Tanulságos kijelentés fültanúi voltak a Győr-Moson-Sopron Megyei Agrárkamara képviselői nemrég egy mosontarcsai (andaui) fórumon. Burgenland hasonló szervezetének főtanácsosa biztosította az ottani gazdákat: az unió bővülése a „tejfronton” is jót ígér nekik. Minden esély megvan arra, hogy a határhoz közeli magyar nagyvárosok hipermarketeiben osztrák tej- és tejtermék-beszállítók kerüljenek előnyös helyzetbe. Közvetítő szerepkörében a burgenlandi kamara nagyrészt már meg is tárgyalta ezt magyarországi multinacionális boltláncokkal.
A rajtjel persze a határsorompó eltűnése lenne. A távolság, a szállítás ma sem volna gond. Ám adminisztrációs nehézségek akadályozzák az osztrákok piacszerzési szándékát: valutaelszámolás kell, a külföldi élelmiszer minőségét külön ellenőrzik, s egy kamion órákat, akár fél napot is várakozhat, míg a határon átjut.
A túloldalon tervezett „hadműveletekről” magyar vállalatok is tudnak. Különféle hírek járják. Egy magyar tulajdonú, Győr-Moson-Sopron megyei tejüzem igazgatója úgy tudja, a felsőőri (oberwarti) tejipari cég nagy teljesítményű magyar tejtermelő egységekkel egyeztet, hogy adjanak el számukra alapanyagot. Ezt utána a hazai boltokban osztrák sajt formájában láthatnánk viszont, mert az unióhoz 1995-ben csatlakozott Ausztriában a piac már megtelt, de lekötetlen gyártókapacitás bizony még akad…
Mondhatjuk, a hazai tejtermelőknek sem lesz jobb általában. Aligha fog több felvásárló versengeni kegyeikért. Néhány nagy teljesítményű magyar partner átcsábításáról van szó, az öt–tíz tehenes kisgazdaságokkal a „sógorok” sem akarnak foglalkozni. Költséges volna a kis tételek elszállítgatása, a minőségi követelmény problémájáról nem is beszélve. Ráadásul – amint arról a magyar tejipari üzem igazgatója értesült – tekintélyes hátországa van a központosításban meg „regionális piacokban” gondolkodó osztrák és német feldolgozóiparnak: a mienknél sokkal olcsóbb tejet kínáló Cseh- és Lengyelország…
Bizakodó tejtermelő családi gazdálkodót nehéz lenne a határszélen találni. Ehhez a mesterséghez kellő nagyságú takarmányföld kellene. De becslések szerint Győr-Moson-Sopron megye körülbelül 230 ezer hektár termőföldjéből 70 ezret már osztrák, német vagy holland tulajdonos használ. (Vasban, Zalában még aggasztóbb a külföldi haszonbérletek, legális vagy illegális idegen földtulajdonok aránya.) Az itteni agrárcégek zöme nem magyar. E riport során értesülök egy fertődi családról, amely az utóbbi évtizedben, úgy tűnik, hiába gépesítette gazdaságát: a folyamatosan érkező gazdag külföldiek „elbérelték” alóla a földet, hogy a kezdeti hetven hektárjából mostanra csak harminc maradt.
Győrtől délre, a sokorói dombvonulat lábánál nincs műveletlen föld, de nincs még külföldi használó vagy „zsebszerződött” tulajdonos sem. Ott lelem meg az én harminctehenes emberemet. A szaporulattal együtt hatvanöt szarvasmarhája van a kajárpéci Kocsis Ferencnek. Éppen négyszázhúsz litert visz el tőle a Mizo naponként érkező tejszállítója. A nagy kerek hűtőből – amely zárt vezetékeken kapja utánpótlását – én is kapok egy pohár jéghideg, az uniós előírások szerint is extra minőségű tejet. Az európai közösségben nem is vehetnek majd át gyengébb alapanyagot a feldolgozók.
– A tehén mellé oda kell állni, ott nincs olyan, hogy kikapcsolom, és elmegyek egy hétre nyaralni – tanít Kocsis Ferenc, aki szeretne majd még másik hatvan-hetven tehén mellé is „odaállni”.
– Annyit elbír ez a hatszáz négyzetméteres, fejőházzal együtt hetven méter hosszú istálló – fűzi hozzá. Az állatok nincsenek jászlakhoz kötve, kívül nagy karámrendszer: az egész telepet szabad tartásúvá alakította a családi gazdálkodó.
