Vihart kavaró kiállítás

Megérkezésünkkor nagy a jövés-menés a kőszegi Jurisics-múzeumban. Délután felé jár már, ám még mindig jönnek a látogatók – friss botrány sejlik fel a háttérben, így hát érthetően sok a kíváncsiskodó –, nagy a médiahullám, a kereskedelmi adóktól a megyei lapokig egymásnak adták a kilincset az újságírók. Természetesen rögvest kerestük a felháborodást kiváltott Horthy Miklós katonái és Szálasi Ferenc nyilasai című kiállítási anyagot, amelyre egy-két nap alatt jóegynéhány tiltakozás befutott a Mazsihisztól egészen a jelenlegi pártformációkig. Megtudjuk: a megszokottnak a többszöröse a látogatói létszám a tárlaton. Pedig a március 19-én, Magyarország német megszállásának az évfordulóján nyílt kiállítás egyáltalán nem rejtve készült, s eleinte a médiavisszhang is elmaradt. Keressük a bírálók szerint a nyilasokat dicsérő anyagot, de egyelőre csak egy Bethlen István – nyilasok által tüzetesen keresett, szovjetek által pedig meg is talált és el is hurcolt – volt miniszterelnök által mondott idézetet találunk. „A magyar nemzet irtózatos tévedése hinni a németek barátságában!”. Aztán egy kicsivel felette szintén tőle ez a mondat olvasható: „Hitler politikája sosem irányult arra a Duna-medencében, hogy Szent István birodalmát, amelyben a magyar faj a vezető tényező, újból felépítse”. Ha elég kitartó a látogató, természetesen nem hagyja magát megtéveszteni az ilyen idézetektől, és tovább kutatja a szélsőjobboldalinak kikiáltott tárlat „ráutaló” szegmenseit. Az első teremben meg is találjuk a nyilasok által kivégzett, mártírhalált halt Kiss János altábornagy egykori kőszegi dolgozószobájának a reprodukcióját. Az íróasztal mögött maga Kiss János, illetve az őt megidéző bábu ül díszegyenruhájában, s vele szemközt szintén díszegyenruhában, főtiszti uniformisokban a katonatársak, beosztottak. Olvashatjuk a falon a mártír altábornagy rövid élettörténetét is, amelyben a kiállítás rendezői a gyilkosokat nem átallanak pribékekként jellemezni. A következő terem a két világháború közti időszaké – a rendezést és az anyag minőségét akár a hadtörténeti múzeum is megirigyelhetné –, a falon Horthy Miklós kormányzó képe. Tudjuk: azé a Horthy Miklósé, aki Szálasi Ferencet csak azután volt hajlandó miniszterelnöknek kinevezni 1944 októberében, hogy elrabolt fiával megzsarolták. A kiállítás amúgy nagy műgondról tanúskodik, Horthyt sem dicsőíti, csupán a múltbeli tények, relikviák prezentálására szorítkozik.
S végre megleljük az ominózus belső termet, ahol kétségtelenül Szálasi katonái cím alatt szerepelnek a fotók, vitrinek, jelvények és egyéb múltbeli emlékek. Márpedig ezek a visszaemlékezések, dokumentumok beszédesek. Az egyik falon „a szomorú menet” címszó alatt a kőszegi zsidóság deportálásának tragikus képsorai elevenednek meg, másutt a Szálasi Ferencet korántsem rózsaszínben feltüntető, 1980-as években kiadott könyvek sorakoznak. És azok a „kedvező beállítású” Szálasi-fényképek. Bizony, elég furcsa intellektuális optikán keresztül lehet ezeket a fotográfiákat nyilasokat pártolónak nézni. Az egyiken Szálasi látható, a felakasztása utáni másodpercekben. Amúgy egy, szintén a falon látható Veres Péter-idézet (1940) szintén nem a média egy részének prekoncepcióit igazolja. Úgy szól: „akik ma népünk sorsát intézik, azoknak egy része nem magyar, másik része rossz magyar”.
S hogy mit szól mindehhez a nagy konsternációhoz a múzeum vezetése? Bakay Kornél, a Jurisics-múzeum igazgatója keserűen annyit jegyez meg: a méltatlan, ellenük folyó kampánynak köszönhetik, hogy végre rájuk is irányult az érdeklődés, így legalább kiderül, hogy milyen igényes, színvonalas munkát végeznek a Vas megyei muzeológusok. Horváth Sándor megyei múzeumigazgatót elszomorítják a fejlemények, ám mint mondta, számítani lehetett rájuk, hiszen ott, ahol a médiát inkább az tartja lázban, hogy összezárt emberek élnek-e nyilvános szexuális életet a tévé képernyője előtt, az ilyen szenzációhajhász, meghamisító fogadtatás szinte kódolható. A kultúra emlékezete című könyv szerzőjének, Jan Assmannak a mondását idézte: őrizz meg és emlékezz. Ők ezt teszik, csak abban reménykedhetnek, hogy a tényekhez ragaszkodó emlékezést mások is irányadónak tekintik magukra nézve előbb-utóbb.
