Történelmi öngól

Találós kérdés: melyik az a két európai ország, amellyel Magyarországnak leginkább érdekében áll jóban lennie? Medgyessyn és csapatán kívül nem sokan vannak Szentgotthárd és Záhony között, akik ne Németországot és Ausztriát helyeznék a lista élére. Medgyessynek azonban most éppen e két országot sikerült tartósan elidegenítenie azzal, hogy Amerikának nemcsak a taszári támaszpontot nyitotta meg, de Bush mellett felesleges hűségnyilatkozatot is tett. Budapest „elszigetelte” Berlint. És a kormányfő kedvenc Párizsát.
Medgyessy és Orbán között a sok különbözőség mellett van egy igen lényeges: míg a volt jobbközép miniszterelnököt egy-két, általa barátnak hitt politikus – mint például Bush – szúrta hátba, Medgyessy barátain gyakorolja a hátba döfést. Schröder kancelláron is, aki tavaly készséggel ellátogatott az MSZP kongresszusára Budapestre, hogy egyfajta kampányajándékkal kedveskedjen a posztkommunista pártnak.
Ami a Washington igaza mellett hitet tevő kilenc kormány közül a legerősebbet illeti: ha a Fidesz politikusait MSZP-szerű aljassággal verte volna a sors, most a parlamentben gúnnyal követelnék, hogy határolja el magát az MSZP attól a „populista” Berlusconi-kormánytól, amelynek koalíciós tagja a „posztfasiszta” Nemzeti Szövetség, és amelynek külügyminisztere Gianfranco Fini. Aki csak az olasz füleknek érzékelhető, mussolinis selypítéssel ejtette ki az „s” betűt a „fascismo” szóban 1989-ben a Duce egykori munkahelye, a Palazzo Venezia előtt, és lendítette magasba jobb kezét a tiszteletére összegyűlő hatalmas tömeg tomboló lelkesedése mellett.
A korábban a Kreml, most pedig már a Fehér Ház irányában hasonló buzgósággal gesztusokat gyakorló Medgyessy legújabb tette azonban nem olyan vicces, mint az MSZP elhatárolódáskövetelési gyakorlatának haszonelvű kacskaringói. Az MSZP politológusi holdudvara négy éven át kesergett azon, hogy Orbán Viktor nincs jóban Berlinnel, Párizzsal és Moszkvával. Holott a volt miniszterelnöknek közel nem volt olyan tette, amely akkora haragot váltott volna ki nemcsak e három fővárosban, de Európa számtalan kabinetjében, Athéntől Stockholmig, ahol tegnapelőtt Göran Persson miniszterelnök élesen bírálta az aláírókat.
De az aláírással Medgyessynek sikerült egy csapásra elidegenítenie az egész arab világot is. Vagy hogy Medgyessy materialista világnézetének hangján szóljunk: 1,2 milliárd fogyasztó piacát.
Az alapvető kérdés persze az, miért lát akkora veszélyt Medgyessy Irakban, mint Bush elnök. Akinek „vallási buzgalmáról” beszélt a BBC világszolgálat az unió állapotáról mondott beszéde után, és akinek „vallási küldetéséről” szólt Javier Solana brüsszeli fődiplomata. Ők még finoman fejezték ki magukat, de a világ hangulatát jellemzi, hogy Harold Pinter brit drámaíró Busht „vérszomjas vadállatnak”, Jacques Derrida, Sartre szellemi örököse az Egyesült Államokat „a világ vezető lator államának” nevezte.
Európa népének nyolcvan százaléka békepárti. És nem érti, hogy azzal az Észak-Koreával, amelyik bármelyik pillanatban két perc alatt hamuvá tudná változtatni Dél-Korea tízmilliós fővárosát, miért lehet a diplomáciai tárgyalások útját járni, és miért nem lehet ugyanezt tenni Szaddám Huszeinnel, akinek fegyverzetéről alig tudunk valamit. Európa- és világszerte tüntetnek a békéért, mert sokan érzik úgy, hogy Irak nem fenyegeti őket, hiszen a bagdadi diktátor képtelen néhány száz kilométernél messzebbre lőni. És éppen az a Hans Blix kér további türelmi időt, aki az amerikai indíttatású BT-határozat nyomán ment el Bagdadba csapatával minden raktárat, minden palotát megvizsgálni, minden homokszem alá bekukkantani.
Blixék semmit nem találtak, de Washingtonnak mindegy: a világlapok szerint egyrészt a Bush–Cheney–Rice trió és a mögötte álló olajérdekek, másrészt a Közel-Keleten az Izraelt zaklató terrorszervezetek alól a talajt kihúzni akaró neokonzervatívok (véletlenül egytől egyig volt trockisták) vágyai gyakorlatilag elkerülhetetlenné teszik a háború kitörését. Az utóbbiak, írja a brit Economist, legyávázzák az európaiakat, a franciákat „sajtzabáló, önmegadó majmoknak” nevezik. Emellett immáron a magyarokat is dicsérik, ami tizenkét és fél év óta először jutott eszükbe. Taszár megnyitása és egy Európát megosztó nyilatkozat aláírása megér egy-két, semmibe nem kerülő jelzőt. A volt lengyel kommunista párt egykori PB-tagja, a lengyel miniszterelnök, Leszek Miller is szentté nőtt a szemükben. Okkal: 3,5 milliárd dollárért rajta kívül a korábbi Varsói Szerződés egyetlen tagja sem vásárolt F–16-os amerikai vadászgépeket.
Miközben Amerikából mind ostobább hangok és érvek hallatszanak, Németországot és Franciaországot – mint tette azt Rumsfeld védelmi miniszter – egyszerűen „problémának” nevezni nem vall túlságosan szárnyaló elmére. Németországot és Franciaországot „régi Európának” bélyegezni és szembeállítani Spanyolországgal és Olaszországgal, enyhén szólva is értelmetlen. S kérdés, hogy vajon érdeke lehet-e Budapestnek csatlakozni egy olyan kezdeményezéshez, amely felingerli a Magyarország uniós csatlakozását ratifikálandó országok (az alá nem író többség) haragját és főként Medgyessy kedvenc városát, Párizst (ahonnan egyébként becsületrendet kapott!), legjobb esetben érthetetlen, legrosszabb esetben történelmi léptékű öngól. Az sem véletlen, hogy a diplomáciában nálunk eggyel mindig előttünk járó bukaresti miniszterelnök aláírása hiányzik a listáról, holott a román posztkommunisták is keményen „pedáloznak” Bush kegyeiért. Nemcsak arról van szó ugyanis, hogy a közeljövőben nemigen várható francia multinacionális vállalatok kopogtatása, hanem arról, hogy Medgyessynek éppen úgy nincs elfogadható magyarázata arra, amit most tett, mint amikor Varaderóban tűnt el. Erre nyilván azt felelné: aláírt, mert szereti a munka utáni koktélt.
Ennyire felelőtlen, nyegle és korlátolt miniszterelnöke még soha nem volt ennek az országnak.