Mi is a Bolyai Műhely? Tehetséggazdálkodási társulás. Alkotóközösség, amelyben jövendő ifjú tudósok képezhetik magukat, hogy sokoldalú, együttműködni képes, művészeteket ismerő, társadalmi felelősséggel gondolkodó és cselekvő emberekké váljanak. Alapításának ötlete 2000-ben, a Bolyai-díj első átadásán pattant ki a fejekből, mert ezen a rendezvényen ugyanannyi tehetséges diák vett részt, mint ahányan a magyar közéletet és a tudományos életet képviselték. Hozzájuk szólt ünnepi beszédében Orbán Viktor, amikor ezt mondotta: „A fiatal magyar sorsa már évszázadok óta olyan, hogy saját hivatását csak úgy értheti és találhatja meg, ha már megértette az előtte járó nemzedékekét… Az új évezreddel, a XXI. századdal új korszak kezdődik történelmünkben.” A tehetséggondozásra „szakosodott” Bolyai Műhelybe azokat a fiúkat, lányokat hívják meg, akik már középiskolai vagy egyetemi tanulmányaik során kiemelkedő teljesítményükkel hívták fel magukra tanáraiknak és a tudományos élet képviselőinek a figyelmét. Önállóan és eredetien gondolkodnak a valóságról, az emberekről, tisztelik az értékeket, a minőséget. Nem érdektelen tehát meghallgatni válaszukat arra a kérdésre, miként látják ők az esélyt, amelyet hazánknak, nemzedéküknek és saját maguknak jelenthet az európai társulás.
Magyar Nemzet: A televízió, a rádió megszólaltatja az „utca emberét”, a színészt, a bohócot, a médiasztárt, de nemigen szólaltatja meg a tudóst, a tanárt és a diákot, hogy az egész ország értesülhessen róla, mit tartanak ők az Európai Unióról. Lapunk olvasói viszont ezeknek a társadalmi rétegeknek a véleményére is kíváncsiak; a holnap vezető értelmiségének gondolataira legfőképpen…
Vargha Márk (az Eötvös Loránd Tudományegyetem [ELTE] Állam- és Jogtudományi Karának másodéves hallgatója): A magyar diákoknak általában nincs kitekintésük az EU-tagországokban folyó oktatási, képzési és foglalkoztatási folyamatokra. Azért nincs, mert nemigen kapnak lehetőséget, hogy kijussanak az európai országokba. Kevés az ösztöndíj. A Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetemen a legkevesebb; a legjobb helyzetben pedig az ELTE Bölcsészettudományi Karának skandinavisztikai tanszéke van. Onnan szinte minden hallgató kijut az északi régiókba, amelyeknek nyelvét és kultúráját tanulja. Az itthoni információs források nem elegendőek, ami van, többségében az sem az egyetemi ifjúságot célozza meg. Ezért nem is lehet csodálkozni azon, hogy most, az Európai Unióhoz való csatlakozásról döntő népszavazás előtt sem fontosabb téma a társulás utáni jövő az egyetemi hallgatók körében, mint korábban.
Magyar Nemzet: Sem felfokozott remény, sem félelem nem él bennük a csatlakozás küszöbén?
Csankovszki Katalin (az ELTE Bölcsészettudományi Karának latin–könyvtár szakán tanul, ötödéves): Igen különböző, hogy ki mennyire érdeklődik az esély iránt, amelyet Magyarország európai uniós tagsága jelenthet. Egyetemi kollégáim között van, akit egyáltalán nem foglalkoztat ez a kérdés, és van, akit – pillanatnyilag – mindennél jobban érdekel. Hallani egyértelműen negatív véleményt is, ezt azonban általában úgy fogalmazzák meg kortársaink, hogy számunkra nagy lehetőség az EU, mi könnyen beletanulhatunk, de a környezetükben élő idősebb emberek valószínűleg megszenvedik majd e társulási megállapodást.
