Én nem tudom...

Én nem tudom, érdemes-e azon tűnődnünk, hogy miért néz ki úgy mindig egy ideig, mintha a szocialisták értenének a kormányzáshoz. Valószínűleg azért – gondolhatnánk –, mert a sajtó elnéző irántuk, botlásaikat mentegeti, hibáikat és fogyatékosságaikat elhallgatja, erényeiket, ha vannak, felnagyítja. A szocialisták balfogásai nem hírértékűek, ígéreteik, fogadkozásaik és bizonykodásaik viszont megkapják a teljes nyilvánosságot. Cselekedeteik jó része tehát titokban zajlik, csak legdurvább botrányaik válnak nyilvánvalóvá, de legjobbjaik számára még a nyilvánosság sem jelent bukást.
Persze a sajtó gyászos szereplése önmagában mindenre nem ad magyarázatot. Valószínűleg a szocialisták politikai (közéleti) rutinja is rengeteget számít, nem kevésbé sokaságuk, az, hogy seregestől vannak jelen a társadalom, a gazdaság, a kultúra minden szegmensében. A rendszer, amelyben s amellyel együtt mozognak, egy hatalmas páternoszterre emlékeztet, amely egyszerre halad lefelé és fölfelé; tessék megfigyelni: egy-egy választási győzelem után százszámra bukkannak elő jól ismert arcok a csúcspolitikában, amelyek vereség idején mintegy alászállottak, de sohasem pottyantak ki a páternoszterből.
Megfigyelhető az is, hogy a szocialista kormányzati (és vezető) szándék mindig amorf. Ebben hűen követi a beszédstílust, illetve együtt halad vele. Az eszme, miután úgymond kiforgatta sarkából a világot, majd totális vereséget szenvedett, nem tűnt el, csak átalakult, s a szerénység álorcáját vette fel. Szó sincs már forradalomról, a társadalom megváltoztatásáról, valamifajta haladásról, jövőről, a szocialista politikusok terepe mindig a jelen, s a jelen azért jelen, mert sohasem változik. A szocialisták legfőbb kormányzati ismérve tehát, hogy lényegében semmit sem akarnak, csak hatalmat és pénzt. Nekik egészében úgy jó minden, ahogy van, változásra nincs szükségük, ők mindig pragmatikusan sodródnak a fő sodorban. Trianon maradjon Trianon, a határon túli magyarok sorsa (lélekben is) rendeződjön ott, ahol vannak; kövessük szerényen a Nagy Testvért, legyen az Európa vagy Amerika! Válasszuk mindig azt, aki erősebbnek látszik! Sohase próbáljunk meg széllel szemben… A történelmet ne bolygassuk, hagyjuk a történészekre! Különösen akkor, ha a történészek közülünk valók.
Ez a taktika kifogástalan. Mivel a magyar valóság alapjait fél évszázad alatt a szocialisták rakták le, a legjobb a lelkekben és a fejekben mindent úgy hagyni, ahogy volt. A van itt a voltot ismétli. Aki nagyot akar, nagyot hibázhat könnyen, aki meg akarja változtatni az embereket, az legtöbbször csak ellenkezésüket kelti fel. A szocialistáknak tehát úgy jó a magyar, ahogy van. Hiszen ők tették ilyenné, tehát felelősek is érte, hogy ne változzon. Mindez úgy tűnik fel, mintha értenék a nyelvet, amelyen az általuk kreált nép beszél. Sőt, elérték azt, hogy a nép az ő nyelvüket érteni véli: a szocialista pidgin roppant hatásos.
Elmondhatjuk hát, hogy a szocialista kormányzás kezdeti sikere mindig arra épül, hogy politikusaik a legkisebbektől a legnagyobbakig semmin sem akarnak igazából változtatni, csak talán egy dolgon, a saját anyagi helyzetükön. És végül biztosra vehetjük, hogy a kezdeti áldás után itt éri őket utol a baj. Mert meggazdagodni, azt nagyon tudnak, és nagyon akarnak. Végül aztán mindez szembetűnik.
Hogy mindebben meddig lesz partnerük a magyar populáció, én nem tudom…