormos professzor ajánlott, ő tervezte meg a park déli részét. Borzalmas állapotban volt a kert, tele háború ütötte sebekkel, lövedékekkel, és katonák őrizték.
– Ez volt a „referenciamunkája”? Ekkor kötött ki a történeti kertek mellett.
– Bűvkörébe vont a műemlékvédelem és az ott dolgozó kiváló szakembergárda. A történeti kert is műemlék, és a műemlék környezete is védett. Tizenöt-húsz évig egyedül dolgoztam kertépítőként. Szenvedélyemmé vált. Ki kellett találni, hogyan oldható meg színvonalasan a magyar műemléki kertvédelem. És jöttek sorra a munkák: a sárospataki várkertek és a plébániatemplom, az egri, a tatai várkertek, az alcsúti, martonvásári, vácrátóti arborétum, a keszthelyi Festetics-kastély parkja, a nagycenki Széchenyi-emlékhely, a noszvaji De La Motte-kastély és környéke, a fertődi Esterházy-kastély, a pannonhalmi bencés apátság környezete, a pécsi püspökkertek, a seregélyesi kastélykert…
– Melyek voltak a legkedvesebbek?
– Mindegyik az volt, és mindegyik más okból. Nagycenk azért is, mert ott sikerült először helyreállítani barokk kertet, amely Magyarországon 1800 óta nem létezett. Szenzációszámba ment ez akkor, az avatást még az osztrák televízió is felvette. Tata azért, mert a kertek ott átszövik a várost. Fantasztikusan érdekes folyamat volt, ahogyan a városrendezési léptékű helyreállítás előrehaladt 1962-től máig. A tatai középkori várból 1803-ban angol-gótikus stílusú kertépítészeti műrom lett. Visszahoztuk a vizet, amelyet a bánya elszippantott. Várost elkerülő utak épültek, visszakerülhetett a helyére Nepomuki Szent János szobra, amelyet korábban a teherautók folyton feldöntöttek és így tovább. A seregélyesi kastélyrekonstrukció megint más okokból volt érdekes. A Taurus egyik leányvállalata vette meg, oktatási központot létesített benne. Két év alatt, 1983 és 1985 között készültünk el a felújítással, pedig sokan nem hittek benne. Akkoriban meglepőnek tartották, hogy nem valamelyik nagy építővállalatot kértük fel a munkára, hanem a környékbeliekből verbuváltuk az építőket. Messziről odavezettük a gázt, a telefont, így a községnek is hasznára váltunk. Réz is került a tetőre, ami abban az időben csodaszámba ment. Még a kastély előtt álló, esztétikusnak nem nevezhető szovjet emlékmű áttervezéséhez is megszereztem az engedélyt. A helybéliek elmondták, hogy valójában tömegsírt rejt ott a föld, civileket is temettek bele.
– Mi jellemző a magyarországi történeti kertekre?
– Szinte mindegyik úgynevezett tájképi angolkert. A barokknál korábbi idők kertművészetét már csak metszetekről, képekről ismerjük.
– Milyen munkát végez a kertépítő, mielőtt kimegy a terepre?
– Össze kell gyűjtenie az összes fellelhető dokumentumanyagot, hiszen minden munkának tudományos vizsgálódás az alapja. A kertépítészetnek például fontos része a szobrászat, ezt is ismerni kell. A kertépítő is levéltári, könyvtári adatokra, a művészettörténészek, régészek kutatásainak eredményeire támaszkodik. Én is végzek régészeti ásatásokat, amikor egy-egy kertben valaha állt építmények alapjait keresem. Nagycenken, Eszterházán, Móron, Seregélyesen megtaláltam a régi szökőkutaknak és a díszudvar kerítésének az alapjait – Eszterházán centinyi pontossággal az utak kereszteződésében, igen jó állapotban.
– Nemcsak kastélykertekkel foglalkozik, hanem számos műemlék környezetét is rendezi. Ilyenkor mi a fő feladat?
– Mindig más, az épülethez és funkciójához kell igazodni. Mondok egy példát. Győrben egy műemlék házban Borsos Miklós-kiállítást nyitottak. „Kertet” kellett terveznem a belső kisudvarba, amelyre egy tűzfal nézett. Egyetlen nagy cédrusfát vitettem oda. Ez a fa emléket állít a mediterráneumért rajongó, kertbarát Borsosnak, és el is takarja a tűzfalat.
– Melyek voltak a leglényegesebb változások a történeti kertépítészetben?