Alkalmazottra nem futja – csak felesége dolgozik még a gazdaságban –, ám itt már minden gépesített. Igaz, a fejőkelyheket emberkéz helyezi fel a tőgyekre, de így egyszerre nyolc tehenet lehet fejni. A kajárpéci szövetkezet egykori telepvezetője a kilencvenes évek elején bátyjával közösen vásárolta meg a lerobbant téglaistállót. Az előző kormányciklus végén jól jött a családi gazdaságok kedvezményes hitelezése: abból váltotta meg testvére részét. Maga a teleprekonstrukció is az utóbbi két-három évben zajlott le, 10 millió forintos beruházással. Ebből 3,5 millió vissza nem térítendő állami támogatás, 2,5 saját forrás volt, a többi kamattámogatott hitel.
Ősei a pannonhalmi apátság uradalmának cselédei voltak, úgyhogy Kocsis Ferenc nem jutott földtulajdonhoz a rendszerváltozás után. Most is még csak az istálló melletti 5 hektáros legelő az övé. A csaknem 80 hektárt, amelyen gabonaféléket, takarmánynövényeket termel, 5–15 hektáros darabokban bérli. Hogyne szeretne hát földet vásárolni, de Kajárpécen most senki sem ad el. Másrészt ő maga éppen hiteleket törleszt… Marad az öt évre szóló haszonbérlet. De azután…?
– Ha idejön az osztrák, ötször annyi bérletet tud fizetni, mint én, azzal elveszthetem a bérletemet, és vége a gazdaságomnak – osztja meg aggodalmát Kocsis. – Az unió miatt ráadásul bővíteni kellene a területet, hogy a vetésforgót is meg az ugaroltatási kötelezettséget is betarthassam.
Bár a határ túloldalán folyó „szervezkedésről” hallott, attól különösebben nem tart, hogy ekkora teljesítményével valaha feldolgozó nélkül maradjon. Az adminisztrációs követelmények azonban máris elvonnák a közvetlen gazdálkodástól.
– Kilépni a sz…-os gumicsizmából, futkosni egyik hivatalból a másikba, melyek ugyanúgy nincsenek felkészülve az Európai Unió kihívásaira: hát itt fogják legelőször megadni magukat az emberek – jósolja. – Nem a háztáji szintű kistermelőkre gondolok, mert például a négy-öt tehenes gazdálkodók máris belátják, hogy ők a majd megkövetelt extra minőségű tejet nem fogják tudni előállítani…
Kocsis Ferenc esténként a környék falvait látogatja. Miután elvégezte a megyei agrárkamara PHARE-programhoz kapcsolódó, uniós szabályozásokkal kapcsolatos gazda-tanácsadói tanfolyamát, tudását most továbbadja a helyi fórumokon. A gazdatársak eddig a legtöbbet arról a bizonyos „harmincszázalékos állami támogatásról” faggatták. Mert van ugyebár a „huszonöt százalék” közvetlen brüsszeli agrártámogatás; amit Koppenhágában a magyar delegáció el tudott érni, a jelenlegi uniós országok támogatási mértékének az egynegyede. Ehhez a magyar kormány hozzátehetne további közvetlen kifizetésként még harminc százalékot. Megígérte, folyamatosan hangoztatja is, csakhogy a mezőgazdaságból élők ebben nem bíznak egészen. Attól is félnek, hogy ha ehhez a harminc százalékhoz mégis hozzá lehet majd jutni, akkor – a huszonöt százalékkal ellentétben – nem közvetlenül és nem minden termelőnek…
– Jól gondolják az osztrákok, hogy lesz majd helye az ő tejüknek a magyar piacon, mert ha a kisebb, tőkehiányos magyar termelők még az állatjóléti, környezetvédelmi előírásoknak sem tudnak megfelelni, termékük biztosan a nyakukon marad – íme egy Jánossomorjáról származó vélemény, a Szemes Művek Rt. igazgatójáé. Fazekas Imrétől megtudom, ez a termeltető cég magyar „végvárként” egyedül áll a határ menti nagyközség közigazgatási területén, melynek felét (!) immár osztrák érdekeltségű, bár magyarországi bejegyzésű vállalkozások művelik.
– Sok humorérzék kell annak elviseléséhez – folytatja minden nevetés nélkül Fazekas –, hogy egy Magyarországon működő, de teljesen osztrák érdekeltségű kft. sokkal könnyebben fér hozzá a magyar állam által nyújtott géptámogatáshoz, mint egy magyar vállalkozó. Csupán azért, mert neki nem gond a pályázati önrész előteremtése… Túl korán jött az EU – vagy idejében jött, csakhogy előtte fel kellett volna erősíteni a gazdákat!
A Szemes Művek igazgatója szerint a rendszerváltozás utáni földjogszabály-alkotás a jánossomorjai típusú állapot kifejlődését segítette a nyugat-dunántúli térségben. A szövetkezeti földek nagyobb hányadát kellett volna vagyonnevesítéssel a tagok tulajdonába adni, és kevesebb hányadát kárpótlásra kijelölni, kizárva viszont a licitből a spekulánsokat.
