A volt rendőrkapitány szerint koncepciós per áldozatai lettek, aminek a fő célpontja az ő személye volt. Magyarországon évente csaknem hárommillió rendőri intézkedés történik, a rendőri brutalitással kapcsolatos feljelentések kilencven százaléka bizonyul megalapozatlannak. Tavaly – Krőzsel Károly ezredes, az ORFK ellenőrzési főosztályvezetője közlése szerint – kényszervallatásért tizenhat esetben ítéltek el rendőröket. Az elítéltek védőügyvédje úgy véli: az ügyben számos kérdés maradt tisztázatlanul, ezért felülvizsgálatot és perújrafelvételt kérvényeznek. Emellett kegyelmi eljárásra kérték Mádl Ferenc köztársasági elnököt.
*
Alig egy hónapja van hátra a szabad életből Kovács Géza volt kapuvári rendőrkapitánynak és Hegymegi Edit századosnak. Évtizedes bűnüldözői munka után börtönbe vonulnak: azok közé, akiket ők juttattak a rács mögé.
Kovács Géza alezredes húszéves belügyi gyakorlattal rendelkezik. Meggyőződéssel állítja: előre eldöntött koncepció mentén kifejezetten személye ellen szabott ítélet született. Pályafutását a ranglétra aljáról kezdte, munkáját számos esetben elismerték. Feddhetetlen szakember hírében állt.
Hegymegi Edit 1989-ben került a rendőrségre, saját erejéből végezte el a rendőrtiszti főiskolát. Két főiskolás gyermekét egyedül neveli.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság kényszervallatás és könnyű testi sértés bűncselekménye miatt Hegymegi Edit századost idén februárban jogerősen egy év, két hónap börtönbüntetésre ítélte és egy évre eltiltotta a közügyektől. Kovács Géza alezredes pedig kényszervallatás, könnyű testi sértés és bűnpártolás bűntette miatt egy év, hat hónap börtönbüntetést kapott, őt a közügyektől két évre tiltották el. A társtetteseket, Kápolnási Ottót és Nagy Roland zászlóst is szabadságvesztésre ítélték, ám büntetésüket két év próbaidőre felfüggesztették.
A beledi és a környékbeli falvak polgármesterei tiltakoznak az ítélet ellen. Azt állítják, elhibázott, téves döntést hozott a bíróság.
– Nem tudunk belenyugodni, hogy ezeket a tisztességes rendőröket így meghurcolták. Ha ez megeshetett az ártatlan rendőrökkel, akkor legközelebb akár velem is vagy bárkivel megtörténhet. Ki merem jelenteni, hogy a lakosság nagy része meg van róla győződve, hogy a bíróság szenzációhajhász tudósítások hatására ítélkezett. Ez egy médiaper volt. Alapvető, ügydöntő tényeket nem vettek figyelembe. Tudjuk, hogy a független magyar bíróság jogerős döntését nem vonhatjuk kétségbe. De az ítélet után megválaszolatlanul maradtak kérdések, és ragaszkodunk ahhoz, hogy ezekre valaki választ adjon nekünk – szögezi le Takács Lajos, Dénesfa polgármestere.
Takács Lajos egyike annak a huszonnégy polgármesternek, akik még a jogerős ítélet kihirdetése előtt a megvádolt rendőrök érdekében levélben fordultak többek között a belügyminiszterhez is.
Egy kriminális „tyúkper”
A történet 2001. január 15-én kezdődött. Szombaton reggel Kisfaludra hívták a rendőröket egy boltfeltörés miatt, délután pedig a sportpálya melletti sportöltöző feltöréséről futott be a hír. Alig értek vissza a helyszínelésből a rendőrök, már mehettek is az iskolába, amit szintén meglátogattak a betörők. A rendőrök forró nyomon indultak el, és eredményesen nyomoztak. Hétfőn már öt gyanúsított várt kihallgatásra a beledi rendőrőrsön. És négyen – a gyors rendőri munkának köszönhetően – egybehangzó beismerő vallomást tettek. A beledi rendőrök egy kiskorút, négy, tizenhét éves fiatalembert és egy felnőttet hallgattak ki, majd gyanúsítottak meg a bűncselekmények elkövetésével.
