Szijjártó Péter és Nyitrai Zsolt, az ifjúsági szervezet két alelnöke a budapesti kubai nagykövetség előtt tartottak sajtótájékoztatót, majd leadták a portán tiltakozó petíciójukat, amelyben a másként gondolkodó kubaiak szabadon bocsátását kérték a havannai vezetőktől. (A nagykövet korábban visszautasította a Fidelitas petícióátadási szándékát.) A képviselők felhívták a figyelmet, hogy a kubai állami terror ellen ugyancsak tiltakozó Amnesty International megállapította: a kubai bíróságok több mint húsz éve nem hoztak ilyen súlyos ítéleteket ennyi ember ellen. Szijjártó Péter elmondta, hogy az ügygyel kapcsolatban szerdán a külügyminiszterhez fordultak azt kérdezve, tiltakozik-e a magyar diplomácia a Kubában történtek miatt.
Az esemény előtt a helyszínre érkezett rendőrök igazoltatták Nyitrai Zsoltot, majd – miután a politikus közölte, hogy nem demonstrációt, csupán egy rövid sajtótájékoztatót tartanak – az intézkedő alezredes engedélyt adott erre. Eközben megjelent két fiatalember, akik magukat „Kubával szimpatizáló civileknek” nevezték, és egy angol nyelvű anyagot adtak át a Fidelitas politikusainak.
A Külügyminisztérium eddig nem kapott a Fidelitas diktatúraellenes akciócsoportjától semmilyen dokumentumot – mondta Tóth Tamás külügyi szóvivő az MTI érdeklődésére. A szóvivő ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy március 24-én Magyarország csatlakozott az Európai Unió nyilatkozatához, amelyben az unió mély aggodalmát fejezte ki a kubai ellenzék képviselőinek bebörtönzése miatt, és követelte, hogy a kubai hatóságok adjanak magyarázatot a történtekre.
*
Húsz vezető lengyel értelmiségi, politikus, közéleti személyiség a Rzeczpospolita című lengyel lap hasábjain tiltakozott 43 kubai ellenzéki személyiség bebörtönzése miatt. A felhívás aláírói – köztük Bronislaw Geremek volt külügyminiszter, Marek Edelman, a varsói gettófelkelés utolsó élő parancsnoka, Wladyslaw Frasyniuk, a Szabadság Uniója elnöke, Jacek Kuron volt munkaügyi és Janusz Onyszkiewicz volt nemzetvédelmi miniszter – valamennyien az egykori lengyel ellenzék kiemelkedő alakjai.

Füstös szobák titka – ő küldte Gyurcsánynak a selyemzsinórt