Tony Blairnek már a korábbi összhangért is küzdenie kellett, hiszen az amerikai álláspont télen az volt, hogy nincs szükség a BT jóváhagyására a hadjárat megkezdéséhez, illetve hogy ezt a jóváhagyást az 1441-es határozat már megadta. Blair ilyen alapon nem vállalkozhatott a részvételre. A brit kormány szempontjából már az is siker volt, hogy az Egyesült Államok hajlandó volt néhány hétig várni a BT újabb, kedvező határozatára. Jacques Chirac francia elnök lebegtetett vétója után helyreállt a teljes egyetértés az amerikai és a brit kormány között a hadjáratra vonatkozóan, ám ami a fegyvernyugvást követő iraki helyzet kialakítását illeti, az ellentétek továbbra is fennállnak. Most az a fő kérdés, hogy mi legyen az ENSZ szerepe Irakban a háború után, mi a teendő a franciákkal és a németekkel. Amerika szempontjából nézve minél közelebb áll ez a szerep a nullához, annál jobb. Blair ezzel szemben továbbra is őrizni akarja a „különleges kapcsolatot” London és Washington között, ugyanakkor nem akar tartósan messze kerülni partnereitől az EU kötelékében.
A találkozó előtt nyilvánosságra került kompromisszumos brit– amerikai tervezet három szakaszból álló átmenetet irányoz elő: az elsőben a szövetséges haderő tartja fenn a biztonsági ellenőrzést, miközben a polgári infrastruktúrát az újonnan felállított amerikai Újjáépítési és Segélyiroda (Orha) működtetné. A második szakaszban önálló végrehajtó hatalommal még nem rendelkező átmeneti iraki kormány alakulna, amely az Orhával szoros kapcsolatban működne. A harmadik szakaszban tartanák a választásokat, amelyek után kormány alakulna, és átvenné az ország irányítását.
origo.hu
Fontos változást jelentett be a BKK a 3-as villamossal kapcsolatban
