Az ír siker alapja a közmegegyezés

Írországban alighanem csak a legidősebbek emlékeznek a néhai elnök, Eamon de Valera merész kijelentésére. Az Ír Szabad Állam – a későbbi Ír Köztársaság – legendás politikusa hadat üzent a mezőgazdaságnak, miután a traktorok – így De Valera – „rontják az ír táj harmóniáját”. Az elnököt nem igazolta az idő.

Ha az előző tizenöt esztendő példátlan ír gazdasági sikereit tekintjük, alighanem megkockáztathatjuk, hogy ha a kedvező gazdasági mutatók ellentételezése a földeken dolgozó traktorok látványa, akkor bármely európai nemzet szívesen cserélne Írországgal. Pedig amikor 1973-ban az ír állam csatlakozott az Európai Gazdasági Közösséghez, afféle szegény rokonnak, az Egyesült Királyság árnyékában meghúzódó jelentéktelen országnak számított. Az Ír Köztársaságban az egy főre eső jövedelem az EU-átlag 62 százaléka volt, ráadásul a kétséges színvonalú mezőgazdaság számított a nemzetgazdaság húzóágazatának. Tíz-tizenöt évig nem változott érdemben a helyzet, nem csoda, hogy 1988-ban Írország az egyes számú támogatási keretbe került. 1992 után az ország folyamatosan részesült a kohéziós alap támogatásaiból, s így soha nem látott gazdasági felvirágzás kezdődött.
A fellendülést belpolitikai értelemben pártpolitikai megegyezéssel alapozták meg, az érintett politikusok közös célokat és feladatokat fogalmaztak meg, s a legfontosabb ügyekben ma is együtt lobbiznak. Nem elhanyagolható az Újvilágban élő ír közösség politikai és pénzügyi segítsége sem. Észak-Amerikában 30-40 millió ember vallja magát (részben) ír származásúnak, az írországi beruházásokban érzelmi és gazdasági megfontolásból vettek részt. Sokat segített az Ír Köztársaságnak, hogy angolul beszélő, olcsó munkaerő állt rendelkezésére, és a befektetőket az is vonzotta, hogy az ország infrastruktúrája és arculata fokozatosan megközelítette az általános európai színvonalat. Az ír kormány kiemelten kezelte az oktatást, a termelőberuházások támogatását, az infrastruktúra fejlesztését, az emberi erőforrásokat és a helyi kezdeményezéseket. Figyelemre méltó tény, hogy az uniós támogatásokból az ország minden régiója arányosan részesült. Mindezek eredményeképpen az írek nem egyszerűen utolérték, de meg is előzték Európa számos országát, gazdasági teljesítményük 1998-ra az EU-átlag 108 százalékára nőtt. Ma már nem függnek a brit piactól, mezőgazdaságukat és munkaerőképzésüket uniós források segítik, egyes iparágaik máris világszínvonalúak. Az egyébként igencsak összetett ír recept talán így foglalható össze: középtávú gondolkodás, nemzeti közmegegyezés, az oktatás elsődlegessége. Számunkra biztató, hogy a három és fél millió lakosra tervezett stratégia elemei alighanem jól hasznosíthatók a tízmilliós Magyar Köztársaság felzárkóztatásában is.