Változás vagy árulás?

Többnyire kudarcot emlegetnek az elemzők, amikor megvonják az eddigi legnagyobb ENSZ-tanácskozás mérlegét. Mások – jóval kevesebben – szelíden arra intenek: lehet, hogy most Johannesburg kudarcnak látszik, ám még kellemes meglepetést okozhat a Föld-csúcs kifutása. Az igazság pedig – mint minden hasonló nagy globális erőfeszítés esetében – gyaníthatóan valahol a két vélemény között van. Igen feltűnő például, hogy mennyire marakodtak a gazdagok, és számos esetben nem tudott közös nevezőre jutni az Európai Unió meg az Egyesült Államok. A globális felmelegedés ellen meghirdetett kiotói programtól való visszatáncolással Washington magára haragította a fél világot, benne az Európai Uniót is. Ráadásul távol maradt a csúcstól George W. Bush elnök, aki maga helyett külügyminiszterét küldte el. Persze hogy kifütyülték Colin Powellt, amikor arról beszélt, hogy az Egyesült Államok sohasem fordított hátat azoknak, akik bajba kerültek. Az EU – elsősorban Németország – képviselői dühösek voltak, mert az Egyesült Államok, Japán és a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) képviselői közösen megakadályozták, hogy az energia-háztartáson belül kötelezően rögzítsék a megújítható források (nap, víz, szél) arányát. Viszont kellemes meglepetést keltett a potenciálisan gazdag Oroszország magatartása: kormányfője rábólintott a kiotói jegyzőkönyvre, ezzel biztosítva, hogy a megállapodás belátható időn belül életbe léphessen, az Egyesült Államok távolmaradása ellenére is.
Eljött az ideje a globális összefogásnak – rímeltek az orosz állásfoglalásra Kofi Annannak, az ENSZ első emberének szavai. A világszervezet főtitkára úgy vélekedett, hogy a föld lakosságára leselkedő veszélyekre sokatmondó és fájdalmas példa az éhínség, amely jelenleg 13 millió ember életét veszélyezteti csak Afrika déli térségeiben. A csúcson többen sürgették, hogy a fejlődő országok boldogulásának elősegítésére a nemzetközi kereskedelemben támogatni kell nem csupán a gazdasági hatékonyságot, hanem a fenntarthatóságot és az igazságosságot. Észak és Dél között nem szabad, hanem igazságos kereskedelemre van szükség, nyomatékosította több felszólaló is.
Szégyenteljes ügyek gyűjteménye – minősítették a 152 pontból álló, 65 oldalas akciótervet jó néhányan az antiglobalista és környezetvédő szervezetek aktivistái közül. S bár a dokumentumot az egy évtizede Rióban elfogadott 2500 ajánlás konkrét végrehajtási programjának szánták, a nem kormányzati szervezetek képviselői kivonultak a záróülésről. Így tiltakoztak az ellen, hogy – mint Ricardo Navarro, a Föld Barátai szervezet elnöke megfogalmazta – a világ kormányai elárulták bolygónk hatmilliárd lakóját. A Greenpeace, a Természetvédelmi Világalap (WWF) és az Oxfam közös értékelése szerint a Föld-csúcs elmulasztott lehetőségként vonul be a történelembe. Erre konkrét példa, hogy a „tragikusan rövidlátók, az őslénygondolkodás foglyainak” ellenállása miatt nem kezdhették el a megújítható energiaforrások forradalmát.
Mindamellett a változás szele is érződött. Ekként értelmezhető a Greenpeace és néhány nagy nemzetközi cég közös felhívása a kiotói jegyzőkönyv érvényesítése érdekében. S akár történelmi tanulsága is lehet Johannesburgnak, hogy miközben a fejlett világ képviselői mélyen és jó hangosan elítélték Zimbabwe „diktatórikus rendszerét”, többen, főleg az afrikaiak, védelmükbe vették Robert Mugabe hararei kisajátító intézkedéseit. „Zimbabwéban ma is a brit gyarmatosítók birtokolják a földterület 78 százalékát, miközben 14 millió bennszülöttnek egyáltalán nincs földje” – állította Sam Nujoma namíbiai vezető.
A tiltakozások természetes velejárói voltak a Föld-csúcsnak. Ezrek demonstráltak a szegénység és az AIDS felszámolásáért, Afrika kiárusítása, a fogyasztói társadalom környezetpusztítása, Irak esetleges megtámadása ellen, Palesztina és Oszama bin Laden mellett. Ám fontos szem előtt tartani: Johannesburgból nem lett Seattle vagy Genova.