A válási klauzula

Biztosra vehetjük most már, hogy a háború hamarosan véget ér, és bár a felszabadítókat nem fogadták kenyérrel és sóval, mint remélték, a végső győzelmet senki nem kérdőjelezheti meg. Brüsszelben jobban előtérbe kerül, hogy miként néz majd ki a háború utáni új világrend. Amerika és Európa jelentősen eltávolodott egymástól a háború miatt, és most próbálják a távolságot csökkenteni. Ennek érdekében Colin Powell is látogatást tett Brüsszelben, a puskaporra azonban a jövőben jobban ügyelnek. Az európai vezetők a fegyverkezési kiadások jelentős emelését latolgatják, amely rövidesen minden bizonnyal a GDP – Solana által javasolt – két százalékára nő. Nem várható el, hogy az amerikai adófizetők a végtelenségig finanszírozzák biztonságunkat.
Az európai védelmi politika azonban egyelőre a jövő kérdése. Ami ennél sokkal izgalmasabb, és ami alapvetően befolyásolhatja az európai együttműködés jövőjét,
az a válási klauzula. Giscard d’Estaing megint meglepte Európát, legalábbis annak föderalista aktivistáit, egy újnak ugyan nem, de feltűnőnek mindenképpen nevezhető javaslattal. Eszerint a készülő európai alkotmányba be kell iktatni egy válási klauzulát: a tagországoknak legyen joguk arra, hogy egyoldalúan és feltételek nélkül kivonulhassanak az unióból. Az alkotmánytervezet 46. pontja szerint ugyanis egy ország a bejelentést követő két éven belül akkor is kiléphet az unióból, ha a bennmaradó államokkal nem tudott egyezségre jutni. A jelenleg érvényben lévő, az unió alkotmányának tekinthető egyezmények ugyanis nem teszik lehetővé, hogy egy állam elhagyja az uniót. A válási klauzulát az unió kormányának tekinthető Európai Bizottság élesen ellenzi, mondván, hogy ily módon egyes országok megzsarolhatják a közösséget. A bizottság vezetői attól is félnek, hogy az Európa iránt kevesebb lelkesedést mutató euroszkeptikus tagországok e klauzula révén előnyökhöz jutnának. Például úgy hagyhatnák el az uniót, hogy a megmaradó rész gazdasági előnyeit továbbra is élvezik. Az Európai Parlament számos tagja azonban a klauzula mellett van. Mint a spanyol európai parlamenti képviselő Inigo Méndez de Vigo megjegyezte: „Mi mindannyian azt mondjuk, hogy az unió egy önkéntes vállalkozás. Lehetőséget kell adni a csatlakozásra, de egyben a távozásra is.” A képviselő szerint ez a klauzula éppen arra bátorítaná az egyes országokat, amelyek még nem léptek be (Norvégia, Svájc), hogy belépjenek, mert nem félnének attól, hogy csapdába kerülnek. Az előzetes alkotmánytervezet 46. pontja az önkéntes kilépést három fázisban tenné lehetővé. A paragrafus szerint a kilépés „szabadon, egyénileg és egyoldalúan” történhetne meg. A kilépés bejelentését követően a kilépési feltételek a miniszterek tanácsában kétharmados jóváhagyást igényelnének, de ha ez nem lenne elérhető, a bejelentést követő két éven belül az adott ország távozhatna az unióból.
Ha az Európai Bizottság erősen ellenzi is a klauzulát, mert a tagállamok feletti, jelenleg meglévő hatalmát egyértelműen korlátozná, a konventben a tagok többsége a válási klauzula elfogadása mellett tör lándzsát. Mint egy magas rangú uniós vezető a bizottságra célozva megjegyezte: „Egyszerűen egy másik bolygón élnek. A konvent elnöksége javasolni fogja ezt a klauzulát, és a konvent többsége akarja is azt.”
A válási klauzula alapvetően átalakítja az Európai Unió jövőbeli fejlődését. Biztos, hogy rövid távon lelassítja, sőt egyes területeken esetleg vissza is fordítja az integráció elmélyítésére irányuló, valójában centralizációs törekvéseket. Hosszabb távon azonban elősegítheti az európai nemzetek valódi integrációját azáltal, hogy az együttműködés nem kényszer, hanem lehetőség lesz.