Balaskó Melinda (az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának másodéves hallgatója): Tanulmányi szempontból óriási előnyt jelenthet az egyetemistáknak az Európai Unióhoz való tartozás, és ezzel hallgatótársaim többsége – úgy látom – tisztában is van. Nem csupán az EU-tagországok diákjai számára szinte akadálytalanul megpályázható ösztöndíjak sokaságára gondolok, amikor az előnyökről beszélek, hanem egyszerű tényekre. Például olyanokra, hogy az Egyesült Királyság területén az EU-n kívüli ország hallgatójának évi tandíja körülbelül nyolcezer font, az EU-n belülinek ezer font. Az angliai szabályok szerint diákhitelre jogosult, aki a társulás tagországából érkezik. Ezzel a lehetőséggel nem élhetnek azok, akiknek a hazájuk nem tagja az európai közösségnek. Hiába szomszédja hazánk Ausztriának, ma még bizonyos szempontból úgy tekintenek polgáraira az Egyesült Királyságban, mint Malajzia lakóira.
Czékó Gábor (az ELTE Természettudományi Karának harmadéves hallgatója, geográfusnak készül): A mai magyar felsőoktatásnak nem az a fő gondja, hogy a hallgatók körében az Európai Uniót népszerűsítse, vagy EU-kompatibilitását biztosítsa, hanem hogy képes-e a megújulásra, vagy sem. Erről folynak pillanatnyilag a politikai csatározások. Ettől függetlenül bármelyik felsőoktatási intézmény hallgatójának megvannak a tájékozódási lehetőségei, hogy az őt személyesen érintő, Európai Unióval kapcsolatos információkhoz hozzájusson. Más kérdés, hányan kíváncsiak ezekre az információkra. Szerintem nem túl sokan, nem többen, mint amikor még távoli lehetőségnek tűnt csupán a társulási megállapodás. Pedig éppen ennek a korosztálynak, a jelenlegi egyetemi hallgatóknak érdemes körültekintően tájékozódniuk az Európai Unióban meglevő valamennyi oktatási szisztémáról, hiszen nekünk lesz kötelességünk az elodázott felsőoktatási reformokat véghezvinni, a mostani hibákat helyrehozni, akár bekerül Magyarország abba a nemzetközi koordináta-rendszerbe, amelyet Európai Uniónak hívnak, akár nem. És csak az tudja igazán közössége és a maga javára fordítani az Európai Unió által felkínált lehetőségeket, aki birtokában van a megfelelő tudnivalóknak.
Kéri Sophia (a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem nemzetközi tanulmányok szakának elsőéves hallgatója): A Társadalomtudományi Karon mindössze három éve fut az a szak, amelyet választottam. Léte annak az uniós felismerésnek köszönhető, hogy a frissen csatlakozó tagállamokban óriási az igény azokra a szakemberekre, akik munkájukkal segíteni tudják a zökkenőmentes társulást. Többirányú képzést kapunk, jogot, közgazdaságtant, történelmet is tanulunk, a kétéves alapképzés után ki-ki szakterületet választhat magának. A választható szakirányok egyike Európa. Tapasztalatom szerint Magyarország lakóinak többsége még mindig nincs tisztában azzal, hogy mit várhatunk az Európai Uniótól. Sokan nem tudják, mi az, ami minden tagállam számára kötelező jogszabály, és mi az, ami csak tájékoztató jellegű közlemény, pletyka, híresztelés. Az intuíció szintjén vallják a legtöbben: nincs más út Magyarország számára, csak a társulás. Érveket általában nem mondanak az EU-ról nyilatkozó közemberek. Lehet, hogy nincsenek is érveik? Csak megérzéseik? Kortársaim azonban ráébredtek, hogy a mi nemzedékünket közvetlen közelről érinti az Európai Unióhoz való csatlakozás, ki-ki a legapróbb részletekig igyekszik is tájékozódni róla. Főleg az interneten. Máshol nem is nagyon lehetne, mert az Európai Uniónak nálunk nincsen még igazán szakirodalma talán a nagy könyvtárakban sem. A felsőoktatásban részt vevő fiatalok tapasztalatom szerint igyekeznek kitölteni az ismeretvilágukban meglevő uniós fehér foltokat, a többiek azonban csak a médiára hagyatkoznak.
Magyar Nemzet: A holnap jogászaival, könyvtárosával, geográfusával és közgazdászával ülök egy asztalnál. Ténylegesen és részletekbe menően mit várhatnak e tudományterületek művelői az Európai Uniótól?
