Szerbiában lassan minden a helyére kerül

Szerbia-Montenegróban most fejeződik be a fordulat, amely 2000. október 5-én Szlobodan Milosevics megbuktatásával reményteljesen indult, később megrekedt, majd Zoran Djindjics szerb miniszterelnök meggyilkolása adott neki megállíthatatlan lendületet, hogy valódi forradalommá válva sikeresen, rendszerváltozással – a demokratikus opció győzelmével, a reformpolitika megerősödésével – fejeződjön be.

Sebestyén Imre
2003. 04. 10. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

E többéves folyamat méltó koronája, hogy az ország végre-valahára csatlakozhatott az Európa Tanácshoz, a demokratikus értékeket, emberi jogokat védelmező testülethez, ami a reformok folytatásának kötelezettségét rója az országra. A hosszúra nyúlt fordulat zárófelvonása a közönséges bűnözők, a reformokat megindító szerb kormányfő gyilkosai utáni hajszával, a szervezett bűnözés elleni átfogó hadjárattal kezdődött, a bizonyítható összefonódások feltárásával folytatódott, majd mind „magasabbra” jutva, a rendőrséget, a különleges alakulatokat, a titkosszolgálatokat, az ügyészséget, a bíróságokat s mindezek legfelső szintjeit vette célba, majd a volt milosevicsi rezsim még ép, befolyásos és tevékeny struktúráit, hogy aztán magában a politikában, az intézményekben, a gazdaságban, a közéletben is fellelje mindazt, amit a bűnözés hátországának lehetne nevezni. S mindezek alapján kikerekedik egy hatalmas bűnszövetkezet, amely olyan erősnek, szervezettnek és sérthetetlennek hitte magát, hogy nyíltan, kihívóan, fényes nappal a kormány bejáratánál likvidálta az érdekeit keresztező miniszterelnököt, mint annyi mást előzőleg, s mindig büntetlenül. Hiszen a kezében volt a pénz, a fegyver – és a becsapott nép támogatása is. Hiszen őket nevezték „hazafias” erőknek. Ők voltak a szerbség szent nemzeti érdekeinek a letéteményesei. A háború hősei. A gazdasági élet irányítói. A gazdag üzletemberek. A sikeresek, akikre csak felnéztek a szerb fiatalok, s mind hozzájuk hasonlókká akartak válni. Akikre nem vonatkoztak a törvények. Akik azt tették, amit akartak. S jaj volt annak, aki szót emelt ellenük.
A Djindjics nélkül maradó demokratikus koalíciónak – amely villámgyorsan rendezte sorait, s vette fel a harcot életre-halálra a zűrzavart, majd „hazafias” viszszarendeződést tervező erőkkel – két fronton is helyt kellett állnia. Az egyik a rendkívüli állapottal felerősített rendőrségre tartozott, a másik pedig a propagandára, hogy bemutassák: a tegnapi hírességek tulajdonképpen számító gyilkosok, eurómilliomos drogdílerek, szadista emberrablók, háborús nyerészkedők és háborús bűnösök, akik a boszniai és a horvátországi háborúban a magánházakban talált elmozdítható értékeket „szabadították fel”. Fel kellett nyitni a közvélemény szemét, mert szükség volt a támogatására.
Hullottak a fejek, teltek a börtönök szerte Szerbiában, s menekült a lefejezett maffia, amely gazdáival együtt alaposan elszámította magát. Nem lett védtelen préda a vezető nélkül maradó hatalom. Pánik lett úrrá nemcsak az alvilágon, hanem a „patrióta pártok” vezetőségén is. A lefogottak ugyanis gyorsan vallottak. Az átlagszerb pedig kapkodhatta a fejét. Minden nap szenzációt hozott. Egyik sokk a másik után. Kitudódtak a titkok a legapróbb részletekig. Ivan Sztambolics földi maradványainak a megtalálása után már semmi nem lephette meg Szerbiát. Az sem, hogy a szálak a különleges alakulatokig, az úgynevezett vörös sapkásokig, onnan a titkosszolgálatokig, onnan pedig még magasabbra: a Milosevics családig vezettek. E bűnpiramis tagjai közül már csak egy van szabadlábon, a Moszkvában tartózkodó Mirjana Markovics. De már őt is körözik. Őt tartják az értelmi szerzőnek, s valószínűleg a „szerb Lady Macbeth” is hamarosan bírái elé áll.
Szerbiában tehát lassanként helyükre kerülnek a dolgok. A bűnözőket üldözik, a háborús bűncselekményekkel vádoltakat kiadják, az ebül szerzett vagyont elkobozzák, a jog uralmát helyreállítják, s esélyt adnak a demokráciának. Szerbia, illetve Szerbia-Montenegró vissza kíván térni az európai nemzetek családjába. A rendkívüli állapot idején elért eredmények nyomán megváltoztak a politikai erőviszonyok is Szerbiában.
A meggyilkolt Djindjics pártja soha népszerűbb nem volt, mint mostanság. A szintén európai irányultságú, reformpárti G–17 ugyancsak erősödött. A szocialisták és a radikálisok pedig marginalizálódtak. A Kostunica vezette – valamikor oly népszerű –, „mérsékelten” nacionalista Szerbiai Demokrata Párt szintén. A milosevicsi rezsim hatalmi pártjai közül már egyik sem meri remélni, hogy a 2000. október 5-i „pucscsot” visszafordíthatja.
Nem volt könnyű Szerbiának.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.