Az ügy a beledi rendőrségen ezzel be is fejeződött. Hatáskör hiánya miatt tovább- küldték a katonai ügyészségre az iratokat, mivel az egyik gyanúsított sorkatona volt. Csakhogy az ügy váratlan fordulatot vett…
Három hét múlva három másik fiatalkorú Mosonmagyaróváron legalább harminc- rendbeli, környékbeli betörés mellett elismerte, hogy a kisfaludi betöréseket is ők követték el. A harmadikról, a sportöltöző-feltörésről viszont nem is tudtak, míg az előző gyanúsítottak beszéltek róla – állítja Hegymegi Edit.
A betörés vádja alól ekképpen tisztázott fiatalok ezután szüleikkel egyetértésben jelentették fel Hegymegi Editet és rendőrkollégáit kényszervallatásért. Eddig az időpontig megelégedtek volna azzal, ha a rendőrök csupán bocsánatot kérnek a történtekért – olvasható az ítéletben.
Figyelemre méltó azonban, hogy nem tisztázták az eljárás során, milyen kapcsolat van a mosonmagyaróvári betörések elkövetői és a beledi rendőrök gyanúsítottjai között. Mint azt egy, magát megnevezni nem kívánó rendőrtől megtudtuk, a két bűnözői csoport között rokoni és baráti kapcsolatok vannak. Nem kizárt tehát, hogy a több mint harmincrendbeli mosonmagyaróvári bűncselekmény-sorozat mellé nem volt nagy ügy bevállalni azt a három kisfaludi betörést. A várható büntetés szempontjából ez már nem osztott, nem szorzott.
Az első kihallgatás
„2001. január 14-én, kb. 19 órakor a buszmegállóban találkoztam a haverokkal, P. Tamás, F. Szilárd, B. Árpád, Sz. Olivér volt ott (…) Beszélgetés közben P. Tamás elmondta, hogy a H. Lászlóné vegyesboltjának kulcsát ellopta, és azt mondta, hogy lopjunk onnan el cigit, piát, úgysem veszik észre” – áll abban a kézzel írott jegyzőkönyvben, amelyet Hegymegi Edit százados vett fel a szombathelyi laktanyában, B. Ferenc sorkatona kihallgatásakor.
B. Ferenc jegyzőkönyvbe mondta azt is: „A kulcs nem volt jó, ezért P. Tamás be akarta törni az ablakot.” Ezért „egy követ fogott és azzal be is törte az ablakot (…) A cuccokkal a foci pályára mentünk. Tamás két szatyrot a biciklijére tett, kezében is volt egy, egy táska B. Árpád kezében volt. Csak egy doboz cigit tettem el, egy Shophianaet. A focipályára értünk, még jöttek oda fiatalok, B. Roland, B. Árpád. Tamás elővette a csokikat, piát. Mindenki evett, illetve én nem kértem, mert nem szeretem, illetve az italból ittam, azaz a pezsgőből” – áll a jegyzőkönyvben.
B. Ferenc Hegymegi százados kérdésére elmondta még azt is, amit az iskolabetörésről tud. Eszerint: mielőtt a bolthoz mentek volna, a társasággal megbeszélték, hogy „bemennek” az iskolába, majd részletekbe menően beszámolt a betörésről. H. László neve ekkor bukkant fel, sőt azt is elárulta, hogy kihez milyen lopott holmi került.
„Ezekből a cuccokból nekem nem kellett semmi, hisz nincs CD-m” – tette életszerűvé vallomását B. Ferenc.
