Versengenek a román titkosszolgálatok

KITEKINTŐ

Rég letűntek már azok az idők Romániában, amikor egy szakadt overallos szerelő a táskájából kilógó néhány drótvéggel és egy összetéveszthetetlen szürke öltönyös szürke figurával jelent meg a valamilyen okból gyanússá vált „polgár” ajtaja előtt, a tömbház valahányadik emeletén, s közölte: ellenőriznie kell a lakásban lévő telefonkészüléket. Tizenkét és fél évvel a menet közben elsikkasztott forradalom után senki nem mászkál rozsdás csavarhúzókkal és az akciót felügyelő szolgálatos szekussal a különben azóta sokat nem változott lakónegyedekben. A megszámlálhatatlanul elszaporodott romániai titkosszolgálatok korszerű műszaki herkentyűkkel tájékozódnak saját rejtekhelyeikről, nem kell már tehát a kivénhedt szovjet vagy keletnémet gyártmányú poloskákat elhelyezni a kliens lakásán.
A nemzetállami igényekkel alkotmányos alapon fellépő Romániában a nemzeti érdek, pontosabban az arra való hivatkozás mind a mai napig szent maradt, s a jelek szerint a törvénytelen telefonlehallgatások gyakorlata is. A képet azonban bonyolítja az a tény, hogy a különféle titkosszolgálatok, illetve az azon belül politikai alapon szerveződő frakciók ádáz versenyben állnak egymással, s ebben a helyzetben egyre sűrűbbek a „szivárgások” is. Így történhetett, hogy nemrég kirobbant egy újabb lehallgatási botrány, amelynek akkori áldozatai román és magyar értelmiségiek voltak – köztük Boros Zoltán, a Román Televízió magyar adásának főszerkesztője –, akiket a „szervek” azért figyeltek elektronikusan, mert államellenes szervezkedés komoly gyanúját vélték fölfedezni.
A napokban a legnagyobb (utód-) szerv, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) és a Belügyminisztérium veszett össze az adófizetők pénzén, amikor az előbbi megtudta, hogy az utóbbi olyan szerkezeteket akar vásárolni, amelyekkel a mobiltelefonon zajló beszélgetéseket lehet lehallgatni. A belügynek természetesen megvan a saját belső hírszerző egysége – akárcsak a külügynek, a hadseregnek és még ki tudja, kiknek –, de az SRI-t fölöttébb idegessé tette, hogy felségterületére más egyenruhát viselő kollégák is be akarnak törni. A román lapok két jogi szempontból kezdték vizsgálni a fejleményeket. Egyrészt fölvetették, hogy a belügy fütyült bármilyen közbeszerzési látszatot adni az ügyletnek, s egy Bukarestben bejegyzett, hat alkalmazottat foglalkoztató zsebkáeftét bízott meg a – mint utóbb kiderült – közvetítéssel. A Cooper Gil nevű izraeli állampolgár által működtetett Cellphone Group nevű cég a kereskedelmi kamaránál lévő dokumentumok szerint háztartási gépeket, tévé-, rádió- és telefonkészülékeket forgalmaz, a G-Track nevű, egyenként 200 ezer dollárt kóstáló mobillehallgató szerkentyű viszont nincs az árulistáján. Honlapjukon ott van viszont a cég által forgalmazott készülékeket gyártó vállalatok neve, többek között a brit Falcon Security Design Associates is, amelyik a G-Tracket rakja össze jó pénzért.
Nos, a bukaresti belügy kiadott néhány semmitmondó nyilatkozatot a dologról – ezek közül a legédesebb az volt, mely szerint ilyen elektronikus fülek nélkül Romániát nem veszik be a NATO-ba, de még az Európai Unióba sem –, a központi lapok pedig nekiestek Ioan Rus tárcavezetőnek és a belső fülelőegységet vezető nagyhatalmú Ardelean tábornoknak. Az ellenzék úgy érezte, hogy lehet valamit keresni a dolgon, és megint felkiáltott: politikai rendőrség a romániai!
Ez utóbbi felismerés időről időre hatalmába keríti a harmatgyenge román parlamenti oppozíciót, melynek azonban most valami más is az eszébe jutott. Nevezetes az, hogy milyen simán ment át a T. Házakon az év elején egy korábbi sürgősségi kormányrendelet, melynek értelmében a belügy „beszerezhet és használhat olyan különleges műszaki eszközöket, amelyekkel hozzá lehet jutni információkhoz, és ellenőrizni, feldolgozni, tárolni és értékesíteni lehet azokat”. Persze, törvényes keretek között, a füleléshez is ügyészségi engedély kell…
Az átlagpolgár pedig elolvassa a leleplező riportokat, s ha még egyáltalán fölháborodik egy kicsit is, mobiltelefonja után kap, és értesíti a barátját arról, hogy mik nem történnek román földön és az éterben. A miniszter azonban meg sem szakítja jól megérdemelt éves pihenőszabadságát, a különböző, politikailag is motivált titkosszolgálatok tovább versengenek egymással, a közbeszerzési törvény pedig békésen pihen a Hivatalos Közlöny lapjain. És a rossz feltételek mellett, de jó jutalékért még az előző kormány által elprivatizált „földi” telefontársaság szakadt overallos szerelője már régóta egyedül baktat föl a harmadikra – kizárólag akkor, ha valakinek valóban elromlott a készüléke, de lehet, hogy még akkor se.