Azzal a nem titkolt szándékkal utaztunk el novemberben Brazíliába, hogy megdöntsük a céltávrepülés világcsúcsát, ami akkor 257 kilométer volt – kezdte Forgó. – Elég jól ismertük a terepet, és tavaly már repültünk 220 kilométernél többet egyhuzamban, ezért tudtuk, hogy lehetséges – fűzte hozzá.
Dél-Amerikában ilyenkor nyár van, a siklórepüléshez pedig az ideális erősségű és irányú széljáráson kívül a napsütés is elengedhetetlen feltétel. Ugyanis a napsugarak által felhevített talaj fölmelegíti a levegőt, és ez felfelé szálló meleg áramlatként (úgynevezett termikként) segíti az ernyősöket, hogy minél messzebbre jussanak. Ha nincsenek termikek, akkor hamar véget ér a repülés.
Simonics és Forgó csaknem nyolc éve repül együtt, ismerik egymás minden rezdülését. A siker az összeszokott csapatmunka diadala volt.
Párosban repülve könnyebb megtalálni az ideális légáramlatokat – magyarázta Simonics, aki a siklórepülés előtt hegymászó és síalpinista volt. Első magyarként mászott meg három perui csúcsot a Fehér-Kordillerákban, és szintén első hazai versenyzőként síelt föl az Elbruszra. Egy alkalommal, amikor látta, milyen könnyedén repkednek a siklóernyősök a hegyek között, miközben ő több ezer méteres magasságban a sziklákkal és a gravitációval folytat élethalálharcot, eldöntötte, hogy sportágat vált.
A világcsúcs nem sikerült elsőre Forgóéknak, de a hetedik sikertelen próbálkozás után sem vetődött föl bennük, hogy feladják. Nyolcadszorra is nekivágtak. Hagyományos módon, hegyoldalról szálltak föl. (Az előző rekorderek csörlővel indultak, kocsi húzta fel őket a kezdőmagasságig). Száz kilométer után elvesztették egymást, és hiába álltak folyamatos rádiókapcsolatban, csak negyven kilométerrel később találkoztak újra. Az időjárás kedvező volt, és innentől a szerencse is melléjük szegődött. Nyolcórányi repülés után sikerült elérni a startnál előre kijelölt célállomást, egy kisvárost, ahol versenyzőink immár világrekorderekként értek földet.
A siklórepülés veszélyeiről Forgó Szilárd röviden csak annyit mondott: nem a sportág kockázatos, hanem a rossz döntések. Társa hozzáfűzte: akkor történik a legtöbb baleset, amikor a pilóta tudása nem találkozik az ernyő képességeivel. Gyorsabb ernyők például bizonyos körülmények között kiszámíthatatlanul viselkednek, és csak nagy tapasztalattal lehet ilyenkor elkerülni a balesetet. Ráadásul Magyarországon alacsonyak a hegyek, ezért a siklóernyősök legtöbbször a kritikus magasság alatt repülnek. Vészhelyzetben már nem marad idő a biztonsági ernyő kinyitására. Hazánkban körülbelül 1200 nyilvántartott pilóta van, és évek óta egyre többen szeretnék kipróbálni az ernyőzést. A létszám növekedésével viszont fölhígult a mezőny, ez is oka lehet a balesetek növekvő számának – vélekedett Simonics Péter. (December elején egy óbudai családi ház kertjébe zuhant egy pórul járt siklórepülő, és súlyosan megsérült.)
Forgó szerint a kiszámíthatatlanság a legvonzóbb a repülésben, ezért vállalják olyan sokan a kockázatot. – Soha nem tudhatod, mi történik a következő pillanatban, és sokszor csak másodperceid vannak, hogy helyes döntést hozz – mondta. Simonics Péter végeláthatatlan síkságok fölött szeret siklani, és olyankor érzi igazán szabadnak magát, amikor a madaraktól néhány méterre repülhet, kilométerekkel a föld fölött.
origo.hu
Orbán Viktor Varga Mihályt jelölte a jegybank élére
