A kalandos életű orvosnak nem a saját gyermeke volt az első preparátuma, már korábban is kísérletezett holttestek mumifikálásával. Mai szemmel nézve, úgy tűnik, eszét vesztette nagy fájdalmában, amikor így akarta halhatatlanná tenni kisfiát, a három közül azt, akit a legjobban szeretett. Ez bizonyára csak féligazság: borzalmas tettét valamelyest a kor morbiditásba hajló romantikus ízlése is befolyásolhatta. Szerencsére Arányi nevét nem e hátborzongató tette örökítette meg, hanem tudományos munkássága: kora egyik legsokoldalúbb tudós személyisége volt.
Arányi Lajos György 1812. május 29-én született Komáromban. Édesapja, Lostainer Antal királyi sópénztárnok, nagyenyedi szász ember, de magyar nemes volt, édesanyja Piller Anna. Az Arányi Lajos nevet hazafiúi buzgalomból vette fel 1844-ben, abban az évben, amikor a kórbonctan tanárává nevezték ki a pesti egyetemre, és ha anyagilag nem is, de tudományos karrierjét tekintve végre révbe ért.
A különc tudós-hazafi életét számtalan éles törés nehezítette. Gyermekként például aligha tett jót lelki fejlődésének, hogy háromesztendős korában édesapja nővérének családjához adták örökbe. Igaz, a gyermektelen házaspár nagy örömmel fogadta a kis jövevényt, és mindent megadott neki. Nagybátyja, Strobly Márton huszártiszt mély benyomást tett Arányira, és az is tagadhatatlan, hogy nevelőszülei különleges gonddal iskoláztatták tehetséges kis rokonukat. De a korai elszakítás szüleitől, testvéreitől nyomot hagyott lelkében; igazi családjával csak tizenkét éves korában találkozhatott újból, amikor édesapját a pesti sóhivatal tisztjévé nevezték ki. Lostainer Lajos már tizennégy éves korára a magyaron kívül latinul, németül, franciául és olaszul is beszélt – idősebb korában spanyolul, görögül és héberül is megtanult –, remekül festett, és nagy kedvet érzett a színészmesterséghez. A Strobly-ház nemcsak vendégszeretetéről, hanem arról is híres volt, hogy a szellemi élet színe-java megfordult a huszártiszt otthonában. Báró Eötvös József például egy esztendeig lakott náluk, miközben a pesti egyetemen bölcsészetet hallgatott. Gyakran muzsikáltak együtt: Eötvös fuvolázott, Arányi hegedült. De Strobly Márton házába sokan jártak kártyázni az univerzitás professzorai közül is; a tudományok iránti szeretet természetesen fejlődhetett ki ebben a közegben. A gyermek Lostainer Lajos jövendő pályája tekintetében azonban még sok bizonytalanság volt: Strobly Márton hivatalnoknak szerette volna látni nevelt fiát, felesége inkább a papi pályára szánta.
Végül is a gimnázium után beíratták a pesti egyetemre, ahol előbb bölcseletet, majd jogot hallgatott, ám tanulmányait félbehagyva azzal a meglepő gondolattal ejtette kétségbe gondviselőit, hogy visszavonul a világtól, és remete lesz, esetleg misszionárius. Jómódú gyámja ehhez nem járult hozzá, a fiatalembernek azonban anynyit sikerült kicsikarnia, hogy tanulmányait megszakítva egy faesztergályoshoz állhasson inasnak. Ki is tanulta a szakmát, és annak rendje és módja szerint vándorútra kelt, hogy tudását tökéletesíthesse.
Ez a kaland irányította igazi hivatása felé: gyámja halála után, vándorlás közben érte az 1831. évi nagy kolerajárvány. Édesanyjához került Komáromba. Az egész ország félelemben élt a gyors lefolyású halálos betegség miatt. A határokon karanténokat állítottak fel, az országban mindenfelé kordonokkal tették lehetetlenné a közlekedést a fertőzés továbbterjedésének megakadályozására. Július 17-én Budán a diákok robbantottak ki zavargást a kordon áttörésével; egy héttel később Zemplén vármegyében kitört a koleralázadás, amely gyorsan terjedt az egész országban, és a zendülést csak a katonaság tudta leverni. Félelem, bizalmatlanság és zűrzavar uralkodott, a betegekkel senki sem törődött, a halottakat sok helyütt temetetlenül hagyták. Ebben a nehéz helyzetben az egyetemi tanulmányait félbehagyó asztaloslegény félelmet nem ismerve ápolta a rászorulókat, nyugtatta és kora higiéniai ismereteire oktatta a rettegéstől megvadult embereket. Mire a járvány véget ért, Lostainer Lajos György is tisztában volt igazi hivatásával, és édesanyja biztatására előbb Pesten, majd Bécsben sajátította el a medicina tudományát. Minden érdekelte, ami az ember egészségével és betegségével kapcsolatos, úgyhogy szemészi, szülészi és sebészi oklevelet is szerzett. 1837-ben avatták orvostudorrá, rögtön utána Bene Ferenc belgyógyász tanársegéde lett. Két évig dolgozott Pesten, majd a művészi szinten rajzoló tehetséges fiatalember Velencébe utazott, hogy a festészet remekeit tanulmányozza. Nem csak kedvtelés vagy művészi allűr volt ez a kirándulás: orvos-tanári pályájához elengedhetetlenül szükséges volt a kézügyesség és rajzkézség. Később Bécsben képezte tovább magát: öt esztendeig a legjobb tanárok mellett sajátította el az akkor még világszerte új tudomány, a kórbonctan ismereteit.