– Egy íróasztalnál született törvény jóvoltából kétszeresen nagy történelmi pillanatot élhettünk át – céloz a kezdetekre Fazekas Imre. – Ugyanarra a földterületre licitálhatott mondjuk egy háború után kitelepített német ajkú, aztán a kitelepített helyére távolról betelepített magyar, akinek földjét annak idején a téesz erőszakkal megváltotta, valaki, akitől nem földet, hanem malmot vettek el, továbbá egy alanyi jogon kárpótolt volt hadifogoly, ötödikként pedig egy spekuláns ügyvédje, ahogy kell, „tárcsaerdővel” a kezében!
Nyugat-Magyarországon – a somorjai agrárvállalkozó legalábbis így látja – mostanra egyáltalán nem maradt volna magyar tulajdonú termőterület, ha 1997-ben az akkori kormány – a közvélemény nyomására – nem vonja vissza azt a földtörvény-módosítási elképzelését, amely lehetővé tette volna magyar ügyvezetőjű gazdasági társaságok földvásárlását. Most viszont kár csodálkozni, hogy zsebszerződéseiket nem tárják fel az államnak a már csak névleges tulajdonosok:
– Jelentkezzen, aki egyszer már kijátszotta a törvényeket…? De közben „becsületbeli kérdés” is, hogy aki fölvett már birtokáért valamekkora összeget, az még egyszer nem fogja azt eladni.
Haszonélvezeti jog bejegyzése száz évre, erdőbirtokosság-alapítás és a többi… A Győr-Moson-Sopron Megyei Agrárkamarában tizenegy fajtáját azonosították a zsebszerződésként emlegetett jelenségnek, amely a jogszabályokat kijátszva külföldieket segített vagy segít termőföldtulajdonhoz a hét–tíz éves derogáció leteltével. A kamara jogászai mindegyik zsebszerződéstípusra vonatkozóan javaslatot dolgoztak ki, hogy a mindenkori kormány végre saját hatáskörében feltérképezze és érvényteleníthesse azokat.
– Aki termőföldhöz jut, az vele nemzedékekre szóló jövőt is szerez a földhöz kapcsolódó támogatási rendszerrel – érzékelteti a tétet Roszík Péter kamaraelnök.
– Gabonanövényre hektáronként körülbelül 80 ezer forintnyi közvetlen kifizetés jár a jelenlegi tagállamokban. Igaz, nálunk az első évben ez még csak 37 ezer. Ez megint csak a hazai vállalkozó számára versenyhátrány, mert így neki többe kerül a terméke; a tejtermelőé is a takarmánygabona révén.
A derogációra utalva Roszík Péter így sürgeti a kormányt:
– Az Európai Unióhoz való csatlakozásig lépni kell, hogy a magyar gazdákat helyzetbe hozzák, és lehet is, mert az uniós csatlakozás előtt meghozott földjogi intézkedéseink még érvényben maradhatnak hét, de akár tíz átmeneti évre is.
Elmondja, hogy jól ismerik a burgenlandi termelők szándékait, mivel a Győr-Moson-Sopron Megyei Agrárkamara befizette néhány képviselőjét a burgenlandi társszervezet tanfolyamaira. Ezeken a kurzusokon főleg arra képezik ki a tettvágy sarkallta osztrák gazdákat, hogy miként szerezhetnek haszonbérletet a Nyugat-Dunántúlon.
A spekuláció pedig ott kezdődik, hogy a bérlet a megfelelő időben hogyan váltható majd át földtulajdonra… Nálunk kevesen tudják, hogy nyugati szomszédunknál 18 hektár az átlagos birtokméret, tehát az osztrák gazdák kétségkívül magyar földből szeretnék kialakítani az eszményi birtoknagyságot.
Roszík Péter megerősíti, hogy nagyon élénk a készülődés odaát a határ menti magyar városok tej- és tejtermékpiacának a megkaparintására. Ez ellen szerinte nem lehet mit csinálni, mert az itteni áruházláncoknak jogukban áll eldönteni, kiket választanak beszállítóul, az osztrák kamionnak pedig a határ eltűnése után mindegy lesz, milyen irányban robog…
Közben a Győr-Moson-Sopron Megyei Agrárkamara negyven gazda – köztük az itt szerepeltetett kajárpéci tejtermelő – továbbképzésével és mozgatásával százhúsz magyar település egyéni gazdálkodóit készítette fel az az európai uniós jogharmonizációval járó új helyzetre. Hogy azért mi se legyünk egészen „marhák”…
origo.hu
Nagykanizsa híres a vicces kocsmanevekről, hallott már a Tanácsházáról?