Vargha Márk: Vannak olyan „slágerszakmák”, amelyekre nagy szüksége van az Európai Uniónak. A jogász ezek közül az egyik. Külföldön – az EU „fővárosában”, Brüsszelben például – azok tudnak munkát vállalni, akik megfelelő nyelvtudással rendelkeznek azon túl, hogy jó szakemberek. Kevés szó esik róla, pedig Magyarország uniós csatlakozásának kulcskérdése, hogy az emberek hány idegen nyelvet beszélnek. Jelenleg e téren siralmas a helyzet, ha megtörténik a csatlakozás, a „zökkenők” egy részét föltehetőleg ez okozza majd. Nem az egyetemi, hanem már a középiskolai oktatási rendszerben kellene nagy hangsúlyt fektetni a nyelvoktatásra, hogy az érettségi bizonyítvánnyal együtt nyelvvizsga-bizonyítványt is szerezhessen a diák. Az egyetemen általában már szaknyelvvel, szakszövegekkel foglalkozhatnak a hallgatók, és akinek nincsenek meg az alapjai, nem boldogul a szakterminológiával sem. Be kell iratkoznia méregdrága nyelviskolába, befizetnie az ugyancsak méregdrága nyelvvizsgára, olykor többször is, és nem biztos, hogy ezt minden hallgató megengedheti magának. Van olyan egyetem, ahol a hallgatók idegen nyelvi stúdiumainak költségeit megtéríti az intézmény, ez azonban a ritkábbik eset. Az esélyegyenlőség nevében illő volna minden felsőoktatási intézményben biztosítani a költségtérítéses nyelvoktatást, legalább addig, amíg valamennyi középiskolában megfelelő szintű nem lesz a nyelvtanítás.
Csankovszki Katalin: A könyvtáros több dologban reménykedhet: például hogy megoldódik végre a hazai könyvtárak elektronizációja, s hogy felgyorsul és nemzetközi szinten is kiteljesedik a könyvtárközi kölcsönzés.
Czékó Gábor: Aki az ELTE-n geográfusnak készül, harmadévesen két sajátos szakterületet választhat: a környezetvédelmet és a terület- és településfejlesztést. Mind a kettőnek nagy jövője van az Európai Unióban. A közigazgatási apparátust az Európai Unió irányelveinek megfelelően környezetvédelmi szakemberekkel kell feltölteni, s az ország újjáépítésénél, uniós modernizációjánál is fontos szerep vár azokra, akik ezen a szakon tanulnak. A gazdaság egyik húzóágazata lesz az elkövetkező években az idegenforgalom, tudásunk e téren is hasznosítható lesz.
Kéri Sophia: Mivel az Európai Unióhoz közvetlenül kapcsolódó egyetemi szakon tanulok, azt gondolom és azt remélem, közülünk sokan fognak uniós tagállamokban vagy a brüsszeli központban dolgozni. De valószínűnek tartom, hogy nemcsak irántunk lesz nagy a kereslet, hanem más tudományterületet választó kortársaink iránt is. Főleg a természettudományos képzésben részesült magyarokat keresik majd, azt hiszem. A mindenkori kormány kötelessége, hogy megkönnyítse a hazai szakemberek érvényesülését külföldön. Ezért is fontos, hogy milyen megállapodás születik a diplomákról és a nyelvvizsgákról. Jelenleg a Magyarországon megszerezhető állami nyelvvizsgát sehol nem fogadják el külföldön, és talán évekbe telik, míg nemzetközi érvényességet lehet szerezni neki.
Magyar Nemzet: A társulásról nyilatkozó „hivatalosságok” főleg azt ismételgetik, mit jelent a magyar gazdaság számára a globális versenyben és mit a nemzetbiztonság szempontjából az unióhoz való csatlakozás. Arról viszont keveset hallunk, hogy mit nyerhet Magyarország lakossága – többek között a ma még irtóztató nehézségek, személyes és családi áldozatok árán tudományos pályára lépő ifjúság – életminőségének javítása tekintetében, ha tagja leszünk az Európai Uniónak. Vajon hasznossá s értékessé válhat majd minden tehetséges ember személyes élete az európai közösségben, és vége szakad az elkallódó, az önsorsrontó zsenik több évszázados rossz hagyományának e földön is?