Amikor 1844-ben visszatért a magyar fővárosba, már kora egyik legjobban képzett tudósa volt. Némi protekcióval – Stáhly Ignác segítségével – sikerült elérnie, hogy kinevezzék az egyetem rendkívüli tanárává, ami tudományos szempontból fontos volt, ám nemcsak fizetést nem kapott munkájáért, hanem még a szükséges feltételeket is neki kellett megteremtenie: hat éven keresztül – nagynénje jóindulatú támogatásával – maga bérelt helyiséget előadásaihoz.
Tudományos pályájának alakulását rövid időre megszakította a forradalom. A szász családból származó magyar nemes az elsők között állt a forradalmárok közé; nemzetőr, majd honvédorvos kapitány lett. Az életét pontosan dokumentáló naplójának ugyan elveszett az 1848–49-es kötete, ám közvetett módon mégis képet nyerhetünk forradalom alatti tevékenységéről. Korányi Frigyes naplójából például kiderül, hogy amikor az orvostanhallgatók csatlakoztak a Pilvax kávéházból elinduló márciusi ifjakhoz, hogy Heckenast nyomdájához siessenek, tanáraik közül Balassa János és Arányi Lajos is velük tartott. Nem csoda, hogy az ekkor harminchat esztendős tudóst egy hadügyminisztériumi rendelet főorvossá nevezte ki a pesti Nyúl kaszárnyában lévő tábori kórházba 1848. június 26-án.
A szabadságharc katonai egészségügyének élére Stáhly Ignácot nevezték ki, akinek egyik hatalmas érdeme a honvédorvosi kar megszervezése, a tábori kórházak felállítása volt. A katonai ellátás biztosítása érdekében hadiorvosi és kórápolói tanfolyamot hirdettek Eckstein Ferenc sebész felügyelete alatt. Arányi Lajos itt mutatott be életmentést és segélynyújtást a továbbképzés résztvevőinek, majd novemberben a gödöllői, hatvani, váci és nagykőrösi kórházakban tartott szemlét, írt jelentéseket az anyagi és személyi feltételekről. December 26-án a komáromi bencések monostorában felállított tábori kórház vezetője lett, 1849. január 18-ától ismét járta az országot, és a hadikórházakat inspiciálta. Pest-Buda visszafoglalása után a Ludovikán berendezett kórházat szervezte meg, a sebesülteken kívül tífuszos és kolerás betegeket gyógyított. Pest kiürítésekor nem hagyta el a várost, hanem betegeivel maradt, kétszáz sebesült oroszszal, akiknek orvosi ellátása nem lett volna biztosított nélküle. A győztes hatalom forradalmi tevékenységéért hat hónapra eltiltotta a katedrától.
Arányi Lajos tudását azonban hamar felismerték a megszállók is: még a Bach-korszakban Pestre rendelt osztrák tanárok is támogatták a kórboncnokot. Rendes tanárrá 1860-ban nevezték ki, és ettől kezdve tizenhárom éven keresztül főképp az egyetemen működött. Főképp, de nem kizárólagosan. Szaktudományos tevékenységén kívül legszívesebben festészettel és régészettel foglalkozott. Időnként asztalosmunkát is végzett, szobrászkodott, követ faragott. Ez a fajta tevékenység persze, akár a festészet és a rajz, hozzátartozott a munkájához, hiszen az oktatáshoz nemcsak preparátumokat, hanem egyéb szemléltetőeszközöket is készített. Többek között a Magyar Akadémiai Értesítőben is közölt tanulmányt A boncztani rajzok hasznáról és kellékeiről címmel, amelyben a szemléltetésnek e fontos eszközére hívta fel a figyelmet.
A műemlékek iránt tanúsított érdeklődése viszont már a hivatásától független, tiszta kedvtelés volt, amelyet igen magas szinten művelt. Legismertebb műemlékvédelmi tevékenysége a vajdahunyadi vár megmentése volt. Hogy nagyobb erővel mozgósíthassa a társadalmat, 1867-ben Lampel Róbertnél kinyomtatta a vár ábráit Az 1452-ben épült és 1854-ben leégett, azóta pedig folyvást pusztuló Vajda-Hunyad várának rövid szöveggel magyarázott négy látata címmel. A budai vár műemlékeit is az ő javaslatára jelölték meg először: ma is látható még néhány régi műemléktábla, amelyet Arányi buzgólkodásának köszönhetünk. A magyar orvosok és természetvizsgálók 1847-es soproni kongresszusán Az emléktáblák és régi műemlékek kijavítása címmel tartott előadást. És hogy mennyire nem csupán műkedvelő régiségbúvár volt, azt az mutatja, hogy 1875-ben maga a közoktatási miniszter, Trefort Ágoston kérte fel Pest megye pilisi járása műemlékeinek feltérképezésére.