„Én nem voltam sem az iskola épületébe, sem a bolt épületében, mert én a többiekkel figyeltem (…), hogy figyelmeztessem a többieket” – jelentette ki a Hegymegi százados által készített jegyzőkönyv szerint 2001. január 17-én.
A második vallomás
Majd két hónap múlva – miután a bűnüldözőkből „kényszervallatás” miatt gyanúsítottak lettek a beledi rendőrök, s az ügyészségi nyomozó hivatal vizsgálódni kezdett – némiképp módosult a gyanúsítottból sértetté vált B. Ferenc története is. Március 8-án immár ezt mondta az ügyészségi nyomozók jegyzőkönyvébe: „Kihallgatásom úgy történt, hogy a neveket előre mondta a kapitány úr, és ezek így kerülhettek bele a jegyzőkönyvbe. A kapitány úr diktálta a jegyzőkönyvet, mindig mondta, hogy így volt, én mondtam neki, hogy én nem voltam ott, de a jegyzőkönyvet írta a százados asszony. Kijelentem, hogy én az iskolaszertár betöréséről sem beszéltem, ilyeneket nem mondtam. Én meg voltam ijedve, csak hogy gyorsan el tudjak menni, el sem olvastam a jegyzőkönyvet, csak aláírtam, így történhetett az, hogy valótlanság került a jegyzőkönyvbe. A kihallgatás közben börtönnel is fenyegettek, hogy oda fogok kerülni, ettől én nagyon ideges lettem, szinte az egész kihallgatásra nem is figyeltem, talán ez volt az oka, hogy aláírtam a jegyzőkönyvet. Az ügyész kérdésére kijelentem, hogy hivatásos katonatiszt nem volt jelen a kihallgatásomon.”
B. Ferencnek egyébként nem először gyűlt meg a baja a törvénnyel, ráadásul őt és tettestársait akkoriban ugyanaz az ügyvédnő védte, mint most azokat a fiatalokat, akik magukra vállalták a kisfaludi betöréseket. Már akkor is – 1988-ban – felmerült a kényszervallatás gyanúja. A büntetőeljárásban B. Ferenc egyik társa, V. Attila nyújtott be feljelentést kényszervallatás miatt, ám a megyei ügyészségi nyomozó hivatal ez ügyben a nyomozást megtagadta, és ezt azzal indokolta, hogy a gyanúsítottak – közöttük B. Ferenc is – egybehangzóan „azt állították, hogy az eljárás során őket senki sem fenyegette, senki sem bántalmazta, sőt a V. Attila által előadottakat a többi gyanúsított cáfolta”.
A bíróság ezért most szavahihető tanúnak tarthatta B. Ferencet. A beledi rendőröket elmarasztaló februári jogerős ítélet indokolása szerint „B. Ferenc mindvégig azonos tartalmú, határozott vallomást tett, korábban mindössze egy büntetőeljárás indult ellene, amely megrovással fejeződött be”.