Kéri Sophia: Az életminőséget illetően két szélsőséges véleményt lehet hallani: mélységesen pesszimistákat és túlzóan optimistákat. Valószínű, hogy kezdetben sok előre nem látható nehézség merül majd fel, az uniónak azonban az az érdeke, hogy tagországai sikeresek legyenek. Minden segítséget meg fogunk tehát kapni, hogy előbb-utóbb mi is sikeresek lehessünk. Az azonban, hogy ezzel a segítséggel miként tudunk élni, kizárólag tőlünk függ. Hosszú távra előretekintve, azt hiszem, derűlátó lehetek, egyéni sorsommal kapcsolatban is. Jó volna, ha e nagy történelmi esélyt nem arra használná fel a hazai értelmiség, a pályakezdő ifjúság, hogy tömegesen „elmenekül” az országból, de megtartása – megtartásunk – érdekében olyan feladatokat és olyan lehetőségeket kell biztosítani, hogy az értelmes alkotói tevékenység, a teljes körű önmegvalósítás reményében érdemes legyen itthon maradni.
Czékó Gábor: Az az érzésem, nem az ország fog elszegényedni az EU-csatlakozás után, hanem bizonyos társadalmi rétegek. Azok az emberek, akikhez nem jutnak el a megfelelő információk. Akiket valóságshow-kon tartanak, akik képtelenek lesznek – gyorsan! – megfelelő tudást szerezni, új ismeretet feldolgozni és hasznosítani, nagyot fognak „koppanni”, nem találják meg a helyüket Európában. Ezt a két-három millióra tehető tömeget a legnépszerűbb kommunikációs eszköz segítségével kellene „megfogni”, kellő ismeretanyaggal ellátni, a leszakadástól megmenteni. A magyar nyelvű televíziók többségénél azonban abban csúcsosodik ki az EU-val kapcsolatos felvilágosítótevékenység, hogy reklámfilmeket sugároznak, és az éppen hivatalos és érdekes közéleti szereplőket beszéltetik a társulásról. Ezek pedig inkább értetlenséget, sőt félelmet keltenek a lakosságban, mint valóságos érdeklődést és bizalmat az Európai Unió iránt.
Balaskó Melinda: Az egyik nagy baj szerintem, hogy inkább érzelmi meggyőzés folyik EU-ügyekben is, nem pedig tényszerű tájékoztatás. A másik, hogy Magyarországon oly sokféleképpen képzelik el és vázolják fel a lakosság előtt az egységes Európát. Van, aki a nemzetköziségét hangoztatja, van, aki úgy látja, valójában e társulással mondunk búcsút a szovjet-kommunista blokknak. És vannak, akik keresztény Európára vágynak, megint mások a felvilágosodás Európájára. Az egységes európai kultúráról vallott nézetek mindig is tudati zavarokat keltettek, noha az olyan értékeket, mint például a kereszténység, felvilágosodás, nem összemosni kellene, hanem külön-külön megőrizni, hiszen Európa egyik fő vonzereje s érdekessége a sokszínűsége volt a századok során. Éppen e sokszínűség nevében kívánják az olyan alapító tagok is, mint Franciaország, erősen – és sikeresen – őrizni nemzeti kultúrájukat. További gond, hogy a várható, jobbára gazdasági természetű gondokat, mint a nyugdíj- vagy az agrárkérdés, amelyekkel az Európai Unióhoz való csatlakozás nélkül is meg kellene küzdenie Magyarországnak, már jó előre az EU számlájára írjuk. A nálunk szerencsésebb sorsú Angliában sokat beszélnek róla, állami fórumokon is, hogy a mai 30–35 éveseknek már nem valószínű, hogy állami nyugdíjat tudnak biztosítani, ezért jobban teszi ez a korosztály, ha ingatlanokba fekteti pénzecskéjét, úgy gondoskodik öreg napjairól. Idehaza kevés szó esik ezekről a már a mi aktív életünkben bekövetkező konfliktusokról, ha mégis, az európai társulás folyományaként tárgyalnak róla. Mivel ez a század döntően a mi századunk is, a mi felelősségünk, hogy képességünk és hivatásunk szerint segítsük annak a korszakos fordulatnak a hétköznapi folyamatát, amelyet nemegyszer szinte a honfoglalással és a Szent István-i alkotmánnyal azonos nagyságrendű változásként emlegetnek.
origo.hu
Füstös szobák titka – ő küldte Gyurcsánynak a selyemzsinórt