Arányi ismeretterjesztői munkájának eredménye, hogy alaposan megvizsgálta a népi gyógyászatot, kíméletlenül támadta, amit babonaságnak tartott, de nem hallgatta el azt sem, ami véleménye szerint alkalmazható volt. A messze földön híres gyógyító rudnói csodapapot, Madva Ferencet „inkognitóban” látogatta meg, hogy a Kossuth és Wesselényi által is méltányolt népi gyógyász tevékenységét megismerhesse. Tapasztalatait 1846-ban osztotta meg a közvéleménnyel egy könyv formájában, amelyet Emich Gusztáv adott ki Pesten. A magyar orvosok és természetvizsgálók munkálataiban a Dunakanyar folklórtörténetéhez nyújtott értékes adalékokat Azon előítéleteknek és babonás gyógyítási fogásoknak elősorolása, melyek a visegrádi és nagymarosi lakosságnál megrögzöttek címmel – igaz, legfőbb szándéka a sarlatánság és babonaság leleplezése volt, nem pedig a népi szokások megörökítése. Úgy gondolta, hogy felvilágosítómunkával felszámolható a babonaság, és javíthatók a közegészségügy olykor siralmas állapotai.
A tudományos ismeretterjesztéshez hasonló munka volt a kispapok oktatása: a hittudományi karon húsz éven keresztül adott elő latinul medicina pastoralist a lelkipásztorokat érintő orvosi kérdésekről. Erre többek között azért volt szükség, mert az ország orvosi ellátottsága meglehetősen gyér volt ebben az időben, különösen vidéken. Arányi úgy gondolta, hogy olyan vidékeken, ahol a pap az egyetlen tanult ember, kötelessége a lelkieken túl a testi bajokban is segíteni. De a hallgatóknak lelkipásztori szempontból is fontos volt szert tenniük egészségügyi alapismeretekre, hiszen számtalan esetben jár lelki haszonnal a testi gyógyulás. A hittudományi kar különös ajándékkal köszönte meg Arányi munkáját: Ferenc József fiatalkori képével lepte meg a volt forradalmár kórboncnokot. Az okokat nehéz lenne megtalálni; szó sem volt arról, hogy a hittudományi kar oktatói vagy hallgatói az osztrák abszolutizmust pártolták volna, és az is kizárható, hogy a teológusok előtt rejtve maradt Arányi honvédorvosi tevékenysége. Mindenesetre a medicina pastoralis oktatásának haszna néhány évtized alatt még a közoktatási miniszter számára is nyilvánvalóvá lett, és 1880-tól Trefort rendelete értelmében minden szemináriumban kötelezővé tették, hogy világi orvos alapismeretekre oktassa a kispapokat.
A halállal és elmúlással napi kapcsolatban álló kórboncnok magánélete boldog volt. Miután visszanyerte katedráját, és egzisztenciája biztossá vált, feleségül vette Joachim József, Európa-szerte hírneves hegedűművész nővérét. Három fiúgyermekük született, akiket hazafias megfontolásokból Árpád, Zoltán és Taksony névre keresztelt. Élete talán legnagyobb tragédiája 1862-ben történt, amikor legjobban szeretett gyermekét, Zoltánt nem tudta megmenteni a haláltól. Vigasztalódásul választott, hátborzongató tette, a gyermek földi maradványainak kipreparálása nem volt előzmények nélküli: amikor 1857-ben Ferenc József Zsófia nevű leánya Pesten váratlanul meghalt, rá várt a „megtisztelő” feladat, hogy mumifikálja a gyermeket. Később ez az „emberpreparátori” tevékenysége is országos hírre jutott, és se szeri, se száma az általa mumifikált elhalt előkelőségeknek. Többek között Scitovszky János hercegprímás földi maradványait is ő konzerválta 1866-ban.
Kórboncnokként, törvényszéki orvosi teendőket ellátva közeli kapcsolatba került az elmúlással és a halállal. Meglehetősen bizarr volt az az eset is, amikor elhunyt tanártársáról, Schordan Zsigmondról akartak szobrot készíttetni a kollégái, és Arányit bízták meg az alakminta elkészítésével. A nagyobb hűség kedvéért Arányi habozás nélkül kihantoltatta a már több éve békében porladó élettanprofesszor földi maradványait. Minta után akart dolgozni. Az ő szoborvázlata alapján készült el végül Izsó Miklós márvány mellszobra.
Bár egész életében gyenge volt az egészsége, tekintélyes kort ért meg. Utolsó évtizedét Nagymarosan töltötte, ahol hetvenöt esztendős korában végelgyengülésben halt meg. Amikor érezte, hogy közeleg a vég, maga köré gyűjtötte családtagjait, és arra kérte őket, hogy régi magyar dalokkal tegyék könnyebbé számára az utolsó nagy utazást. Így halt meg szerettei körében. Sírja ma is látható a Kerepesi úti temetőben.
origo.hu
Egy szélsőbaloldali provokátor kerül Gyurcsány helyére