Mellőzött mentőtanúk
– B. Ferenc vallomást tett Szombathelyen – eleveníti fel emlékeit Hegymegi Edit. Majd folytatja:
– A főnököm siettetett, mert találkozója volt. Kitett a beledi őrs udvarán, és ment a dolgára. Már ott voltak a bűnügyi nyomozók a két előállított fiatallal: P. Tamással és H. Lászlóval. Akkorra már B. Rolandot az általános iskolából bekísérték az őrsre, majd házkutatást tartottak mindenkinél, és behozták a többieket is. Az ítélet szerint „a rendőrség épületében a fiúkra minden irányból igyekeztek nyomást gyakorolni: nem lehetett leülni, sőt volt, akinek fél lábon vagy felemelt kézzel kellett állni, megbilincselték, várakoztatták, szidták, ijesztgették, fenyegették, testileg bántalmazták, szüleiktől elszigetelték őket. Az az állítás, hogy a többiek már mind beismerték a betöréseket, önmagában nem bűncselekmény (…) Jelen ügyben azonban ezekhez a kijelentésekhez hosszú időn keresztül tartó, durva fizikai és pszichikai ráhatás társult. A sértettek megalázott, kiszolgáltatott helyzetben, félelem övezte légkörben tettek vallomást, ahogy arra az elsőfokú bíróság ítéletében rámutatott. (Ezen nem változtat az sem, hogy órák óta tartó várakozás és faggatás után estefelé kaptak néhány szem kekszet és némi folyadékot.)” – állapítja meg a másodfokú bíróság elmarasztaló ítéletében. A fiatalok kihallgatásán törvényes képviselőként mindvégig részt vett Kránitz Lászlóné, a Gyermekjóléti Szolgálat családgondozója, több település gyermekvédelmi vezetője. A két évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkező pedagógus másként emlékszik a történtekre. Tanúvallomásában elmondta:
„A kihallgatás szinte beszélgetés formában zajlott le. (…) Az ügyész kérdésére kijelentem, hogy jelenlétemben nem bántalmazták a gyereket (mármint N. Rolandot – a szerző), nekem a gyerek nem panaszkodott, hogy bármelyik rendőr megütötte volna, én nem láttam azt rajta, hogy megfélemlítették, szinte vigyorogva ült a helyiségben. (…) Ezek után több fiatal kihallgatására került sor (…) Itt én csak azt tudom mondani, hogy amíg a vallomást tették, a kihallgató rendőr nem bántalmazta, nem is kiabált vele. Hangos szó sem hallatszott.”
Vallomása szerint a kihallgatók azt kérték a fiataloktól, hogy nyugodtan és átgondoltan mondják el, amit tudnak az ügyről.
„Én a kihallgatottak arcát láttam, sérülést nem láttam rajtuk” – áll a Kránitzné vallomásáról készült jegyzőkönyvben, aki azt is elmondja: amikor a kihallgatások befejeződtek, „akkor elég nagy kiabálás keletkezett az őrs előterében, különböző fenyegetések hangzottak el a gyerekek felé a szülők részéről arra vonatkozóan, hogy mi lesz otthon”.
Az bizonyos, a szülők nem tettek panaszt a fiatalok állítólagos sérülései miatt az időközben megérkező rendőrkapitánynál, pedig P. Tamás későbbi feljelentése szerint az arca és szája meg volt duzzadva, valamint a felső szájéle meg volt
repedve. F. Szilárd nyakán egy centiméter széles és nyolc centiméter hosszú függőleges zúzódást rögzített a látlelet, ami bevallása szerint pofozástól keletkezett. Az egyik sértett, B. Árpád egyébként az eljárás során vissza is vonta feljelentését, miszerint többször megütötte a százados asszony. A nyomozó hivatalban közölte: méregből mondta, hogy bántotta a rendőrnő, mert haragudott az előállítás miatt.
– Ennek ellenére kényszervallatással vádoltak. Azt kérdezte a bírónő tőle: de ugye félt a rendőröktől? A válasz természetesen igenlő volt – állítja Hegymegi Edit.
„Az egyöntetű, szilárd bizonyítékokkal szemben nem lehet mérvadó az őrsön szolgálatot teljesítő többi rendőr és Kránitz Lászlóné vallomása. Az elsőfokú bíróság megalapozottan következtetett arra, hogy ők nem érdektelenek, mert ha nem a vádlotti védekezésnek megfelelően nyilatkoznak, maguk is büntető- vagy fegyelmi eljárás hatálya alá kerülhetnek” – indokolja a bíróság, hogy miért nem veszi figyelembe Kránitzné és a többi mentőtanú vallomását. Kránitz Lászlóné a mai napig nem tudott napirendre térni afölött, hogy szavahihetetlennek bélyegezte a testület.