Azt írtuk bevezető sorainkban, hogy a kőszegi múzeum környéke mintha megbolydult volna. Több történt: a telefonok is szinte égtek. Olyannyira, hogy két fenyegető hívás is befutott. Nem kisebb csekélységről volt szó, mint hogy felrobbantják a múzeumot, az irodákat, s egyéb fizikai inzultusokat is kilátásba helyeztek egyesek. A rendőrség természetesen a helyszínre sietett, a tegnapi naptól kezdve az ígéretek szerint „szemmel tartják” azt. Csak remélni lehet, hogy mások is szemmel tartják nem csupán a múzeumot, de magát a kiállítást is, és meg is tekintik a tárlatot – ezután alkotnak véleményt mások munkájáról.

A Mazsihisz hétfőn kiadott sajtókommünikéjében akképp fogalmazott: a szervezet „felháborodottan értesült arról, hogy állami közintézmények támogatásával és kifejezett segítségével” rendeznek Kőszegen kiállítást „Szálasi Ferenc nyilas vezérnek emléket állítva”. A zsidó érdekvédelmi szervezet szerint „példátlan támadás az áldozatok emlékével szemben, hogy háborús és emberiség elleni bűntettekért méltán halálra ítélt és kivégzett nyilas vezetőnek ilyen, semmivel sem magyarázható emléket állítsanak közpénzből az állami és helyi vezetők tudtával, az uniós csatlakozás hajnalán”. A Mazsihisz – mint az a sajtóközleményben szerepel – „kénytelen tájékoztatni a nemzetközi szervezeteket erről a történeti és tudományos álca mögé bújtatott gyalázatos kegyeletsértésről”. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének vezetősége megkeresésünkre nem kívánta a sajtóközleményben foglaltaknál bővebben véleményezni az ügyet. Mindeközben Heisler András, a Mazsihisz nemrégiben megválasztott elnöke a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorának nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy „zsidó hittestvéreiktől” és „magyar állampolgároktól” is kaptak visszajelzéseket a kiállításról.
Ennek kapcsán Szerdahelyi Szabolcs, az ’56-os Deportálások Tényfeltáró Bizottságának elnöke szintén közleményben tudatta, hogy „nem tartja szerencsésnek a két fogalom szembeállítását”. Mint fogalmazott, szerinte „szerencsésebb volna, ha alkalomadtán »zsidó hittestvéreinkről« és »nem zsidó magyar állampolgárokról« esnék szó”.
A Hadtörténeti Intézet képviseletében Ravasz István alezredes, történész elmondta: a kiállítás ismeretében, annak megtekintése után állíthatja, hogy a tárlat tárgyszerűen mutatja be a nyilas korszakot, és senkit sem dicsőít. Ravasz arra is felhívta a figyelmet: a történészek körében közkeletű meggyőződés, hogy a múlt egyetlen momentumát sem szabad elhallgatni, mert az akkor kiesik a nemzet emlékezetéből, és emiatt megismételhetővé válik – erről szól George Santayana híres gondolata is: „Amelyik nemzet nem ismeri a saját történelmét, arra ítéltetett, hogy újra élje azt”. A történész szerint a kiállítás szervezői nagy figyelmet szántak arra, nehogy félreérthetővé váljék a kiállítás, amely például a magyar katonai ellenállás – éppen a nyilasok által kivégzett – vezéralakjának, Kiss János altábornagynak is emléket állít. Ravasz István szerint teljes mértékben érthető, hogy egy-egy történelmi tárgyú kiállítást – önmaga vagy szülei miatt, jogosan – sérelmesnek tart valaki, ám ettől a tárlat még nem lesz kegyhellyé.
Á. Varga László, a Budapest Fővárosi Levéltár főigazgatója lapunk megkeresésére elmondta: Bakay Kornél, a Jurisics-várban lévő múzeum igazgatója azzal a kéréssel fordult hozzá, hogy jogdíjmentesen bocsássák a rendelkezésére a levéltár tulajdonában lévő Szálasi-peranyagban szereplő több fotó másolatát, tudományos célú közlés céljából. A levéltár vezetősége természetesen eleget tett a kérésnek, mire azt az ígéretet kapta, hogy a kőszegi múzeum a készülő publikáció öt példányát eljuttatja a levéltárnak. Mivel azonban a publikáció és a kiállítás nem ugyanaz, a főigazgató szerint a Budapest Fővárosi Levéltár nevét jogszerűtlenül tüntették fel a támogató intézmények között. Á. Varga László magát a kiállítást nem látta, ezért véleményezni sem kívánja.