időjárás 5°C Stefánia 2022. november 28.
logo

MI A MAGYAR?

–
2003.03.22. 00:00

A pesti konfortábli lassan döcög a Nagykörúton, mint az a taliga, amelyiken akasztani vitték a delikvenst, legyen ideje körülnézni utolsó útján. De én már nem vagyok kíváncsi a városra, nagyon sokszor láttam; többet, mint szabad lett volna, hogy továbbra is jókedvű polgártárs maradhatnék Pesten. Elutazom, gondolom magamban, oda, ahol tavasz van, friss tavaszi arcok láthatók, új hangon beszélnek, és szokatlan, sohasem látott szemek közölnek új gondolatokat és érzéseket. Megvetett vágyak helyett új ábrándok szitakötői reszketnek idegen mezők felett; a nagyvárosi földibékák helyett üde kacajok és tarka falusi sóhajok ugrálnak fel a közelgő lépésre; fiatal szerelemíze van a kenyérnek s a víznek: utazni megyünk messzire, hogy ismét megtaláljuk az arckifejezést, a megnyugtató gondolatot, a kedély bázisát, amelynek segítségével majd tovább folytathassuk az életet. (…)
Hová megyünk a kipróbált utazótáskával, ahol a tavasz és a nagyvilág ölelkeznek, és a régi világbeli, szinte legendává lett örömök úgy csengenek, mint az aranyak? Egy másik, szinte már csupán könyvekből és hagyományokból ismert világrész elszokott gyönyörűségeit és a múlton át most már jól meglátható, unott tennivalóit jelentik az arany-piros cédulák az aligátor bőrén. Fanyar íze régi szivaroknak, csókoknak, pezsgőknek azt a korszakát jelképezik életünknek, midőn már úgy untuk az örömöket, az egyhangúvá lett élet-gyönyörűségeket, természetessé válott dúslakodást ételben, italban, nőkben s egyéb semmiségekben, hogy szinte elfelejtettük belső életünket, lelkünket, áhítatunkat, állativá lett emberiség, neuraszténiás, elkényeztetett, dologtalan emberek tömege üdvözölte őrjöngő kiáltással a megváltásnak remélt háborút. Csak tegye a szívére a kezét közöttünk a legfinomabb, a legműveltebb és a legderekabb ember: vajon nem érzett-e együtt izgalmas várakozással és ágaskodó reménységekkel az utcai csőcselékkel, amely fejét veszítette örömében a háború első napjaiban? Mintha mindenki megunta volna ez idő tájt a régi élet mindennapi örömeit, az osztrigát, a franciák borát, a tavaszt a Riviérán, a húsvétot Velencében vagy Rómában, a telet Afrikában… A nemzetközi utazások, a könnyű vasúti és hajózási csatlakozás, a kényelmes hálókocsik, udvarias szolgák és a megkülönböztetett hotelek mintha egy nap alatt elveszítették volna csábító varázsukat, midőn dobolni kezdtek az utcákon. Senki sem sajnálta, hogy otthon kell maradni. S egyszerre kedves és érdekes lett a megunt szülőföld. És most már olyan régen tart a házi áristom, hogy szinte félünk tőle, hogy egyszer vége lesz. Mit csinálunk majd akkor? Elölről kell megtanulni a külföldi szállodák nevét, a vasúti útmutatót, a frank és gini árkülönbözetét, a kokottokat és a portások keresztnevét?… Mily megunt dolgok ezek, amikor forradalmak és háborúk pirosítják a láthatár kárpitját! (…)
Krúdy Gyula: Tavaszi út 1917-ben

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.