– Óriási változáson ment keresztül a szakma. A hajdani főiskola egyetemi rangot kapott, a kert- és tájépítészet külön tanszéket, sőt művészi rangra emelkedett. Ma Ormos Ilona, Ormos Imre lánya a kertművészeti tanszék vezetője. Az Icomoson belül létrejött a történeti kertek bizottsága. Dercsényi Dezső javaslatára mehettem el 1971-ben a párizsi alakuló fórumra. Érdekes volt látni, mennyire meglepődtek a nyugati világ szakemberei – akik azt se tudták, hol van Magyarország –, amikor végignézték a műemlékeinket körülvevő kertekről készült képeket, metszeteket. Nemzetközileg is divatba jöttek a műemléki kertek az Icomos munkájának köszönhetően. Igen nagy jelentősége volt annak is, hogy a kertvédelem Magyarországon is bekerült a műemlékvédelmi törvénybe.
– Az ön javaslatára…
– Igen, de az a fontos, hogy bekerült.
– Kutat, tervez, műemlékvédelmi gyakorlattá tette a geodéziai méréseket, ezrével készít fotókat, kerttörténeti kiállításokat rendez, kezdeményezte és szervezi a műemléki kertek archívumát, az Icomos magyar szekciójának az elnöke, tanít, könyvet ír. Nem túlságosan sok feladat ez egyszerre?
– Nem volt „munkaköri kötelességem” mindez, de nem is abban gondolkodtam. Ha úgy éreztem, szükség van valamire, elkezdtem csinálni. Később azután feladattá tették. A kiállításokkal is így voltam. Összegyűlt rengeteg fotó, gondoltam, meg kellene mutatni a nagyközönségnek. Óriási siker volt. Az Icomosszal, a Kertészeti Egyetemmel és a Természetvédelmi Hivatallal közösen rendeztük meg a Magyarország történeti kertjei című tárlatot, amely több várost megjárt. Az alcsúti kastélykertben megteremtettük a Magyar történeti kertek állandó kiállítást. Ezt követte a Barokk kertek, majd a Tájképi kertek című bemutató, amelyek CD-n is megjelentek. A Kertészeti Egyetemen Elődeink kertjei címmel indítottunk sorozatot, ennek volt része az idén az Erdélyi kertek című kiállítás. Ezzel se foglalkozott korábban senki.
– Megjelent Magyarországon a magántőke, átalakult a megrendelők köre. Jelent ez lényeges változást?
– A történeti kerteket illetően nem. Azokat a divat nem befolyásolja. A magánmegrendelőnek meg kell értenie, nekünk ma is az a dolgunk, hogy a műemlékvédelem érdekeit képviseljük, azt tartsuk szem előtt, nem ellentétes-e a műemléki szemlélettel mindaz, amit ő szeretne.
– A kertépítészet nagyon költséges, a történeti kertek gondozása hasonlóképpen. Emiatt, gondolom, olykor kompromisszumokra kényszerül.
– Nem feltétlenül. Illetve olyan értelemben igen, hogy kisebb növényeket veszek, olcsóbb, de jó minőségű anyagokkal dolgozom, nem márványból, hanem mészkőből készül út a parkban. A kivágott fákat félreteszem, azokból készíttetem a padokat. Kerti hidat lehet egymillióért és százezer forintért is építeni. De nem biztos, hogy az olcsóbb silány. A téglaburkolatnál a kő tízszer drágább, de bizonyos helyeken a tégla éppolyan jó. A fontos az, hogy minden a helyén legyen, és a kerttervezőnek legyen ízlése.
– Gyakran előfordul, hogy önhöz irányítanak műemléki ügyekben tudakozódókat is. Nincs terhére?
– Hogy volna terhemre? Negyven éve dolgozom építészet- és művészettörténészekkel, a legjobb szakemberekkel. Nagyon sokat láttam és hallottam abból, ami ezen a területen történt. És többnyire emlékszem is rá. Amolyan dzsoli dzsóker lettem. Roppant színes életem volt, és van ma is. Befejezni ezt a munkát soha nem lehet. Legföljebb abbahagyni.
Örsi Károly 1937-ben született Békéscsabán. A Budapesti Kertészeti Egyetem jogelődjénél diplomázott 1960-ban. 1960 és 1963 között a Fővárosi Kertészeti és Parképítő Vállalat építésvezetője. 1963-tól a háborúban súlyosan megsérült budavári palota kertjeit helyreállító főkertész. Az Országos Műemlékvédelmi Hivatal megbízásából (ma Kulturális Örökségvédelmi Hivatal) az összes jelentős történeti kertet ő állította helyre, számtalan műemlék környezetét varázsolta újjá. 1993-tól az általa kezdeményezett és szervezett táj- és kertépítészeti osztály vezetője. Huszonöt éve tanít műemlékvédelmi szakmérnököket a Műegyetemen és jelenleg a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetemen, és előadásokat tart a Kertészeti és Élelmiszer-ipari Egyetemen is. A műemlékvédelem nemzetközi szervezetén, az Icomoson belül 1971-ben létrejött Magyar Történeti Kertek Nemzeti Bizottságának alapítója és jelenleg elnöke.
Országos Mentőszolgálat
Nagyon figyelnek a táborozó gyermekek biztonságára
