Cipruson hisznek az újraegyesítésben

A ciprusiaknál bizakodóbb embereket nemigen találnánk a világon. Noha figyelemmel kísérik a háborút, s készülnek az uniós csatlakozásra is, a cipriótákat valójában mégis egyetlen kérdés foglalkoztatja igazán, mégpedig hazájuk huszonkilenc éve tartó megosztottságának kérdése.

A Székesfehérvárról elszármazott Mária Lambrou 1971-ben a ma török Cipruson található Kyreniába ment férjhez – egy görög ciprusihoz. 1974-ben aztán – a Makariosz érsek elleni görög puccsot és a török bevonulást követően – egy nap ENSZ-békefenntartók buszai álltak meg a görög ciprióták otthonai előtt, s „biztonságuk szavatolása érdekében” délre szállították őket. Márián és családján kívül mintegy kétszázezren jártak ugyanígy, akik akkor azt gondolták, néhány nehéz napot kell csak átélniük. Három évtized telt el, ám a délre szorultak azóta sem tehették be lábukat egykori falvaikba, városaikba.
A százhatvanezer lakosú Nicosiát ma is egy nyomasztó látványú demilitarizált zóna választja ketté, amelytől délre a belváros sétálóutcáin fűszer- és illatszerboltok, valamint az elmaradhatatlan mediterrán éttermek sorakoznak. Az egyik csillogó kirakat előtt egy öregúr egzotikus gyümölcsökkel roskadásig megpakolt pultja mögül mosolyog fényképezőgépünkbe. Háta mögött néhány méterre azonban már egy másik világ kezdődik. A két „ország” között ugyanis évtizedekkel korábbi állapotokat idéző fal húzódik, amelyet helyenként szögesdrót is kiegészít. Az őrtornyokból gépfegyveres katonák őrzik a határ rendjét. A demarkációs vonal egyharmad-kétharmad arányban vágja ketté a fővárost, a nagyobb részt a török fél számára juttatva. A senki földjén ma is jól láthatóak a romos házak tövében az egykori üzletek, vendéglők, amelyek pillanatok alatt váltak a barátságos sétálóutcák kellékeiből egy értelmetlenül kialakított szellemváros színpadának kellékeivé. Az egykori kávéház törött kirakatából így ma gaz nő, s ahol valaha turisták hada hömpölygött, most legfeljebb néhány, újságírókat kísérgető ENSZ-katona sétálgat.
Az átkelés ma egyetlen ponton lehetséges, de itt is csak napközben, gyalogosan és csak külföldieknek. Pontosabban a török ciprióták átjöhetnek a görög oldalra, de fordítva nem. Az északiak pedig a jól fizető munka reményében jönnek is szívesen. Itt délen egy átlagos fizetés hétszázötven ciprusi font, vagyis mintegy 350 ezer forint. Északon kevesebb, mint a tizede. Az adó pedig megdöbbentően alacsony, a menekülteknek juttatandó plusz három százalékkal együtt is alig tizenöt százalék. Érthető, hogy mindenki az újraegyesítés elkötelezettje, leszámítva Rauf Denktast, az idők során hatalmas pénzeket felhalmozó ciprusi török vezetőt.
Néhány héttel ezelőtt, amikor a felek zöldasztal mellett próbáltak megegyezni a „Zöld Vonal” eltüntetésének lehetőségeiről, a ciprusiakon valóságos eufória lett úrrá. Megdöbbentő volt hetvenezer török cipriótát az utcákon látni, akik szinte könyörögtek vezetőjüknek a megállapodás megszületéséért. Nem jártak sikerrel. Mindehhez érdemes tudni, hogy északon összesen hetvenezer török ciprióta él, igaz, Ankara 35 ezer katonát rendelt még ki melléjük, Denktas pedig százezernél is több anatóliai törököt hívott a szigetre. Az utóbbiak egyébként komoly problémát jelenthetnek még, hiszen érthető, hogy az összesen 700 ezer lakosú szigeten a görög fél nem lát szívesen ennyi bevándorolt törököt.
Mint a Nicosiában magyar újságírókkal találkozó Kypros Chrysostomides kormányszóvivő elmondta, a ciprusiak nemcsak az újraegyesítést, hanem az uniós csatlakozást is egy emberként támogatják. Az utca emberével beszélgetve mégis számos félelem kerül a felszínre. Jorgosz, a jellegzetesen görög megjelenésű, folyton mosolygó maszek buszsofőr például a jelenleg aránylag olcsó, körülbelül 170 forintos gázolaj árának emelkedésétől tart. A legtöbben azonban attól félnek, ha a csatlakozásig nem történik meg az újraegyesítés, a schengeni határok szigora következtében tovább nő a távolság észak és dél között. Mindazonáltal a belépés támogatottsága csaknem százszázalékos, hiszen a közös Európa mégiscsak fontos védelmet nyújthat a Közel-Kelet által átölelt sziget számára. Népszavazás Cipruson így nem is lesz a kérdésről.
Chrysostomides szerint az egyetlen igazi probléma Rauf Denktas, aki – mint a kormányszóvivő vélte – teljesen kompromisszumképtelen. Amikor a lehetséges megoldásokról érdeklődtünk, Chrysostomides fekete humorral ütötte el a kérdést, mondván: „Denktas beteg és nagyon öreg már, így a Jóisten előbb-utóbb úgyis megoldja a problémát.” A „probléma” megoldódásáig azonban a lezárt határon fekvő Ledra Hotelből biztosan nem költöznek ki a szinte jelképértékűvé vált kéksisakosok. Addig biztosan megmarad Nicosia Check Point Charlie-jánál a kis büfé is, amelynek pultjánál ottjártunkkor épp fiatal görög katonák próbálták elütni a szolgálat unalmas óráit, s amelynek neve – láss csodát! – Berlin kávézó. S maradnak a szögesdrótoknál ácsorgó, egykori otthonaikra gondoló öregek is, akiknek lelkében három évtized után is él még a remény.