Megválaszolatlan kérdések
A vádlottak Koszorú István ügyvédet csak a másodfokú ítélet kihirdetése után kérték fel képviseletükre. A védő elmondta: semmiképp sem vitatja az ügyben eljáró kollégái vagy a bíróságok szakmai felkészültségét és jóhiszeműségét, de az aktákat áttanulmányozva úgy látja, felmerül jó néhány, eddig megválaszolatlan kérdés:
– Miért nem katonai bíróság ítélkezett az ügyben, hiszen a BM vonatkozó törvénye szerint fegyveres testületek hivatásos állományú tagjaival szemben – ha a bűncselekmény szolgálati viszonyból következett – nekik kell eljárni. A Legfelsőbb Bírósághoz benyújtandó felülvizsgálati kérelmünkben erre is felhívjuk a figyelmet.
Az eljárások során keletkezett iratokból kiderült: a tanúk egy része a bíróságon nem emlékszik pontosan arra, ami történt – kevesebbre vagy éppen többre emlékszik –; a vallomások között ellentmondások fedezhetők fel. A perújításhoz éppen azoknak a tanúknak az emlékeire lenne szükség, akik esetleg nem mertek vagy nem tudtak mindent elmondani arról, hogy mi is történt Beleden. Sarkalatos pontja volt az eljárásnak, hogy Kránitz Lászlóné vallomását nem vette figyelembe a bíróság, annak ellenére, hogy végig hivatalos minőségben volt jelen az események során. Ezzel az ítélet – nem szó szerint ugyan – de azt mondta ki, hogy ő hazudott az eljárás során. Ennek ellenére nem indult ellene eljárás hamis tanúzás gyanúja miatt… Akkor most hol az igazság? Fontosak a bántalmazások látleletei is. A bíróság a helyi háziorvos vallomását szintén nem vette figyelembe, aki három kihallgatott fiatal megvizsgálása után – ami a kihallgatás másnapján történt – csak kettejüknél talált kisebb sérüléseket, és ezek eredete is tisztázatlan maradt. Néhány óra múlva Kapuváron súlyosabb megállapításokat tartalmazó látlelet született. Kérdés, hogy hogyan… – fejtegeti az ügyvéd.
Az ügyvéd hozzátette: még a másodfokú bíróság is úgy hozta meg jogerős ítéletét, hogy nem tartottak helyszíni szemlét a beledi őrsön, jóllehet ezt a vádlottak indítványozták. A helyszíni szemle ugyanis – Koszorú István álláspontja szerint – kétséget kizáróan eldönthette volna, vajon valóban hallhatták, láthatták-e a sértettek mindazt – például egymás bántalmazását –, amiről beszámoltak a bíróság előtt.
– Kovács Géza kapitányt háromrendbeli kényszervallatás és egyrendbeli könnyű testi sértés vétségében találták bűnösnek. Ő is és kollégái is egybehangzóan állították: a kapitány ott sem volt az őrsön a kihallgatások alatt. Egy tanú még azt is elmondta, hogy az ominózus délutánon legalább 45 percet a kapitány társaságában töltött egy másik településen. Kovács Géza mobiltelefon-beszélgetései alapján meg lehetne állapítani, hogy adott pillanatban hol tartózkodott. A bíróság azonban nem volt hajlandó a híváslistával sem foglalkozni, pedig ezt is kérték a vádlottak – állítja az ügyvéd, hozzátéve, hogy nemcsak felülvizsgálati és perújítási kérelemmel élnek, hanem március 12-én kegyelmi kérvénnyel fordultak Mádl Ferenc köztársasági elnökhöz is:
– A kérvényt az igazságügy-miniszter terjesztheti fel. Bárándy Péternek komoly szakmai jártassága van, úgyhogy remény van rá: ha belenéz a periratokba, neki is szemet szúrnak a fent említett megválaszolatlan kérdések…
origo.hu
Egy szélsőbaloldali provokátor kerül Gyurcsány helyére
