Pénzhányó lovasok, borkút és ökörsütés

Gróf Batthyány Ádámot (1610–1659) „ájtatos vitézként” szokták emlegetni. Valóban vitéz katona volt ő, aki után különféle feljegyzések – többek között egy meghökkentő „bűnlista” – maradtak fenn. A vitéz gróf akkor vált először közismertté az országban, amikor – sejthetően a jezsuiták hathatós kapacitálása következtében – elhagyta protestáns hitét, és katolizált. Pázmány Péter érsek külön műben köszöntötte az eseményt 1631-ben, könyvet írt „Bizonyos okok, melyek erejétől egy főember a Római Ecclesiának kebelébe szállott” címmel. Ebben tételesen kifejti, mi volt az a nyolc (!) ok, melyek következtében az „elméjétől vonattatott” Batthyány Ádámból hívő katolikus lett.
A hitet váltott főúr 1636-ban részese volt azon regensburgi ünnepségnek, melyet III. Ferdinánd császár megkoronázása alkalmából rendeztek. Batthyány naplójegyzeteiben színes képet fest az eseményről. Bemutatja például a „pénzhányó lovasok” működését, akik az ujjongó tömeg közé pénzérméket hajigáltak. Leírta továbbá az „Eökörben es az borkotban meni szametallan nepsek tiprtotast” – vagyis: az ökörsütést meg a borkutat, mely körül számolatlan népség tolongott. Beszámolt róla, hogyan ment „lovon hátán ülve” (!) a bajor képviselő a konyhára, ahol az ökör sült – különféle „szárnyas és lábas állatokkal megspékelve” –, hogyan metszett ki kardjával egy jókora szeletet a veresre sült ökörből, majd vitte azt a „trombitasok és dobos” előtt elhaladva fel a király asztalára. Ezután „szabad volt a vásár”, a sokaság valósággal megrohamozta a pecsenyét, „kapdosva diribolják” azt, a konyha berendezését összetörve-zúzva, egymást letiporva. És ugyanez történik a borkútnál, melyből „vörös egy felől, fehér másfelől” folyt a nekivadult tömeg nem kis örömére…
1657-ből való Batthyány Ádám „bűnkatalógusa”, melyet sejthetően jezsuita gyóntatópapja tanácsára írt. E különös, napról napra vezetett lista célja az lehetett, hogy a bűnös lélek „írja ki magából” mindennapi vétkeit. Ami viszont az „eredményt” illeti, az igen soványra sikeredett: az elszánt „bűnvalló” ugyanis szinte napról napra megismétli ugyanazt, amit korábban tett. „Hejában való dolgokról gondolkodtam, bolondnak mondtam másokat, szitkozódtam, egyháziakkal is játszódtam, részegségre valót ittam…” – íme egy csokorra való a bűnvalló vitéz cselekedeteiből. „Trágárkodtam, tréfálódtam, misét nem hallgattam, másokat csúfoltam, öregebbik rosariomomat el nem mondtam.” Utóbbi feljegyzés arra vonatkozik, hogy vitézünk elmulasztotta az „öregebbik rosariom” (vagyis a nagyobbik rózsafüzér) imádságait elmondani. „Kis könyv beli imádságimat el nem mondtam.” Szinte mindennapi visszatérő vétke: „részegh vóltam”, „részegre valót ittam”, „kicsinyég toebet itam, mint kelet volna”. Aztán ilyen feljegyzések is elő-előfordulnak: „gyanakodtam másokra”, „barátoknál – értsd: szerzeteseknél – ebéden tragarkodtam”, „hiszelkedtem”, „másokat megharagítottam”, „másokat pirongattam”, „mást hazudtoltam”. Aztán újra és újra: „vígan laktunk, igen részeg voltam, tréfálódtam, trágárkodtam”. Egy idő után már csak ennyit jegyez fel az adott napot illetően: „Minden úgy volt, mint írtam kedden”. Vagyis ugyanazt tette, amit előző nap is. Másutt így rövidíti bűnei lajstromát: „Három naph részegis voltam.”
Így sorjáznak a „bűnvalló vitéz”, gróf Batthyány Ádám feljegyzései – melyek nagy valószínűséggel Loyolai Szent Ignác Lelkigyakorlatos könyve szellemét őrzik – 1657. január 1-jétől ugyanezen esztendő július 31-ig. Itt viszont a feljegyzések – ismeretlen okból – megszakadnak.