Vezetőké a felelősség

Nem mentesül a jogi felelősségre vonás alól a miniszter vagy államtitkár akkor, ha saját beosztottjának esetleges törvénysértése saját hatásköréből átengedett jogköröket érint – derül ki a Legfelsőbb Bíróság szerdai jogegységi döntéséből.

Szakács Árpád
2003. 04. 10. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sok esetben, ha fény derült törvénytelen cselekedetre, a miniszterek vagy államtitkárok azzal védekeztek: valamelyik beosztottjuk követte el a jogellenes tevékenységet, és ők nem tudtak róla. Ezzel szemben ha bizonyos ügyben a miniszter illetékes eljárni, akkor hiába adja át a jogkörét beosztottjának, a kérdésben hozott döntés felelőssége a miniszteré marad – derül ki a Legfelsőbb Bíróság (LB) jogegységi döntéséből. Ugyanez érvényes más hatáskörben dolgozók esetében is: polgármesterek, megyei közgyűlési elnök stb. Szakértők szerint ez az egyik legfontosabb döntés, amely gátat vethet annak a – közigazgatás szintjein meglévő – jelenségnek, hogy a vezető, miután egy feladatot alsóbb szintekre utalt, ezt úgy értelmezi, egyúttal megszabadult az ügyben felmerülő személyes felelősségtől is.
Lomnici Zoltán LB-elnök vezetésével héttagú jogegységi tanács rendelkezett arról is: a közigazgatási határozatokon fel kell tüntetni, hogy az okmányt szignáló kinek a nevében írja alá a határozatot. Az ettől eltérő gyakorlat törvénysértő. A jogegységi döntés azt is kimondja: a közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálata során a polgári perrendtartás rendelkezéseinek megfelelően alperesként a felelős személyt és nem az általa vezetett szervezetet kell perbe vonni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.