Érdektelenség és többségében eladói nyomás érvényesült az elmúlt hét utolsó tőzsdei napján. A japán piacon enyhe pluszban zárult a hét és egyben az év, hiszen Tokióban tegnap kereskedtek utoljára az idén: a Nikkei 0,16 százalékos emelkedéssel fejezte be az évet. A legnagyobb ázsiai tőzsdén a befektetők a novemberi ipari termelés visszaesése miatt aggódtak. A japán statisztikai hivatal jelentése szerint november hónapban a szezonálisan kiigazított ipari termelés októberhez képest 2,2 százalékkal csökkent.
Annak ellenére, hogy Tokióban enyhe emelkedéssel zárt a tőzsde, az európai börzék csökkenéssel nyitottak. A DAX és az FTSE kurzusait az Irakkal és Észak-Koreával kapcsolatos események rontották le. A frankfurti DAX értéke a kereskedés első fél órájában lezuhant a 3000 pontos határvonal alá és meg sem állt 2913 pontig. Elemzők szerint a tőzsdéken általános pesszimizmus uralkodik. Ezt azzal lehetett magyarázni, hogy a befektetők a 2003-as évre komolyabb tőzsdei irányvonalat nem vélnek felfedezni, mivel az előrejelzések inkább rossz, mintsem kedvező képet festenek.
A gyengülő európai tőzsdék példáját követték az amerikai piacok tegnap késő délután. A Wall Streeten a lengyel F–16-os Lockheed Martin-tendergyőzelem és a növekvő lakáseladások némileg pozitív irányú korrekcióra sarkallhatták volna az árfolyamokat, de a vásárlók hiánya miatt ez nem következhetett be. Az Egyesült Államokban az új otthonok eladásai novemberben 5,7 százalékkal nőttek az előző hónaphoz képest.
A magyar piacon is a nemzetközi trend érvényesült. A BUX csökkenéssel nyitott és egész nap a negatív tartományban volt, végül 26 pontos gyengüléssel zárt. A forgalom az érdektelenség következtében nem érte el a 2,2 milliárd forintos szintet sem. A részvények közül a 195 forinttal dráguló Richterre volt a legnagyobb érdeklődés, ezt követte forgalmi szinten a 85 forinttal gyengülő Mol és a 12 forinttal csökkenő Matáv.
Kanada lehet az Egyesült Államok 51. tagállama?