László: Következik a takarékoskodás
Takarékosabb gazdálkodást tervez a kormány – mondta egy könyvvizsgálói konferencián László Csaba pénzügyminiszter. Ennek eredményeként a kamatok csökkenhetnek s ez is lehetővé teszi a költségvetési egyensúly javítását. Vissza kell fogni az állami költekezést is, takarékosabb központi gazdálkodásra van szükség. A Pénzügyminisztérium jövőre biztosítja az idei béremelésekből adódó terhek fedezetét, de az intézményi beruházásokat, a felhalmozási kiadásokat csökkenti. (MTI)
Lakáspénztárak: PSZÁF-intézkedés
A Pénzügyi Szervzetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) közbenjárására a lakás-takarékpénztárak kötelezték magukat arra, hogy rövid időn belül javítani fognak ügyfélszolgálati és belső adminisztratív tevékenységükön – tudatta a hatóság. A kasszák vállalták: olyan tájékoztatólevelet küldenek ügyfeleiknek, melyek közérthetőbben tartalmazzák a fontos szerződéses információkat. A lakáspénztáraknál jelentős mértékű panaszügy keletkezett. (B. I.)
Új balatoni elnök
Kolber István MSZP-s parlamenti képviselőt választották a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) elnökévé a Miniszterelnöki Hivatal javaslatára a testület ülésén. A kancellária elnézést kért Bóka Istvántól, a szervezet néhány hete sebtében menesztett elnökétől, aki utólag szerzett tudomást leváltásáról. Kolber István közölte: támogatja a hazai és az EU-pályázati pénzek elnyerésének feltételeként szabott önálló (statisztikai, tervezési) balatoni régió létrehozását. A BFT alelnökei Balázs Árpád siófoki polgármester és Horváth Tihamér, a zalai iparkamara képviselője maradtak. (G. J. A.)
EU-fellendülés később
Az EU-ban a gazdasági növekedés második negyedévi üteme valamivel alacsonyabb volt a vártnál és a legfrissebb mutatók arra utalnak, hogy a fellendülés „némileg késlekedik”– közölte tegnap az Európai Bizottság egyik illetékese. Az év második felében viszont már nagyobb növekedési ütemre, illetve gyorsulásra lehet számítani a legutóbbi adatok alapján. A bizottság ma teszi közzé a második negyedévi GDP-növekedésre vonatkozó adatokat, következő részletesebb gazdasági előrejelzése pedig november közepén esedékes. (MTI)
Hatalmas fekete füst és a mindent elsöprő lángok – brutális videón a főváros közepén lángoló busz
