Szükséges a történelmi tükör

A napokban kétszer is nekiindult Stephane Courtois (A kommunizmus fekete könyvének szerzője, a Communisme főszerkesztője), hogy magyarországi látogatásán megnézze a Terror Háza Múzeumot. Az első alkalommal bombariadó hiúsította meg tervét, másnap azonban végigjárta a kiállítótereket az emeletektől a pincéig, alaposan tanulmányozva a tárlókat, dokumentumokat. Mivel mostanában jelent meg Görgey Gábor kultuszminiszter nyilatkozata a Terror Háza Múzeumról, miszerint a kiállítás látványos ugyan, de egyoldalú, tudományosan nem megalapozott, Stephane Courtois-t mint a terror természetét munkáiban kíméletlenül megjelenítő tudóst kérdeztük a benyomásairól, véleményéről e magyar intézmény láttán.

Hogyan értékeli a budapesti Terror Háza Múzeumot, annak felépítését, jelentőségét? Múzeum-e csupán vagy emlékhely, netán több mindkettőnél?
– Rendkívüli helynek tartom. Nagyon sok európai emlékhelyet, kortárs történeti múzeumot ismerek, de ehhez foghatót még nem láttam. Számomra azért fontos épület ez, mert egy történelmileg behatárolható, megnevezett, konkrét hely, mely itt, e falak között és úgy működött sajátos funkciójában, amit a kiállítás bemutat. Arról a terrorról szól, amely a társadalomban valóban létezett, s amely meghatározó elvrendszerré vált. Ezt megjeleníteni kényes feladat: minden társadalomban, minden népnél tabu téma a politikai diktatúra bemutatása, hiszen egyik nép sem akarja elismerni, hogy abban a társadalomban, amiben él, ilyen történhetett. Ezen túl a muzeográfiai vetülete, jelentősége és értéke is fontos. Kiváló munkát végeztek azok a szakemberek, akik megálmodták és létrehozták. Gondolok itt a bemutatás és a visszaemlékezés megjelenítésére, annak módjára. Ez azért lényeges, mert nem elvontan kell valamit bemutatni, hanem közvetlenül kell szólni az emberekhez, hogy érezzék, megértsék. Belelássanak azok is, akik eddig nem ismerték vagy félreértették ezt a történelmi kort. Érdekesnek és hitelesnek tartom magát a rendező elvet, a múzeum felépítésében megfigyelhető koncepciót. A terror minden oldalát megjeleníti egy-egy képsorral, tárggyal, emlékkel. Megrendítő volt számomra, hogy egy egész szobányi helyet kaptak a terror miatt külföldre menekültek levelei, hiszen amikor a kommunizmus áldozatairól általában beszélnek, mindig elfelejtik azokat, akik kényszerűségből megváltak szülőföldjüktől, politikai okokból diszszidáltak. Nagyon fontos, hogy ugyanazon épületben, azonos vagy éppen szomszédos termekben látható egymás mellett a nyilas hatalom és az ÁVH működése. Így lehet jól megfogalmazni a totalitarizmust, a negyvenes és az ötvenes évek állami egyeduralmi rendszereit.
– Vádként elhangzott, hogy nem egyenlő arányban kap helyet itt a nácizmus és a kommunizmus rémtetteinek felsorakoztatása. Mi erről a véleménye?
– Ehhez csak meg kell nézni, hogy hány hónapig voltak uralmon a nyilasok, s meddig a kommunisták! Mindkét alkalommal idegen hatalmak, idegen eszmék nevében foglalták el Magyarországot, s mindkét alkalommal találtak egy ötödik hadtestet, amelyik elvégezte a piszkos munkát, mindkét rezsimnek. Az egyik néhány hónapig működött, a másik negyvenöt évig.
– A terror alatt tehát történelmünkben ugyanazt a fogalmat értjük, csak az egyikre azt mondjuk, nemzetiszocializmus, a másikra internacionalista szocializmus?
– Hadd válaszoljak kérdéssel: a nemzetiszocializmusban mi volt a nemzeti, s mi a szocializmus? És ugyanígy: mit jelöl a másikban a nemzetköziség, s mit a szocialista, mint fogalom? Meg kell érteni, hogy ezek szavak, önmagukban sok mindent nem jelentenek. Mindkettő lényege, hogy egy totalitárius rendszert építenek föl a nacionalizmus ideológiájával. Láthatjuk: a XX. és XXI. századi demokráciák legnagyobb ellensége a totalitarizmus bármelyik fajtája. Hogy ezt megértsük, definiálnunk kell, mi is a totalitarizmus. Ez az egypártrendszer, vagy az egypárti uralomra való törekvés, a társadalom elleni terror, a társadalom megfélemlítése bármilyen módon. A két előbb említett egypárti uralom között azonban különbséget kell tenni. A kommunizmus ugyan összeomlott, de a fenntartói, kiszolgálói még itt vannak. Semmi nem akadályozza meg, hogy egy már civillé vált volt katona, aki kiszolgálta az erőszakot, bármikor újból visszaváltozzon azzá, ami volt. Minden kelet-európai országnak és az egykori Szovjetunió területén létrejött államnak ezzel szembe kell néznie.
– Akkor ezek szerint a Terror Háza egy tükör, ami ezzel a lezáratlan múlttal segít szembenézni?
– A kommunista rendszert nem győzték le katonák, ahogyan azt tették a nácizmussal, s nem volt nürnbergi per sem, ahol a felelősöket jogilag is számon kérték, elítélték volna. Így valójában nem történt meg ennek a felszámolása. De van egy másik ítélet, a történelem ítélete: ez maga a múzeum, amely a vádakat kimondja. És főleg azoknak az embereknek a tekintete, akik végignézik, s akiknek történelmi tükröt tart a Terror Háza, mint emlékhely és mint kiállítás.