Schröder és az SPD–Zöldek koalíció a mélyreható átalakításhoz szeretné megnyerni az ellenzék támogatását, és ennek érdekében hajlandó lenne engedményekre a kereszténydemokratákkal szemben. A kancellár reménye, hogy reformterveit sikerül majd kormányszinten tető alá hozni, zátonyra futott. A szociáldemokraták balszárnya és az SPD soraiban helyet foglaló szakszervezeti funkcionáriusok félreérthetetlenül a kancellár tudomására hozták: nem egyeznek bele egyéni akcióba, és mozgósítják a párt bázisát annak érdekében, hogy – mint ahogy fogalmaznak – megakadályozzák a „jóléti állam leépítését”. Schröder mindeddig hallani sem akart ilyen megoldásról, abból kiindulva, hogy személyi és elnökségi befolyása elég lesz az „elvtársak” meggyőzéséhez. A többször megismételt „nemtől” végül kénytelen volt búcsút venni. Olaf Scholz főtitkár bejelentette, hogy a kancellár enged a bázis nyomásának, és hajlandó beleegyezni egy soron kívüli pártkongresszus összehívásába. A „reformagenda 2010” csak akkor lesz sikeres, ha a párt tagjainak sorában széles alapokra támaszkodik – magyarázkodott a főtitkár, tudván, hogy e lépés az elnök-kancellár számára érzékeny visszakozást jelent. Ebből a felismerésből fakadt azután Scholz önámító bizakodása: a kongresszuson világos fölény alakul majd ki a kancellár javára. Az előjelek ennek épp az ellenkezőjére utalnak, számtalan regionális pártsejtben ugyanis azt követelik, hogy Schröder adja fel azon radikális terveit, amelyeket március közepén ismertetett a parlamenttel.

Ez az oka annak, amiért Gyurcsányt ilyen hirtelen eltakarították